Kovács Miklós, Sipos Tamás és Tóth Tamás számára már csütörtökön véget ért a Dakar-rali, ugyanis a kamionosok között újoncként indulni szándékozott egység járműve nem felelt meg a műszaki átvételen. A szigorú szabályok főként a biztonságot szolgálják, a versenyzőket védik, és a szervezők tegnap kora délután ugyancsak ennek szellemében hozták meg a Dakar történetében eddig példa nélküli döntésüket: az idei versenyt nem rendezik meg! Mindennek hátterében a mauritániai terrorveszély áll. A nyugat-afrikai országban fegyveresek december végén négy francia turistát lőttek agyon, egyet súlyosan megsebesítettek, egy másik helyszínen pedig három katonát mészároltak le. Ezt követően Étienne Lavigne,
a Dakar versenyigazgatója tárgyalt a mauritániai tisztviselőkkel és a francia nagykövetség illetékeseivel, akik közölték, hogy az érintett szakaszok biztonságosak lesznek. Ám a francia kormányszóvivő csütörtökön mégis azt tanácsolta a Dakar-rali résztvevőinek és szervezőinek, hogy a kialakult helyzetre való tekintettel „kerüljék el Mauritániát”. S mivel a verseny fele ott haladt volna keresztül, ez gyakorlatilag felszólítás volt a több mint kilencezer kilométeres össztávú rali törlésére.
A szervezők úgy határoztak, nem vállalják a kockázatot, és tegnap kora délután az alábbi közleményt adták ki: „A francia kormánnyal, azon belül elsősorban a külügyminiszterrel történt többfordulós egyeztetés után, és a figyelmeztetéseket megfogadva a Dakar-rali szervezői úgy döntöttek, hogy nem rendezik meg a 2008-as viadalt, amely január 5-én rajtolt volna Lisszabonból és 20-án érkezett volna a szenegáli fővárosba.
Tekintettel a feszült nemzetközi politikai helyzetre, a négy francia turista december 24-i meggyilkolására és mindenekelőtt a ralira irányult terrorista fenyegetésekre, az Amaury Sport Organisation (ASO) nem látott más megoldást, mint a verseny törlését. Az ASO legfőbb feladata, hogy garantálja a rendező országok lakosságának, a francia és más nemzetiségű amatőr és profi sportolók, a technikai személyzet és az újságírók biztonságát. Az ASO egyúttal hangsúlyozza: a Dakar-rali biztonságával kapcsolatban soha nem kötött és nem is fog kompromisszumot kötni. Az ASO elítéli a terrorista fenyegetéseket, amelyek tönkretették a szervezők egyéves munkáját és a világ legjelentősebb maratoni viadala résztvevőinek felkészülését.”
A közlemény kitér arra, hogy valószínűleg minden rendező országban – így Portugáliában, Spanyolországban, Marokkóban, Mauritániában és Szenegálban – nagy a csalódottság a verseny törlése miatt, mindenhol anyagi veszteséget jelent majd a sivatagi száguldás elmaradása. A „csalódottság” és az „anyagi veszteség” elsőként az első szakasz tervezett házigazdáinál, a dél-portugáliai Portimaóban öltött konkrétan testet. Alig néhány órával azután, hogy törölték a Dakar-ralit, a város polgármestere bejelentette, hogy másfél millió eurós kártérítési igénnyel fordulnak a szervezőkhöz az elmaradó bevételek miatt.
A „bűnös” is igyekszik az áldozat szerepében feltűnni. „Semmi sem támasztja alá a franciák aggályait. Minden szükséges óvintézkedést megtettünk, több mint háromezer fős biztonsági személyzetet mozgósítottunk. Óriási veszteség ez országunk számára, hiszen számos városunkban a Dakar-rali az egyetlen esemény, amely többletbevételt hozhat” – nyilatkozott a mauritániai kormány nevében Babah Szidi Abdallah külügyminiszter.
A már kilenc Dakar-ralin részt vett Szalay Balázs, valamint a 2005-ös 18. helyével az eddigi legjobb magyar autós eredményt jegyző Palik László egyaránt csalódottan fogadta a döntést, de Szalay egyetért vele: „Egyrészt borzasztóan sajnálom, hogy nem rendezik meg a versenyt, hiszen nagyon keményen készültünk a ralira. Egyelőre azt sem tudom, hogy milyen hatással lesz ez a csapat jövőjére. Másrészt mint a rendező ASO kelet-európai képviselője, teljes mértékben egyetértek a döntéssel, hiszen semmiképpen sem szerették volna veszélynek kitenni a résztvevőket. Kemény elhatározás volt, hogy lefújták a viadalt, hiszen több milliárd euró volt a tét” – nyilatkozta Szalay az MTI-nek, Palik véleményét pedig csapata honlapján olvashattuk: „Mérhetetlenül csalódott vagyok. Sokkal rosszabbul érzem magam, mint amikor 2004-ben felborultunk és eltörtem a karomat, vagy amikor 2006-ban Európában felrobbant a motorunk. Bevallom, azt hittem, hogy saját felelősségre nekivághatunk a viadalnak, s biztosra veszem, hogy mindenki rajthoz állt volna.”
Lisszabonban a mezőny, csaknem hatszáz, a versenyben indulni szándékozott egység és a szervizkamionok legénysége megkezdte az összepakolást; és nem január 20-án Dakarból, hanem 4-én Lisszabonból indult el haza…
Hogy mindez a verseny 2010-re Budapestre tervezett rajtjára milyen hatással lesz, azt e pillanatban még felesleges találgatni. Hisz többek szerint a Dakar jövője a tét, és arra Mauritánia valamivel nagyobb hatással lehet, mint Magyarország.
Donald Trump és Benjamin Netanjahu munkavacsora keretében tárgyal
