Madonna, avagy a megtérés misztériuma

A reneszánsz éve Magyarországon a 2008-as esztendő. A gazdag eseménysorozat nyitányaként hétfőn a Nagyházi Galériában mutatták be a szakemberek Tiziano Vecellio Mária gyermekével és Szent Pállal című festményét, amely itáliai kiállításról érkezett vissza Budapestre. A szakemberek beszámoltak a képpel kapcsolatos kutatások eredményéről is.

Néhány nappal korábban igazi sztárnak kijáró fogadtatásban részesült egy Botticelli-kép, amely a Szépművészeti Múzeum január 24-én nyíló Medici-kiállítására érkezett Firenzéből. A Nagyházi Galéria és Aukciósházba hétfőn szintén Itáliából érkezett Tiziano Vecellio Mária gyermekével és Szent Pállal című festménye. Csakhogy ezúttal nem meg-, hanem visszajött a műalkotás, hiszen 2005 májusa óta egy budapesti magángyűjtő tulajdonában van, a festményt ő, illetve a művet letétként őrző Szépművészeti Múzeum adta kölcsön arra a tárlatra, amelyet a művész szülővárosában, Bellunóban és Pieve di Cadoréban rendeztek 2007 szeptembere és 2008 januárja között Tiziano – L’Ultimo Atto/The Last Act címmel. A velencei festészet óriásának főként időskori műveit mutatta be ez a tárlat, amelyen ez volt az egyetlen Magyarországról kölcsönzött mű.
Alig több mint másfél évvel ezelőtt még csak kérdőjellel szerepelhetett az aukciós katalógusban Tiziano alkotásaként a mű. Új tulajdonosa, Pintér Gyula, aki több mint három évtizede gyűjti elsősorban régi mesterek alkotásait, nem kis kockázatot vállalt tehát, amikor licitálni kezdett, s végül, 140 millió forintért meg is vásárolta az akkor még restaurálás előtt álló vásznat. Hosszú ideig gondolkodott, mit tegyen – idézte föl hétfőn, a festmény hazaérkezésekor az aukció előtti napokat –, végül az álom hozta a megoldást. Az aukció előtti éjszaka megjelent előtte a festményen szereplő Szent Pál, s amikor ő az igent és a nemet ismételgette, rábólintott az igenre.
Így került új tulajdonoshoz a mű, amelynek szerzősége több évszázadon keresztül nem volt vitatott, a XX. századra azonban különös módon feledésbe merült, hiszen a Magyar Királyi Postatakarékpénztár 1932. novemberi aukcióján mindössze 300 pengős kikiáltási áron került kalapács alá. A velencei festőóriás sajátkezűségét előbb kérdőjelesen, majd határozott egyértelműséggel Tátrai Vilmos művészettörténész – az olasz állam a kultúra lovagjává ütötte a reneszánsz művészet kutatásában szerzett érdemeiért – azt követően állapította meg, hogy a festményt új tulajdonosa restauráltatta. Szentkirályi Miklós, a Szépművészeti Múzeum főrestaurátora a technikai vizsgálatok és a restaurálás alatt készített röntgenfelvételekkel olyan munka közbeni változtatásokat, úgynevezett pentimentókat fedezett föl, amelyek teljes összhangban vannak Tiziano alkotói módszerére vonatkozó ismereteinkkel.
A röntgenfelvételek érzékeltetik, hogy hogyan változtatta meg Tiziano menet közben a mű egyes részleteit, s a korábbi nagyméretű könyv helyére hogyan került a könyv és a pallos együttese, hogyan vált öltözéke római katonai viseletté. A fentiek, valamint Szent Pál egyénített arcvonásai egyértelművé tették: Tiziano a megtérés előtti Pál, azaz Saul képében valójában a festmény megrendelőjét, donátorát örökítette meg, aki számára talán éppen a megtérési élmény adhatott alkalmat a mű megrendelésére.
De ki is lehetett az a nyilvánvalóan arisztokrata férfiú, akit a mű Szent Pál alakjában ábrázol? Mára a kutatás erre a kérdésre is feleletet adott. Az már Tátrai Vilmosnak köszönhetően világossá vált, hogy a modenai Gonzaga családhoz kötődik a festmény, hiszen hosszú ideig a modenai hercegi képtárban őrizték, onnan került a XVIII. század végén a bécsi Kaunitz-palotába, majd az Erdődy grófok révén Magyarországra. A korábbi kutatási eredmények, a nemzetközi szakirodalom és a kérdéskör történeti dokumentumai vizsgálatai alapján Lengyel László művészettörténész arra következtetett, hogy a donátor nem volt más, mint Federigo Gonzaga (1500–1540), aki 1519–1531 között mantovai őrgróf, majd 1531-től Mantova első hercege volt.
Különös jelentősége van ennek a megállapításnak 2008, azaz a magyarországi reneszánsz év kezdetén. Federigo édesanyja ugyanis nem más volt, mint Isabella d’Este, aki rokonságban állt Beatrixszal, Mátyás király feleségével is. A művészeti értékek, a műpártolás egyetemes voltára hívja föl a figyelmet ez az összefüggés, ami igencsak fontos az európai integrációs folyamatokba bekapcsolódó Magyarország számára. Nem is európai, kontinenseken átívelő érdeklődés nyilvánul meg azonban Tiziano Itáliából hazatért remekműve iránt: a kép szakmai sikerét mi sem jelzi jobban, mint hogy máris meghívták egy 2009-ben Tokióban és Kobéban rendezendő tárlatra, ahol a bécsi Kunsthistorisches Museum Tizianóival együtt állítják majd ki.