Manchester United: tragédia, feltámadás

Szerencsés az a közösség, amelyik balsorsából is erőt tud meríteni. Hogy nemzeti (ellen)példákkal éljünk, a lengyelek még most sem szembesültek igazán a katyni mészárlás borzalmaival, mi, magyarok pedig szinte menekülünk Trianon vagy az 1956-os forradalom egész társadalomra ható, őszinte vizsgálata elől. Van, ahol nem borul lepel a sok évtizednyi szomorúságra: Manchesterben nem egy nép, hanem egy világverő futballcsapat nőtt fel a ma ötven éve Münchenből felszállni képtelen, kigyulladt és kettétört repülőgép roncsain. Ám ehhez egész Anglia segítsége kellett, a labdarúgás ott azóta is közösségi kohéziós erő.

Kezdjük azzal, ahogyan az utódok emlékeznek: a szombati, Manchester City elleni városi rangadón a Manchester United futballistái a fél évszázaddal ezelőtt viselt szerelésben lépnek majd pályára az Old Traffordon, így tisztelegve tragikus sorsú elődeik emlékének. A stadion déli részét „München Alagút” (The Munich Tunnel) névre keresztelik, hiszen 1958. február 6-án a bajor nagyváros Riemi repülőterének kifutópályájáról rohant ki a belgrádi BEK-mérkőzésről hazatérő csapatot is szállító repülőgép, s szenvedett végzetes balesetet. A tragédiában 23 ember, köztük 8 játékos vesztette életét. A városi derbi mellett ma gyászszünettel kezdődik az Anglia–Svájc barátságos válogatott mérkőzés, a hazaiak fekete karszalaggal lépnek pályára. S a megemlékezésekben nem a bánat a fő motívum, hanem az abból sarjadt erő, amelynek köszönhetően egy évtized alatt új csodacsapat született az Old Traffordon.
S ez a csodacsapat megszülethetett volna már 1958-ban. A Manchester United ugyanis az ír Shamrock Rovers (6-0, 3-2), a csehszlovák Dukla Praha (3-0, 1-1) és a jugoszláv Crvena zvezda (2-1, 3-3) felülmúlásával négy közé jutott a BEK harmadik kiírásában. A sikerek fő kovácsa, Matt Busby menedzser olyan „széndarabokból” csiszolt gyémántot, mint Duncan Edwards, Bill Foulkes vagy Bobby Charlton; 1945-től tartó munkája alatt 1948-ban FA-kupát, ’52-ben, ’56-ban és ’57-ben bajnokságot nyert az MU-val. Sokan esélyesnek látták az általa megfiatalított gárdát, a „Busby-bébiket” a BEK-halmozó Real Madrid felülmúlására. Ekkor jött el 1958. február 6., amikor a British European Airways Elizabethan 609-es számú gépe, fedélzetén 43 utassal, hazafelé tartott a belgrádi BEK-negyeddöntőről, s Münchenben leszállt tankolni. Aztán újra nekilendült volna, de két felszállási kísérlete is kudarcba fulladt, mert nem érte el a megfelelő sebességet. A harmadik pedig gyorsan véget ért, ahogy K. G. Rayment másodpilóta rémülten felkiáltott a végzetes pillanatban, 15 óra 3 perc 6 másodperckor: „Úristen, nem tudjuk megcsinálni!”
A tragédiát – a több évig húzódó szakértői vizsgálat megállapítása szerint – az okozta, hogy a gép a szárnyak jegesedése miatt képtelen volt a magasba emelkedni, visszazuhant és kettétört. „Ha ez a halál, készen vagyok rá!” – a jajkiáltások közepette Liam Whelan, az északír válogatott 22 éves játékosa búcsúzott így az élettől. Mellette a csapatból Roger Byrne, Geoff Bent, Eddie Coleman, Mark Jones, Tommy Taylor és David Pegg a tragédia pillanatában életét vesztette. Duncan Edwards, az angol futball első számú reménysége, a válogatott 21 éves tehetsége február 21-én halt bele sérüléseibe a kórházban. Az utaslista szerint a gép fedélzetén volt egy (vajdasági) magyar házaspár is. Miklós Pál, a Népsport egykori angliai tudósítója, ismert túraszervező életét vesztette. Matt Busby bordái átszúrták a tüdejét, s már kétszer feladták rá az utolsó kenetet, de túlélte a katasztrófát. Másodedzőjének, Jimmy Murphynek, aki walesi szövetségi kapitányi teendői miatt kimaradt a belgrádi túrából, azt mondta a kórházi ágyon: „Vidd tovább a zászlót!”
S a Manchester United 13 nappal a tragédia után már meccset játszott. Murphy még a mérkőzés reggelén sem tudta, milyen összeállításban szerepel majd a csapat, ez volt az egyetlen alkalom a klub történetében, hogy a műsorfüzetben üresen maradt az összeállítás rubrikája. A gárda két müncheni túlélővel, Harald Greggel és Billy Foulkesszal a kezdőben, a Sheffield Wednesdayt fogadta az FA-kupa 5. fordulójában az Old Traffordon, és hatvanezer zokogó néző előtt 3-0-ra nyert… Jöttek gyors igazolások a Blackpooltól és az Aston Villától, de mivel csak a Liverpool és a Nottingham Forest segített volna még játékosokkal, szóba került a „disszidálás” miatt eltiltását töltő három magyar klasszis, Puskás Ferenc, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán játékjogának megszerzése. Nem sikerült, nem sikerülhetett… A gárda mindenesetre poraiból újjáéledve bejutott az FA-kupa döntőjébe, de ott kikapott a Boltontól. Közben Matt Busby felépült, és megint új csapatot épített, amelyben már szerepet kapott George Best vagy Dennis Law is. Fantasztikus sikersorozat vette kezdetét: 1963-ban FA-kupa-győzelem, ’65-ben és ’67-ben bajnoki cím, ’68-ban, bő egy évtizeddel a müncheni tragédia után BEK-diadal. Ugyanebben az évben lovaggá ütötték Busbyt, és ő egy év múlva felhagyott az edzősködéssel.
Megtette, amit kellett: felemelte és továbbvitte a zászlót. De ezt teszik a maguk módján azok a szurkolók is, akik minden évben, február 6-hoz a legközelebb eső hazai mérkőzés napján összegyűlnek a müncheni tragédia emléktáblájánál és közösen eléneklik a The Flowers of Manchester című dalt.