Tévédráma

S Z Ó L Ó

Az esetről a Lumičre testvérek egyik első, pár másodperces filmfelvétele jutott eszembe, A megöntözött öntöző. A XIX. század végén készült bugyuta kis film a testvérpár lyoni kertjében született. A forgatókönyv egyszerű: a kertész locsol, miközben a háta mögött egy suhanc rááll a tömlőre. Az öntöző elkezdi keresni a vízsugarat, belenéz a tömlő végébe, majd a fiú leugrik a slaugról, amely a locsolót alaposan lelocsolja. A kertész kergeti, majd elkapja a gézengúzt, és jól megérdemelt büntetésként, természetesen csak jelképesen, elfenekeli. Ez a filmtörténet első slapstick jelenete, ahol a fizikai erőszak a humor forrása. Később számtalan hasonlót láthattunk, burleszkfilmek sora épült rá.
Hát valami ilyen slapstick történt a két ünnep között Srí Lankán. Az biztos, hogy csak az élet képes ilyen jelenetek „megkomponálására”. December 27-én az állami tévéállomásra belátogatott a helyi munkaügyi miniszter, Mervin Silva. Na nem munkalátogatásra, hanem abból a célból, hogy móresre tanítsa a hírigazgatót, aki nem adta le egy nappal korábbi hídavató beszédét. Két testőrét is magával vitte a Rupavahini tévébe, hogy még fenyegetőbbnek látsszon. Meg is kezdte a hírigazgató megfegyelmezését, letépte róla az inget, ám ekkor nem várt ellenállásba ütközött. A kollégák főnökük védelmére keltek, többtucatnyian körülvették Silva minisztert, és segítőivel együtt betuszkolták egy szobába, amelyet rázártak.
Mindezt a televízió egyenes adásban közvetítette. A Srí Lanka-i tévéstáb dolgozóinak egyszerre elegük lett a hatalmi megaláztatásokból, és abból, hogy a világ újságíró-gyilkosságainak listáján tavaly dobogós helyezést értek el. A feldühödött médiamunkások egyvalamit követeltek a minisztertől „szabadon bocsátása fejében”: kérjen bocsánatot tőlük eljárása miatt. Közben a rendőrség is értesült a „túszszedésről”, mindenesetre majd három órájukba telt, míg kiérkeztek a helyszínre. Ekkorra már jobb belátásra tért a miniszter: „Ha cselekedetemet úgy értékelik, hogy az elítélendő akció volt, akkor bocsánatot kérek érte” – hangzott el az ajtón keresztüli, igencsak körmönfontan megfogalmazott mea culpa.
Most már csak ki kellett hozni a nagy tekintélyű minisztert a „börtönéből”. Fegyvertelen kommandósok hatoltak be az épületbe, megpróbálták kiszabadítani Mervin Silvát, ám ez korántsem volt egyszerű feladat. Az egyenes közvetítések hatására akkorra több száz helyi lakos zsúfolódott össze a tévéállomás folyosóin, a bejáratánál, mintegy testével védve a „szabad sajtó” munkatársait. A lökdösődés közepette kiszabadított miniszter kapott hideget-meleget, amíg elérte kocsiját, leöntötték vörös tintával, megkotlósodott vízzel, egyes jelenlévők szerint vizelettel megtöltött nejlonzacskókkal bombázták. A tévédráma deus ex machinával, felsőbb, isteni beavatkozással ért véget: a tájékoztatási miniszter egyértelműen elítélte Silva eljárását, és a kormány súlyos büntetését helyezte kilátásba a magáról – immár nem először – megfeledkezett miniszterrel szemben. Minden jó, ha a vége jó: a rossz elnyerte büntetését, a jók pedig háborítatlanul dolgozhatnak tovább.
A demokráciát pajzsként maguk elé tartók és amögött mindenféle galádságot elkövetők mifelénk is szörnyülködhetnek ezen a történeten: „De hát hogyan képzelik, hogy csak úgy bezárhatják a minisztert?! Mozgásszabadságában gátolják őexcellenciáját?!” Pedig lehet, hogy nálunk is erre lenne szükség. Csak két-három órára, hogy elgondolkozzanak azon, kik és milyen céllal küldték őket oda, az ország vezetésére. A meditálást segítendő közben a folyosóról a tömeg morajlása hallatszana. Nem kéne megvárni, hogy ebből a tévéközvetítésből valódi dráma legyen.