Az új világ előhírnökei

Az igazán rámenős, a jelentkezőről mindent tudni akaró, a pszichológiai teszttel spékelt alkalmassági vizsgálatot, vagyis a ma már mindennapos állásinterjú módszerét állítólag az SS-nél használták először. Az Új Színházban nemrégiben bemutatott Galcerán-darab (El método Grönholm) egy abszurdba hajló, de állítólag valós felvételi eljáráson keresztül az összefüggéseket nézve ennél jóval többet mutat.

Elképzelhetetlen, hogy valaki egy komoly cégnél munkához juthasson anélkül, hogy ne esne át az állásinterjú kellemetlen s gyakran teljesen feleslegesen részletes procedúráján. A fiatal katalán szerző, Jordi Galcerán egyfelvonásosát egy szupermarketlánc személyzeti osztályán dolgozó alkalmazottnak a pénztárosi állásra jelentkező nőket hímsoviniszta és apartheid jellegű módon aposztrofáló feljegyzései inspirálták. A mű a végletekig fokozza az állásinterjú abszurditását: Henry James csavarjai jutnak eszünkbe a véget nem érő, a darab fő kérdését (sikerült-e a felvétel?) lezáratlanul hagyó, Grönholm professzor által kidolgozott metódusról. Josef K. esetére gondolunk másrészt. Az áldozatnak nem kell tudnia arról, hogy ő miért alkalmas, bűnös, elég ha a végeredményről értesül. Galcerán talán ezt érezve villantja fel annak a lehetőségét, hogy az állásra nem megfelelő embert nemcsak kirúgják, hanem ki is végzik. Az eddigi bemutatók – akár Barcelonában, akár a többi, főként a dél-amerikai spanyol nyelvterületen – szívesen használtak szürke hátteret Jordi Galcerán darabjában. Nem véletlen, hisz a globalizáció által elterjedő munkaügyi szokások, az egy kaptafára készülő, alkalmasságot – kifejezetten otromba módon – vizsgáló tesztek félő, hogy bizonyos vonásaikban a demokratikus gondolkodás pusztulásának sajnálatos előjelei. Egy – Orwell újbeszéljére és Madách falanszterére emlékeztető – világ előhírnökei.
Baksa Imre rendező szintén szürke hátteret alkalmazott az Új Színházban. A bádog raktárépület falához jól illeszkedik a modern, kissé hivatalos bútorzat, s mintha a szereplők is betöltekeznének a hely szellemével. Huszár Zsolt Ferranként színészi kelléktárának kifogyhatatlannak tűnő gazdagságát mutatja fel: rámenős, gátlástalanul agresszív üzletember, ravasz manipulátor, szolgalelkű hivatalnok s ugyanakkor a sötétségtől, bezártságtól, haláltól félő, esendő ember. Szintén kitűnő és sokoldalú Botos Éva mint pályázó, pszichológus, anyját temetni készülő lány és bohóc. Játékuk nyomán jól érzékelhető az a feltehetően nemcsak írói, hanem rendezői szándék is, amely a primer cselekményen keresztül nyilvánvalóvá teszi, hogy a történet mélyrétegében jóval többről van szó. Talán nem téved az a néző, aki úgy gondolja, hogy a kiüresedő, tesztkérdések sztereotípiájához szürkülő emberi viszonyok metaforájaként is értelmezhető a darab.
(Jordi Galcerán: A Grönholm-módszer. Új Színház, rendezte: Baksa Imre.)