A Sziget sajtófőnöke, Vető Viktória lapunknak is elmondta, hogy „természetesen ők is figyelemmel kísérik a Kneecappel kapcsolatos történéseket, az ellenük felhozott vádakat, de addig, amíg a zenekar csak a saját állásfoglalását közvetíti a fesztiválon, addig mindenkinek a saját belátása azt elutasítani vagy elfogadni.”
Vető továbbá kifejtette, hogy a véleménynyilvánítás joga és a szólásszabadság jegyében a zenekar felléphet a Szigeten.
Azonban, mint arról már lapunk is beszámolt, nem minden fesztivál szervezője gondolja úgy, hogy a szólásszabadságba belefér a terrorszervezetek éltetése. Több rangos nemzetközi fesztivál – köztük a spanyolországi Bilbao BBK Live és az ír Electric Picnic – lemondta a Kneecap zenekar meghívását a botrányos fellépések nyomán. A Glastonbury fesztivált követő közfelháborodás hatására a glasgow-i TRNSMT szervezői is visszavonták a koncertet, miután a skót miniszterelnök és a rendőrség is aggodalmát fejezte ki a közbiztonságot illetően. A rendőrség közölte, hogy a koncert „jelentős rendőri jelenlétet igényelt volna”, amit nem tudtak biztosítani.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!