Végre vége

Vége az évnek. Hál’ istennek, bár el lehetne felejteni. Ülünk a radiátor mellett, és átvillan az agyunkon, hogy mennyi lesz ennek a melegnek az ára. A reálértékét keményen tartó nyugdíjból, amit megemelnek 3500 forinttal, az áremeléseket kiegyenlítve. Kacagnak? Én is, és velünk kacag hárommillió nyugdíjas a tizenöt éves kabátjában, a félretaposott sarkú cipőjükben, fejükön az elnyűhetetlen, kézzel horgolt palacsintasityakkal. Lazák vagyunk, könnyedek. Nekünk ugyan nem telik lassan semmire, de azért nincs ok a reménytelenségre. Lesz kormányzati negyed, ha le kell bontani a Nagykörutat, akkor is. Lesz autópálya, hogy a befektetők, akik ugyan most menekülnek, gyűszűfúró üzemet vigyenek Kispiricsre, természetesen minimálbérre kalkulálva. Szűkebb környékünkön ugyan tönkrement a diszkontos, a lottózó, de bezárt számtalan zöldséges, könyves, állatos, palacsintás stb. 2007-ben azonban a budapesti Nagykörút megtelt turkálókkal.
Éljen a világvárosi érzet, ami turkálókból, bankokból, végkiárusításokból, török és kínai gyorsbüfékből áll össze! Szállodák lesznek hajdani középületekből, semmi közünk hozzájuk, látványilag a miénk, színes bőrű portás posztol előtte, nehogy bekóvályogjunk. A New York-palotát állítólag világszínvonalúra formázták, amikor hajdan ott dolgoztam, nem állt a főbejárat mellett, a járda közepén egy bazi nagy terepjáró, magyar rendszámmal. 2007 olyan év volt, ahol ez felér egy üzenettel: van, akinek a terepjárója keresztbe állhat azt út közepén, és vannak, akiket már akkor véresre vernek, amikor még nem is csináltak semmit. A kormány törvényt és alkotmányt sért, évközben adót emel, seftel és hazudik, a korrupció felfeslik, kidugja a fejét egy Zuschlag vagy egy Weiszenberger meg a diszkó felszerelése húszmillióért. Aztán mély csend, a kormány közeli médiumok nem sietnek a tényfeltárással. Hogyne, amikor egy előre hozott választás rémképe sok-sok pénztől, tiszteletdíjtól, honoráriumtól, ösztöndíjtól fosztaná meg őket.
2007-ben már öt gépelt oldallal lehetett ötmilliót keresni, nem beszélve a rokonságról, a feleségről, a sógorokról, a mostohalányokról, az etnikai jogvédőkről, akik horribilis szakértői díjakat, állásokat, vissza nem térítendő kölcsönöket kasszíroznak. Így kell ezt, nem szerelem tartja össze a kormánymédiát, ahogy azt az Orbán-kormány hitte, hanem a pénz. Milliárdok folynak a kormányzat hülyeségeinek propagálására: „Magyarország benned van” meg az „Önnek jár a kacsacomb”-szerű ökörségek viszik a pénzt. Dévai Nagy Kamilla meg képtelen összekoldulni hatmilliót, hogy énekiskolájának köztartozását kifizesse.
Helyette vízágyú, tűzerő, uniformiscsere, kevlármellény járt 2007-ben a rendőrségnek. Hálából, mert verik a magyarokat, mint a répát. Otthon sütjük a kenyeret, nem eszünk csirkehúst, vidékről szerzünk sonkát, kiszórjuk a fűszereket, nem veszünk süteményt, befőzzük azt a négy üveg baracklekvárt. Így is ki tudja, hogy az évben hányszor mérgeztek büdös, romlott hússal, guargumival, téglaporral, lejárt konzervvel, mirelittel, szárított madárszarral, patkányürülékkel. A belvárosi szupermarketben előttem sétált ki a semmiből egy csótány, gondolom, a család is a környéken volt.
Semmi baj, a rajtakapott cégek legalább milliós bírságokat kaptak. Vicces, nem? Nem izgatják magukat, Magyarországról egy közveszélyes rablót nem tudnak Romániába visszaküldeni, egy megacéget meg isten ments, hogy kirúgjanak innen. Mérgezzenek 2008-ban is nyugodtan, a magyarok szívósak, de a sok romlott hús meg az egészségügyi reform csak-csak ritkítja őket.