Évek óta a válogatott húzóembere, ám a tavalyi világbajnokságon csak egy gólt szerzett. Bizonyítani akart, vagy valami más változott meg, hogy idén ismét, méghozzá az osztrák ligában ontja a gólokat?
– Számomra valóban nem a legjobban alakult a világbajnokság, bár öt találkozóból talán hiba lenne végzetes következtetéseket levonni. Annyi változott, hogy az osztrák liga komoly motivációt jelent.
– A világbajnokság nem?
– Kicsit nyomasztó évről évre azzal a tudattal nekivágni, hogy a szurkolók a feljutást várják el tőlünk, de mindig akad egy csapat, tavaly a szlovén, amelyik egyértelműen jobb nálunk. Ráadásul nehéz egy idényt úgy végigcsinálni, hogy az ember csak az utolsó öt meccsre készül igazán. Idén ellenben minden egyes találkozón meg kell feszülni, más a Miskolcnak a nyolcadik gólt ütni, mint mondjuk a Salzburg ellen végre egyszer betalálni.
– Már elmúlt harminckét éves. Ezek szerint ebben a korban is lehet fejlődni?
– Fizikálisan már nem, ám abban a tekintetben igen, hogy az ember képes kihozni magából a maximumot.
– Csapatként az első tizenöt meccsen ez nem sikerült. Ez kinek a hibája, önöké, játékosoké vagy a már menesztett edzőé, Jan Jaskóé?
– Nehéz ezt számszerűleg meghatározni, de Jaskónak körülbelül húsz-harminc százaléknyi szerepe lehetett a kudarcokban. Korábban több mint két éven keresztül dolgoztunk már együtt, az ősszel valahogy mégsem találtuk meg a közös hangot.
– S az új edzőt, Ted Satort hová helyezi eddigi mesterei sorában?
– Szakmai múltja alapján az élre kívánkozik, hiszen mégiscsak lehúzott több idényt az NHL-ben. Az benne a nagyszerű, hogy az ottani mentalitást képes nálunk is átültetni a gyakorlatba.
– Tudna példát említeni?
– Mindegyik edző hangsúlyozza a kipattanó korongok jelentőségét, többnyire ez valahogy mégis elsikkad. Amikor azonban Sator azt mondja, hogy az NHL-ben a gólok hetvennégy százaléka kipattanóból születik, az másként hangzik. Különösen, amikor azt is belénk sulykolja, hogyan kell helyezkedni, rárontani a korongra, s mindennek az értelme a gyakorlatban is megmutatkozik.
– Közismert, hogy az ön számára a hoki csak hobbi, hiszen nem ebből, hanem a vállalkozásaiból él. Állítólag ezért nem vágott neki külföldi kalandnak sem. Ha az osztrák liga élcsapatai hívnák, akkor sem menne?
– Igaz, hogy a hoki a hobbim, de nemcsak a szórakozást, hanem a kihívást is keresem benne. Szerintem csak használ a játékomnak, hogy nem kifejezetten ebből élek. Néhány százezer forint kedvéért nem igazolnék el Fehérvárról, ám ha a liga legjobban fizetett játékosai közé tartozhatnék, akkor meggondolnám. De ennek most nincs itt az ideje. Jönnek a feladatok egymás után. Rájátszás az osztrák, majd a magyar bajnokságban, végül a világbajnokság. Mindhárom fronton helyt kell állnunk.
Innsbrucki rajt. Tíz csapat alkotja az osztrák ligát, amelyek négyszer játszottak egymással az alapszakaszban. Az így adódó harminchat mérkőzésből az Alba Volán ötöt megnyert, négyet hoszszabbításban vesztett el, 14 ponttal az utolsó helyen végzett, a kilencedik Graz is sokkal megelőzte, 35 pontot gyűjtött. Mindez elsősorban a rossz rajt következménye, a Volán első tizenöt meccsén kikapott. Ám így is bejuthat a negyeddöntőbe. A rájátszás első körében ugyanis az első hat, illetve az utolsó négy együttes újra összecsap oda-visszavágós rendszerben. Az eddigi szabály szerint a győzelemért kettő, a hosszabbításban elszenvedett vereségért egy pont jár, ám a hetedik Innsbruck kettő, a nyolcadik Ljubljana és a kilencedik Graz egy-egy, a Volán pedig nulla pontot hoz magával. A fehérváriak először pénteken Innsbruckban lépnek jégre. Már nem presztízsmeccs keretében, a tiroliak edzőjét, Pat Cortinát – aki egyben magyar szövetségi kapitány – az év elején menesztették.
Még a szennyestartót is közpénzből vásároltatta Ruszin-Szendi Romulusz az egymilliárdos villába
