Liberális kampány ámítással

A Fidesz és a KDNP népszavazási kérdéseinek megfogalmazása után, az AB határozata révén végképp egyértelművé vált, hogy az alkotmány csak akkor utalja a tiltott tárgyak körébe
a fizetési kötelezettségről szóló referendumot, ha
az érintett pénzösszegek az éves költségvetésben kapnak helyet, nem pedig
akkor, ha általánosságban érintik a költségvetést

Ismétlés a tudás anyja. Nyilván ezt a latin bölcsességet vette alapul a Szabad Demokraták Szövetsége, amikor belekezdett a népszavazási kampányba. A választók meggyőzése ugyan hivatalosan csak akkor kezdődik, amikor a köztársasági elnök kitűzi a referendum időpontját, a kisebbik koalíciós párt azonban elsőként látott hozzá érveinek felvonultatásához. A jelekből ítélve az eddigi, bevált receptet alkalmazza, ezzel valójában önmagát ismétli. A módszer bizonyos fokig érthető, hiszen korábbi eljárásai sikerre vezettek.
Az SZDSZ a 2006-os országgyűlési és önkormányzati választások előtt három fő pillérre alapozta elképzeléseit. Egyértelműen valótlan tényállításokat tett, emellett – pénzkímélő megoldásként – adócsökkenést kilátásba helyező törvényt fogadott el, végül gyűlöletkeltő akcióival rasszistának bélyegezte a Fideszt. Az elmúlt hetekben ezek a kampányelemek köszöntek vissza.
A sort Horváth Ágnes nyilatkozata nyitotta meg. A miniszter a következőket közölte a publikummal: „Az egészségügyi tárcának sem módja, sem lehetősége nincs arra, hogy ha a népszavazáson a vizitdíj eltörléséről születik döntés, akkor a kieső összeget pótolja a háziorvosok számára.” Fejtegetése szerint az Alkotmánybíróság döntése értelmében a vizitdíj nem költségvetési tétel, így lehet róla népszavazást tartani. Emiatt a háziorvosok átlagosan havi 200 ezer forintos bevételcsökkenésre számíthatnak egy sikeres referendum esetén. Ezek az érvek később felbukkantak Veres János pénzügyminiszter közléseiben is. Mindketten azt hangoztatták, hogy a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlése olyan veszteségeket okozna az érintett egészségügyi intézményeknek, vállalkozásoknak, amelyeket az állam később nem finanszírozhatna a költségvetésből, hiszen az Alkotmánybíróság döntése ezt lehetetlenné teszi. Hozzáfűzték: hasonló következménnyel számolhatnának az egyetemek, főiskolák is, mert a kieső tandíjat nem válthatná fel az állami apanázs.
Az érvelés egyértelműen hamis, és Gyurcsány Ferencnek a választási vitában mondott kijelentéséhez hasonlítható. A szocialista politikus az Orbán Viktorral vívott tévévitában arra kérte a Fidesz elnökét, vonja vissza a vizitdíjra vonatkozó állításait, mert nem akarhat igaztalan eszközzel választást nyerni. A nem igaz kampány igaztalan országhoz vezet – közölte Gyurcsány.
A tandíjat, a vizitdíjat és a kórházi napidíjat azóta bevezették. Horváth Ágnesnek és kormánypárti politikustársainak az Alkotmánybíróság döntésével összefüggő hivatkozása tökéletesen hamis: ellentmond a tényeknek. Az AB ugyanis egy szóval sem állította határozatában, hogy a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj nem része a költségvetésnek. A bírák csupán azt rögzítették, hogy az éves költségvetési törvénynek nem része az említett fizetési kötelezettség. Az alkotmány szerint ugyanis nem akkor tilalmazott a referendum elrendelése, ha egy népszavazásra bocsátandó kérdés a költségvetést érinti, hanem akkor, ha pénzügyi vonzata az éves költségvetési törvényben szerepel. Márpedig a szocialista–szabad demokrata koalíció nem iktatta be az éves költségvetési törvényekbe a tandíjat, a vizitdíjat és a kórházi napidíjat, hanem ezekről a felsőoktatási törvényben és az egészségbiztosításról szóló jogszabályban rendelkezett. Egyértelműen trükkös megoldás volt ez a részükről. Azt kívánták vele elérni, hogy a pénzt a felsőoktatási intézmények és az egészségügyi szolgáltatók kapják meg. Ezzel próbálták a hallgatók és a betegek számára megmagyarázhatóvá s elfogadhatóvá tenni, hogy fizetniük kell. Hosszú hónapokon át agitáltak, s talán maguk is elhitték, hogy ez a megoldás meghatja az érintetteket.
Ezzel maguknak állítottak csapdát. A Fidesz és a KDNP népszavazási kérdéseinek megfogalmazása után, az AB határozata révén ugyanis végképp egyértelművé vált, hogy az alkotmány csak akkor utalja a tiltott tárgyak körébe a fizetési kötelezettségről szóló referendumot, ha az érintett pénzösszegek az éves költségvetésben kapnak helyet, nem pedig akkor, ha általánosságban érintik a költségvetést. A távoli összefüggés ugyanis minden témakört kizárna a nép hatóköréből, még magát a népszavazást is, mert az is pénzbe kerül. A két ellenzéki párt ráadásul a referendumot követő év január 1-jétől szeretné elérni, hogy az említett tételeket ne kelljen az állampolgároknak megfizetniük. A népszavazást követő 2009. év költségvetési törvényét magától értetődően még nem fogadhatták el, azt tehát egyelőre közvetett formában sem érinti a referendum.
A kormánypárti politikusokat tehát nyilvánvalóan Gyurcsány Ferencnek az őszödi beszédből ismert szenvedélyes igazságkeresése hatotta át, amikor most megfogalmazták a költségvetéssel kapcsolatos állításukat. A valóság ugyanakkor az, hogy a kormányzat – amennyiben sikerül túlélnie a nép döntését –, bátran beiktathatja akár a majdani költségvetési törvénybe, akár pedig a trükkösen megfogalmazott felsőoktatási és egészségbiztosítási jogszabályba e két fontos állami közszolgáltatás pénzügyi támogatását. Már csak azért is, mert e rendszerek fenntartása – ugyancsak az alkotmány értelmében – az állam, s benne a mindenkori kormánytöbbség feladata. Ne hivatkozzanak arra, hogy akkor mondja meg a nép azt is, honnan vegyék el a hiányzó összegeket. Nem kellett volna tönkretenniük a gazdaságot, látszattanulmányokra és a soha meg nem valósítható kormányzati negyed tervezési munkálataira fordítaniuk az adófizetők pénzét.
Az SZDSZ másik bevált és kedvelt kampányfogása, a látványos adócsökkentés most Horn Gábor nyilatkozataiban jelent meg. A 2006-os választás előtt öt évre szóló adóreformot iktattak törvénybe, a jogszabályt azonban négy hónap elteltével, hatalomra kerülésük után egyszerűen hatályon kívül helyezték! Nem egyéb volt ez, mint visszaélés a jogalkotás jogával. Most is lázasan osztanak, szoroznak, terveznek, ígérgetnek: ígéreteiket megpróbálják paragrafusokba foglalni. Hátha most is elfogadja a hiszékeny tömeg a nesze semmi, fogd meg jól taktikáját: az állítólagos adó- és járulékcsökkentést.
Feltűnt a kampányában – Demszky Gábor SZDSZ-es városvezető jóvoltából – a gyűlöletkeltő elem is. A főpolgármester amellett, hogy a 4-es metró meghosszabbított nyomvonalait rajzolgatja már tíz esztendeje, legutóbb tájékoztatót tartott a Magyar Gárda ürügyén. Az ellenzéki pártokat újfent elhatárolódásra szólította fel. Olyan ez, mint amikor Bacsó Péter filmjében Virág elvtárs megpróbálta meggyőzni Pelikán gátőrt: vállalja el a koronatanú szerepét a Dániel Zoltán belügyminiszter ellen indítandó koncepciós eljárásban. Virág azt mondta: abból kell kiindulni, hogy az ártatlan Dániel kém, áruló és rendőrspicli. Az SZDSZ minden választási kampányban abból indul ki, hogy a Fidesz szélsőséges, és hellyel-közzel rasszista is. Az őszi önkormányzati választás előtt a szabad demokraták segédcsapata, az Új Generáció próbálkozott ennek hangoztatásával, most pedig Demszky tette fel a lejárt lemezt. Természetesen maga is jól tudja, hogy a Fidesz sem nem szélsőséges, és hellyel-közzel sem rasszista. A kampány azonban kampány. A fővárost a csőd szélére juttató, s a közrend garantálására képtelen főpolgármester politikai pályája azonban most alighanem véget ér.
A nyílt hazugság, a burkolt, de alaptalan ígérgetés, a megélhetési gyűlöletkeltés aligha hoz elegendő szavazatot. A józan többség remélhetően felméri majd, mit várhat azoktól, akik rövid és hoszszabb távra is kilátástalanná tették mindennapi életét.