A Rabbitestület elhatárolódik a Kneecap fellépésétől
Róna Tamás jelezte, hogy a Rabbitestület és a Zsima elnökeként és emberként is vissza kell utasítania azt a gyűlöletet, amit a Kneecap nevű zenekar képvisel.
Róna Tamás jelezte, hogy a Rabbitestület és a Zsima elnökeként és emberként is vissza kell utasítania azt a gyűlöletet, amit a Kneecap nevű zenekar képvisel.

Számos liberális értelmiségi nyílt petícióban tiltakozik.

Az együttes csak akkor változtat döntésén, ha a szervezők visszavonják a Kneecap zenekar meghívását.

Megszólalt a BBC igazgatója.

Magyarország kormánya zéró tolerancia politikát képvisel az antiszemitizmussal szemben.

A Sziget szervezői színpadra engedik őket.

Komoly figyelmeztetést küldött a Sziget Fesztivál főszervezőjének a miniszter.

Migránsokat ábrázoló bábukat gyújtottak meg.

A Tett és Védelem Alapítvány hivatalosan is felszólalt.

Senkit és semmit nem tisztel az antiszemita zenekar.

Veszélyes csoportokat vonzhat Magyarországra a Kneecap.

A banda már több fesztiválról is ki lett tiltva.

Komoly felzúdulást váltott ki, hogy a Kneecap nevű ír rapzenekar is koncertezik a fesztiválon.

A trió tagjai az elmúlt években többször is nyíltan támogatták a Hezbollahot és a Hamászt, fellépéseiken gyűlöletkeltő, antiszemita és erőszakra buzdító kijelentéseket tettek.

A zenekar fellépésein rendszeresen hangzanak el Izrael-ellenes jelszavak.

Egyre nagyobb a felháborodás a Kneecap fellépése körül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.