Mélyponton a koalíció népszerűsége

Gyurcsány átmeneti győzelme

A köztársasági elnök azonban még az előbb említett csapdahelyzetbe kerülve is nyugodtabban várhatja az új év kezdetét, mint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Az esztendő utolsó országgyűlési ülésnapján a kormányfő csupán átmeneti győzelmet aratott párton belüli és azon kívüli ellenfelei fölött. Ha óvatlanul abba a tévhitbe ringatja magát, hogy megszilárdultak a pozíciói, akkor heteken belül bekövetkezhet akár a leváltása is. Az egészségbiztosítási törvény keresztülvitele sem fedi el a tényt, hogy a reformciklus szimbólumainak szánt megalomániás beruházások (négyes metró, kormányzati luxusnegyed) sorra dőlnek össze. Előbbiről a kivitelezés, utóbbiról viszont már a tervezés szakaszában bebizonyosodott, csupán arra jók, hogy feneketlen zsákként nyeljék el a közvagyont. Legalább ilyen baljós jel Laborc Sándor kinevezése a Nemzetbiztonsági Hivatal élére. Erre annak ellenére került sor, hogy hazai és nemzetközi téren is számtalan fórumon tiltakoztak a személye ellen. A legfőbb kérdés, hogy vajon miként néz majd megmaradt szavazói szemébe az SZDSZ, amelyik szó nélkül asszisztált egy KGB-akadémián végzett káder kulcsposztra kinevezéséhez?
A koalíciós képviselők nem azért vállalták fel az egészségbiztosítási rendszer magánosításának és a további megszorító intézkedéseknek a teljes mellszélességgel támogatását, mert belátták, hogy az ország jövőjét csakis az úgynevezett gyurcsányi reformok sikere jelenti. A sorok öszszezárásának valódi oka az MSZP és az SZDSZ drámai mértékű népszerűségvesztése körül keresendő. Egy előre hozott választás olyan földcsuszamlásszerű jobboldali győzelmet eredményezne, amelynek bekövetkezte súlyos egzisztenciális válságba taszítaná az állami pénzcsapok kezeléséből kényelmesen eléldegélő kormánypárti kádereket és főként értelmiségi holdudvarukat. Miután Gyurcsánynak egyetlen életképesnek látszó kihívója sincs a koalíción belül, ezért jobb híján újra felsorakoztak mögötte az MSZP–SZDSZ páros hatalmon maradásában érdekeltek, még annak a kockázatát is felvállalva, hogy a huzamosabb ideje tartó kalandorpolitika végleg sírba taszíthatja a koalíciós pártokat.

A Fidesz bevált stratégiája

A Fidesznek közel sem jelent katasztrófát a miniszterelnök pozícióinak átmeneti megszilárdulása. A törvényhozás összetételének számbavétele nyomán nyilvánvaló, hogy a legnagyobb ellenzéki párt a jelenlegi parlamenti erőviszonyok mellett semmiképpen nem tudna kormányt alakítani, a 2010-es választások előrehozatalának elkerüléséért pedig az MSZP és az SZDSZ az utolsó töltényig harcolni fog. Ha Magyarország egyik napról a másikra irányíthatatlanná válna, akkor végzetes destabilizálódási folyamat indulna el, tovább fokozva a gazdasági és szociális válságot. Még mindig az a kisebbik rossz, ha hivatalban van egy biztos parlamenti többségű kormány. Ugyanakkor a legnagyobb ellenzéki pártnak mégiscsak alapvető érdeke, hogy legkésőbb 2010-re kezébe vegye a kormányrudat, és hozzákezdjen a balliberális koalíció regnálása nyomán felhalmozódott problémahegyek felszámolásához. Ahhoz, hogy ez biztosan bekövetkezzen, a Fidesznek úgy kell folyamatosan össztűz alatt tartania a kormánypártokat, hogy eközben az alkotmányos keretek sértetlenek maradjanak, és az össztársadalmi indulatok se szabaduljanak el, erőszakhullámba fojtva a közrendet. Emellett hosszú távon is behozhatatlan előnyre kell szert tennie riválisaival szemben, kihozott alternatív programjával mind a hazai, mind pedig a nemzetközi fórumok előtt demonstrálva kormányzóképességét.
Ha végigtekintünk a 2007. esztendő során született közvélemény-kutatásokon, akkor el kell ismerni, hogy a Fidesz szinte hibátlanul vitte végig ezt a stratégiát. Kisebb zavargásokra, utcai rendbontásokra ugyan többször is sor került, ezek intenzitása azonban meg sem közelítette a tavaly ősszel tapasztaltakat. Egyértelművé vált, hogy a polgárok nem állnak a nyílt törvénysértésektől sem visszariadó akciók mellé, így megfelelő tömegtámogatás híján gyorsan hamvába holtak az önmagukat forradalminak minősítő próbálkozások. Sikertelenül ügyködött azon a kormánypárti média, hogy a legalantasabb eszközöket bevetve összemossa a Fideszt az alkotmánysértésre buzdító csoportokkal. Az ellenzék vezető erejének kommunikációs stratégiája bevált, mert oly módon sikerült elhatárolnia magát a szélsőséges cselekedetek végrehajtóitól, hogy ez egyáltalán nem okozott neki szavazatveszteséget. A határvonalak meghúzása hosszabb távon még javíthatja is a politikai centrum meghódításának esélyeit.

Kettős mérce a vasutassztrájkról

A veszélyes provokációk terepét jelentő spontán tüntetések mellett végre komolyabb sztrájkokra is sor került, amelyek megszervezésében a Gaskó István vezette Liga Szakszervezetek játszotta a vezető szerepet. A mindvégig nagy kormányzati nyomás és médiaössztűz alatt álló Ligának ugyan nem sikerült akkora tömeget mozgósítania és olyan hosszú ideig tartó munkabeszüntetést szerveznie, hogy érdemi változtatást csikarjon ki követeléseinek teljesítéséhez, ám mégis biztató, hogy fellépése végre kimozdította a holtpontról a botrányosan gyenge lábakon álló munkavállalói érdekvédelmet. Azok a kormánypárti médiumok, amelyek az Orbán-kormány idején lezajlott vasutassztrájkokat – köztük a végül két héten keresztül tartó, eredetileg határozatlan idejűnek meghirdetett munkabeszüntetést – annak idején megejtő lelkesedéssel támogatták, most újra megmutatták, hogy kettős mércét alkalmaznak, hiszen az idén ősszel leginkább a tiltakozások miatti közlekedési káosz sulykolásával hergelték az embereket.
A Fidesz sikerrel hajtotta végre a profiltisztítást. 2006-ban már szinte átláthatatlanul burjánzottak a párt körül a különböző, sokszor egymásnak is ellentmondó nyilatkozatok és petíciók. Az év elején elindított Jövőnk című vitasorozat, majd az ennek tapasztalatai nyomán megszületett, Erős Magyarország címet viselő alapprogram egyértelmű fordulatot jelenthet az ideológiai zűrzavar után. Nem véletlen, hogy a Gyurcsány-féle kommunikációs stratégia egyik legfőbb sarokpontjának számító vádaskodás, miszerint a Fidesz egy felelőtlen, populista, félfeudális, kelet-európai képződmény, amelynek programja sincs, lassan kifulladóban van. Egyre nehezebb komolyan venni a fenti rágalmakra épülő kirohanásokat. Időnként még az is bekövetkezett, hogy a miniszterelnök jobb híján az ellenfelétől kezdte lopkodni az ötleteket és a jelszavakat. A Fidesz 1998-as választási szlogenjei éppúgy feltünedeztek Gyurcsány beszédeiben, mint a költségvetési tanács felállításának tavaly felmerült javaslata.

Bombaként robbant a Zuschlag-ügy

Miközben a polgári oldal vezető ereje rendet rakott maga körül, az MSZP háza táját a korábban szőnyeg alá söpört szemét gyors ütemben előtörő bűze uralta el. A Zuschlag-ügy kirobbanása csak az első felvonása volt a sorozatos botrányoknak. Ekkor világossá vált, hogy a Medgyessy Péter miniszterelnöksége alatt kezdődő, jól szervezett és kiterjedt állami korrupció elérte a legmagasabb szinteket is. A sportminiszter Gyurcsány Ferenc idején MSZP közeli egyesületek és alapítványok nyertek pályázati minisztériumi milliókat soha meg nem rendezett programokra. Az időközben rács mögé került Zuschlag János MSZP-s politikust az ügyészség különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalással gyanúsítja társadalmi szervezetek által szabálytalanul felhasznált költségvetési támogatásokkal kapcsolatban. Bár a tanúkihallgatásra járó Gyurcsány Ferencet és a körülötte csoportosuló vezérkart – egyelőre – nem érték el a Zuschlag-ügy közvetlen következményei, ám az európai uniós fejlesztési pénzek törvénytelen felhasználásával kapcsolatos másik botrány, a Weiszenberger László korábbi MSZP-s kistérségi megbízott úgynevezett kazettás ügyében folytatott nyomozás után nyilvánvalóvá vált, hogy a pártelnöki széket is birtokló miniszterelnök nem kerülheti meg a kormányzat hitelét megrendítő bizalmi válság megoldását. A közélet megtisztítására irányuló hétpontos csomag azonban – elsősorban a kezdeményező személye miatt – kezdettől fogva hiteltelen volt. Ráadásul a miniszterelnök egy súlyos politikai hibával is lehetetlenné tette a javaslatok napirendre tűzését: az összeférhetetlenségi szabályok szigorításának terve miatt saját pártjának polgármesterei háborodtak fel a leginkább.
Nagymértékben hozzájárult az alkotmányos intézmények hitelébe vetett állampolgári bizalom gyengüléséhez a szociális népszavazás körüli ámokfutás. A Fidesz már 2006 októberében bejelentette a hét kérdésből álló referendum tervét, azt a célt fogalmazva meg, hogy a parlamenti választási győzelmet hazugságokkal megszerző szocialistákat szembesíteni kell korábbi ígéreteikkel. Ha valakinek bírja a gyomra, akár elismeréssel is adózhatna a kormányfő találékonyságának, aki a legváltozatosabb trükkökkel kívánta megakadályozni, majd később bohózatba fullasztani a polgári oldal kezdeményezését. Leginkább a Fidesz konok kitartásának és az Alkotmánybíróság következetességének köszönhető, hogy a dicstelen szerepet játszó Országos Választási Bizottság (OVB) nem tudta elkaszálni a három kérdést. A baloldali többségű OVB alkotmányjogi szabotázsakciói bebizonyították, hogy a hatalomhoz mániákusan ragaszkodó Gyurcsány a független intézményeket éppúgy felhasználja politikai céljai eléréséhez, mint azokat a kormányzati szerveket, amelyeknek legkevésbé sem az ellenzéki politikusok lejáratása lenne a feladata. Ez utóbbi állításhoz megfelelő illusztrációt jelenthetnek az APEH vagyonosodási vizsgálatai, amelyeket – véletlenül – éppen akkor indítottak el Orbán Viktor és több más vezető fideszes képviselő ellen, amikor a Zuschlag-botrány miatt újabb mélypontra jutott a szocialisták népszerűsége.

Magyarország nehéz esztendeje

Mindezekhez derekasan asszisztált a kormánypárti sajtó is. Gyurcsány Ferenc rajongóit a legkevésbé sem zavarta például az a tény, hogy ellenzéki pártként a szocialisták sokkal gyakrabban nyúltak a népszavazás fegyveréhez, mint a Fidesz. Elegendő az 1990 nyarán érdektelenségbe fulladt köztársaságielnök-választásról szóló referendumra gondolni vagy arra a 2001 tavaszán megszületett, gyorsan komolytalanná váló négy kérdésre, amelyek olyan grandiózusnak aligha nevezhető kezdeményezéseket szerettek volna hitelesíttetni a néppel, mint például az ingyenes nyelvvizsga-bizonyítvány.
Akárhonnan nézzük, Magyarország nehéz esztendőn van túl. A másfél éve tartó, brutálisan kemény megszorítások csupán arra voltak elegendők, hogy az államháztartási hiány a 2004-ben megtapasztalt hat százalék körüli szintre csökkenjen. Az euró bevezetéséhez azonban még további három százalékot kellene lefaragni, nem beszélve az államadósság, a kamatszint és a veszélyesen felszökni látszó infláció visszaszorításáról. Mindezt ráadásul úgy kellene véghezvinni, hogy a nullával kezdődő gazdasági „növekedés”, azaz a 0,9 százalékon álló magyar gazdaság felpörögjön, és végre az adórendszeren is érdemi változtatásokra kerüljön sor. Az MSZP–SZDSZ-koalíció a december 17-i szavazási dömping megnyerésével sem került közelebb ahhoz, hogy leküzdje a magyar társadalom és gazdaság egészét béklyóba verő válságot. Erejét várhatóan a következő év nagy részében is az fogja felemészteni, hogy megállítsa a zuhanórepülést, abban reménykedve, hogy ki tudja bekkelni a ciklus hátralévő két és fél évét, kétesélyessé téve a 2010-es parlamenti választást.