Odinga tegnap azt hangoztatta, hogy Mwai Kibaki nem tehet semmiféle ajánlatot, mivel nem nyerte meg a december végi választásokat. „Nem lehet béke igazság nélkül – mondta Odinga. – Közvetítőt akarunk. Tárgyalás alapján létrehozott megállapodást akarunk, nem pedig koalíciós kormányt” – tette hozzá. Az ellenzéki vezető közölte, csupán akkor kész megosztani a hatalmat, ha elismerik, ő nyerte meg a választást. Mwai Kibaki kenyai elnök szombaton jelentette be: kész nemzeti egységkormányt alakítani, hogy megoldja a választások nyomán kialakult helyzetet. Kibaki ezt Jendayi Frazer amerikai külügyi államtitkár-helyettessel közölte, aki Nairobiban tartózkodik, hogy közvetítsen a felek között.
A kenyai rendőrség szerint a hét végére normalizálódott a biztonsági helyzet az elnökválasztás nyomán kitört, egy hétig tartó zavargások után. Az utcai összecsapásokban 360 ember halt meg, mintegy 250 ezren kényszerültek elhagyni otthonaikat. Segélyszervezetek szerint humanitárius válság van kialakulóban Kenyában, több tízezer ember nem jut naponta élelemhez, ezért a hét végén elindult az első élelmiszer-szállítmány Nairobiba Mombasa kikötővárosából. Az első szállítmány 35 ezer embert lát el egy hónapra elegendő élelemmel.
Egy kenyai etnikai konfliktus veszélyének mielőbbi elhárítására és az erőszak azonnali leállítására szólított fel XVI. Benedek pápa. A katolikus egyházfő a kenyai püspöki konferencia elnökének küldött üzenetében együttérzését fejezte ki az elmúlt napok zavargásainak áldozataival és a párbeszéd útján való békés rendezést szorgalmazta.
Biztonságban vannak a Kenyában tartózkodó magyarok – közölte az MTI-vel Kocsis András kenyai konzul, aki ellátogatott Mombasa környékére, ahol a magyar turisták üdülnek. A diplomata elmondta, az erőszakos cselekmények nem terjedtek át azokra a területekre, ahol magyar turisták tartózkodnak.
Így közlekednek a vonatok a hétfő esti vihar után, mutatjuk a részleteket
