Utolsó fillérjeiket költik az állattartók

Lassan halad az agrártárca a sertéstartókkal tavaly kötött megállapodásban vállaltak teljesítésével, az állattartók pedig egyre mélyebb válságba sodródnak. Míg október–novemberben még „csak” a termőfölddel nem rendelkező, és ezért takarmányukat a piacról beszerző sertéstartók kerültek kritikus helyzetbe, mára az erősebb pénzügyi helyzetben lévők is kezdik feladni a reményt.

Dénes Zoltán
2008. 01. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

December végén ültek össze a sertéstartók az agrártárca képviselőivel, hogy kiértékeljék a novemberben megszületett megállapodásuk végrehajtását. A megállapodás azután történt, hogy a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) sertéstenyésztő választmánya országos demonstrációt hirdetett meg, mondván, a tárca korábbi ígéreteire már nem várhatnak tovább, mert elfogyott az állatoknak szánt takarmány, és a gazdálkodók utolsó tartalékaikat élték fel. Tóth István, a MOSZ titkára lapunkat arról tájékoztatta, hogy a földművelésügyi és vidékfejlesztési tárca által megígért rendeletek többsége megszületett ugyan, ám azok végrehajtása nagyon nehézkesen halad. A legfontosabb vállalások közül kiemelte, hogy a tárca november végére kifizette az állattartóknak az állatjóléti támogatásokat, az új támogatások meghirdetése pedig a napokban várható.
Várhatóan hamarosan kihirdetik a különböző állatbetegségek megelőzésére adható támogatásról szóló rendeletet is, Tóth István szerint azonban a legnagyobb módosítások lassan készülnek el, a már kihirdetettek végrehajtása pedig nehézkes, mert nem egyértelmű a részletek szabályozása. Így például az állati tetem megsemmisítésére tavaly november vége óta adható támogatáshoz is nehezen jutnak hozzá a termelők, mert mindenki mást gondol arról, hogy ki, hol és milyen mértékben igényelheti azt. Ugyancsak csúszásban van a tárca az állami gabonakészlet sertéstartókhoz való juttatásával. Ezzel meg kellett várják a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. megalakulását, de úgy tűnik, az uniós jóváhagyás is késlekedik. Nem született meg az a kedvezményes hitelkonstrukcióról szóló határozat sem, ami lehetőséget adna arra, hogy az állattartók megvásárolhassák az állományuk etetéséhez szükséges takarmányt. Tóth István információi szerint erről még zajlanak az uniós tárgyalások, és ezért a legjobb esetben is csak február közepén születhet meg a rendelet. Pedig az idő nagyon sürget, mert jelenleg már nemcsak a tavaly október–novemberben bajba került termőföld nélküli állattartók, hanem a pénzügyi szempontból jobb helyzetben lévő, korábban tartalékokat is felhalmozó sertéstartók is válságos helyzetbe kerültek. Az előrejelzések szerint a tavaly év eleji négymilliós sertésállomány idén az első negyedév végére akár a felére is csökkenhet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.