Radioaktív reménysugár

Az atomóra halál pontos. 2008. január 15-én épp százat mutat. Épp száz esztendeje született Teller Ede, a hidrogénbomba atyja, élet és halál fura ura. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy most volna épp százéves. Aki 1808. január 15-én született, arra már nem mondhatnánk, hogy most volna épp kétszáz éves. Az emberi életkor ritkán merészkedik a százas korhatár fölé, s kétszázig sohase jut el. Arasznyi lét, a Madách-féle Tragédia szerint. Hosszú életet, kilencvenöt évet élt Teller Ede – az átlagember szerint. Szó se róla, nagy teljesítmény ez egy olyan fizikustól, aki egész életét sugárzásközelben töltötte. Sem Marie Curie-nek, sem a hirosimai atomtámadás áldozatainak nem adatott meg ez a lehetőség.
Teller Edét sokan ma is a hidegháború masztodonjaként ábrázolják és kívánják láttatni, pedig próféta volt. Egyik jóslata mindmáig fülembe cseng, emlékezetből idézném: a barna pestis után a zöld pestis következik majd. Az utópisták a legveszélyesebbek. Teller úgy látta, hogy a környezetvédelem doktrínává merevedve a nácizmushoz és a kommunizmushoz hasonló rémuralmat eredményezhet egy „szép új” napon.
Őrület, amit mondott, ám van benne rendszer. A világsztár jegesmedvebocsot, Knutot épp állatvédők szerették volna etológiai okokra hivatkozva elaltatni, a megújuló energiák marketingje pedig oda vezetett, hogy ma már nemcsak nemes fáért és marhalegelőkért, hanem pálmaolaj-ültetvények létesítéséért is irtják az őserdőket.
Teller Ede magyar létére valódi angol úrvezető: kocsijában haláláig jobb oldalon volt a volán. Következetesen mindig szembement a haladó baloldali áramlatokkal. A Manhattan-program résztvevőjeként sem vált belőle lelkiismereti szovjet. Akkor, amikor a hirosimai sokk hatására Einstein, Szilárd Leó és a legnagyobbak akarva-akaratlanul is a harmadik világháborút előkészítő szovjet békemozgalom öntudatlan marionettfiguráivá avanzsáltak, ő kiállt a hidrogénbomba és a további fegyverkezés mellett. Fehér az amerikaiak között, Teller Ede anti-dürrenmatti archetípusú fizikus volt. Választ adott a magreakció által lelkiismeretileg megrokkant generáció önvádas kérdéseire, csakhogy míg mások a békeharcban, addig ő épp az erkölcsi piedesztálra emelt fegyverkezésben lelte meg ezt a választ. Ronald Reagan stratégiai védelmi kezdeményezési projektjét is elszántan támogatta. George Bush elnök nem véletlenül tüntette ki a legmagasabb amerikai kitüntetéssel, az Elnöki Szabadság Érdemrenddel.
Visszatekintve a hidegháborúra, ma úgy tűnik, hogy volt bizonyos igazsága Tellernek: planétánkat bizony nem a KGB által pénzelt békemozgalom, hanem a nukleáris paritás mentette meg az atomkatasztrófától. A Rosenberg házaspárt sem ok nélkül végezték ki: hazaárulók voltak. Átadták az atomtitkot Sztálinnak. Utólag senki sem tudja megmondani, hogy az orvosperekre készülő, paranoid Sztálin elszánta volna-e magát egy atomcsapásra, de benne volt a pakliban, hogy letér a breszt-litovszki, majd jaltai kompromisszumok útjáról, és hitleri értelemben vett agresszor válik belőle. Sztálin halálával a veszély csökkent, ám a kubai válság felfedte a Szovjetunió támadó hajlamait.
A mai magyar közbeszéd nyelvén fogalmazva Teller Ede a kettős mérce ellen küzdött, a fegyverkezési Auschwitz–Gulag-szindróma ellen. Nem fogadta el, hogy a Pershing rakéták eleve rossz rakéták, mert amerikaiak, s a Nyugat-Európára célzott szovjet SS–20-as közép-hatósugarú rakéták csak azért „jó bácsik”, mert véletlenül épp szovjetek.
Teller Ede jobboldali elkötelezettsége nyilván sértette az emigráns baloldali értelmiségiekben érdekelt honi baloldal hiúságát, ezért jött jól a Népszabadságnak egy Fidesz-ellenes hangvételű Teller-levél, amelyről később kiderült, hogy nincs aláírva, tehát hamis.
Akinek halálhírét keltik, az hosszú ideig él, akinek a nevében írnak, az meghallgatásra mindenképpen méltó.
Teller Ede marslakó volt. Aki nem tudná, az Amerikába szakadt magyar fizikusokat hívják így. Ehhez képest olykor túlzottan is a földhöz ragadt. Kérdés, menynyire jó az, ha egy természettudósról beugró első képzettársításunk politikai jellegű és nem tudományos? Szent-Györgyi Albertről elménk villámgyors Google keresőjében elsőként a C-vitamin ugrik be, Albert Einsteinről a békeharcos manifesztációk és a nagy hirosimai kaland ellenére is az általános relativitáselmélet, Marie Curie-ről a rádium – tiszta természettudomány. Ha Teller Ede nem egy nemzetközileg elismert – bár tegyük hozzá, sokak által impertinensnek tekintett – világhatalom szolgálatába áll tudományával, akkor attitűdje komoly erkölcsi kérdéseket vetne föl, de így is elgondolkodhatunk: lehet-e a tudomány a politika szolgálóleánya úgy, mint valamikor a középkorban a filozófia volt a teológia szolgálóleánya? Huszadik századi sors avagy huszadik századi sorstalanság ez, a szó drótkerítéses értelmében is. Heideggertől Aragonon át Teller Edéig terjed a különböző jelek és logók alatt átpolitizálódott értelmiségiek nagy nemzetközi szekértábora, s a kibic utókor csak silabizálni tudja, hogy melyik volt a jó oldal, és szolgalélek-e az, aki valamelyest a hatalom érdekében áll.
Egy tény: Teller Ede fizikusi életművét a köztudatban leárnyékolják cselekedetei és politikai állásfoglalásai. Ha egy kereskedelmi televízió utcai riportere mikrofont tol az átlagember elé, s megkérdezi az istenadta átlagembert, hogy mi köszönhető Teller Edének a hidrogénbombán kívül, akkor a válasz: néma csönd. Ha meg akarjuk érteni, mit is csinált ez az ember az életben, akkor már konyítanunk kellene a fizikához. Az átlagembert a Gamow–Teller-átmenet avagy a molekulák kvantumelmélete nem hozza lázba, s úgy tűnik, a Nobel-díj-kuratóriumot sem. Sportnyelven szólva Teller Ede a fizika Wichmann Tamás-féle figurája volt, sokszoros világbajnok – egyebek közt megkapta az Albert Einstein-díjat és az Enrico Fermi-díjat, a Nemzeti Tudományos Érdemrendet – és sokszoros magyar bajnok: a Magyar Tudományos Akadémia 1991-ben tiszteletbeli tagjává választotta, 1994-ben megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrendjének középkeresztjét a csillaggal, 2001-ben pedig elsőként őneki ítélték oda az Orbán-kormány által újra bevezetett Corvin-láncot – de elkerülte az olimpiai arany. Elkerülte a fizikai Nobel-díj, amely a nagy felfedezésért járhatott volna. Teller Ede nem volt paradigmaváltó fizikus, nem hozott a Planck-féle hatáskvantumhoz vagy az Einstein-féle általános relativitáselmélethez hasonló szemléleti megújulást a fizikába, de szakdolgozatai jelentősen árnyalták a magreakciók és a gyenge kölcsönhatás képét, ezzel is bizonyítva, hogy a részletekben nemcsak az ördög, hanem az angyal is megbújhat.
Magában Teller Edében is ott bujkált az angyal – és a költő. Az a fajta nemes és ma már kihalt romantika, amely a nagy francia enciklopédistákat és a magyar felvilágosodás hőseit jellemezte. „Az, hogy jó volna hinni, hogy örök megnyugvás lenne hinni, az nem ok arra, hogy higgyek” – mondta egy személyes hangvételű interjúban. Aquinói Szent Tamásnál az értelem és az ész közti párbeszédet Isten hangolta, Tellernél inkább az örök anyag, ennek ellenére mi sem állt tőle távolabb, mint a dialektikus és történelmi materializmus. És semmi sem állt hozzá közelebb a tudománynál. Azon kevesek közé tartozott, akik szerint a tudomány minden ellenkező jel ellenére nem átok, hanem reménysugár. Avagy fogalmazzak így: radioaktív reménysugár? Ha beleolvasunk Teller epikus lendületű mélyinterjúiba – szeretett nyilatkozni, megnyilatkozni, beszélni és vallani –, ha tudunk olvasni az olykor Határ Győzőt idéző sorok között, akkor egyértelmű a reneszánsz rajongás benne a tudomány iránt.
A belülről megélt, karteziánus minőségű tudatot az emberi lét legfőbb rejtélyének és kegyelmének tekintette, s hiába voltak jó barátai a szenátorok, az atomok, az egyenletek és összefüggések voltak a szerelmei. Gondolkodott, tehát hol nem volt egyszer – Teller Ede, a nagy öreg.
Vagy fiatalon kell távozni, mint tette Mozart és Schubert, vagy öregen, mint tette Teller. Középkorúként meghalni nem érdemes. A mind öregebb Teller Ede az emberi nagyságnak azt a fajta humanista, de transzcendentális jellegű reménységét tudta kelteni az emberekben, mint az öreg Faludy György. Benne Babits, Móricz és József Attila lakott, míg Tellerben Einstein, Bohr és Fermi – nagy szellemek. A Nap sugárzik, a Hold csak visszaveri a fényt, mégis árapálykeltő. Tanúnak lenni bizony nem akármilyen dolog. Nagyszerű hivatás magunkban hordozni mások arcát. A Nagy László-féle gondolat – ha lesz még arcuk ötszáz év múlva – itt múlt időre vonatkoztatható: volt arcuk. A testi fogyatékát a fiatalkori villamosbaleset óta hawkingi derűvel és méltósággal hordozó Teller Ede a fizika irreverzibilis aranykorának hírmondójaként hordozta magában a legnagyobbak arcát. Egy volt közülük. Akik még élve látták, most ők lesznek az arcvisszaverők. Holdak a földön, bennük a tanú arca.
Isten legyen velük.