Tuktuktaxi, tea és a legszebb tengerpart

V I L Á G U T A Z Ó Srí Lanka tengerpartját több utazási szaklap is a világ legszebb részei közé választotta, a sziget közepén fekvő Kandyben található a buddhisták egyik legfőbb zarándokhelye – ahol Buddha fogát is őrzik –, a környező ültetvényeken termesztik a legjobb minőségű teafüveket, a nemzeti parkokban pedig szabadon élő elefántok között szafarizhatunk – néhány érv, na és persze az olcsón megkapható luxus az, amiért érdemes az egykori Ceylonba utazni. A tamil támadások sok turistát elijesztettek, pedig tény, hogy a lázadók célpontjai a legkevésbé sem a külföldiek.

Mankó. Srí Lankára számos utazási iroda szervez csoportokat, de egyénileg is nekivághatunk. A szigetország légitársasága, a SriLankan Airlines Frankfurtból, Párizsból és Londonból indít járatokat Colombóba. A 74 százalékban szingalézek, 18 százalékban tamilok és nyolc százalékban más népcsoportok által lakott, kétharmad Magyarországnyi területű köztársaságban húszmillióan élnek, hetven százalékuk buddhista, tizenöt százalékuk hindu, nyolc százalékuk keresztény, hét százalék pedig mozlim. Srí Lankán az árak jóval alacsonyabbak, mint Európában, még a legjobb szállodákban is. Egy kiadós étkezés átszámítva körülbelül ezer forintból megoldható, a tuktuk taxi városon belül néhány kilométert megtesz egy-kétszáz forintért. Az ötcsillagos tengerparti szállodákban egy kétágyas szoba reggelivel átlagosan napi száz dollárba kerül. A belépés bonyodalmaktól mentes, vízumként egy, a határon ingyenesen az útlevélbe kerülő pecsét szolgál. (Gy. Zs.)

(Colombo)

A tuktuk hátsó ülésén ülve meglehetősen kiszolgáltatottnak érezzük magunkat, miközben sofőrünk alig néhány centiméteres távolságokat hagyva lavíroz a Colombóból kivezető Galle Roadon a járművek között, de a zsúfolt buszokat nézve mégis a háromkerekű motoros taxi tűnik a jobb választásnak. A fővárosból a negyven kilométerre fekvő, jórészt keresztények lakta Negombóba tartunk, s megnyugtat a gondolat, hogy az elöl ülő fiatalember határozottan állítja: tudja, hol van a Beach Hotel, ahol szobát foglaltunk.
Sofőrünk a colombói kikötő közelében kérésünkre megmutatja egy előző napi terrortámadás helyszínét, majd a külvárosba érve azt mondja, ha nem bánjuk, tartogat nekünk egy kis meglepetést. Nem bánjuk. Saját otthona felé veszi az irányt, ami finoman szólva nem Colombo legelegánsabb negyedében található, de a bádogból és vályogból épült városnegyed valahogy mégsem tűnik ijesztőnek. Lakása egy nagy és egy kisebb helyiségből, egy szűkös konyhából áll, a tető hullámos műanyag lemezből készült, Randzsi ez alatt él feleségével, kisgyermekével és anyósával. Rögtön előkerül a családi album, benne az esküvői fotók, majd – öt óra lévén – teával kínálnak minket, tejjel felöntve, ahogyan mi itthon mondjuk: angolosan.
Persze meglehet, helyes az elnevezés, elvégre a kisebb-nagyobb kihagyásokkal 1505-től egészen 1948-ig fennálló portugál, holland, majd angol gyarmatosítás hatásai és a régi hagyományok erőteljesen keveredtek egymással. Bárhonnan ered is az elkészítés eredete és a teafűkeverés receptje, ilyen jót még sosem ittunk. Az újabb köröknek mégis udvariasan elejét vesszük, irány Negombo. Egy óra zötykölődés után meg is érkezünk, ám kiderül, a Beach Hotel elhelyezkedéséből sofőrünk valójában egyedül a beachet ismeri.
Csak semmi pánik, Randzsi is mosolyog, s a vacsora végére meg is érkezünk pazar szálláshelyünkre. A nyugati parton fekvő kedves kisvárosban egymást érik a szállodák és az éttermek, a strandok szélesek, tiszták, a hullámok hatalmasak, az Indiai-óceán 27 fokos. Erre a tél közepén jobb nem is visszagondolni.
Akit vonz Dél-Ázsia ősi kultúrája és társadalmi sokszínűsége, de tart India zsúfoltságától, a nyomor és a szenny látványától, annak már csak az eddigi élmények alapján is jó szívvel ajánlható, hogy kezdje a térség felfedezését Srí Lankán. Az alakja miatt India könnycseppének is nevezett sziget hangulata nagyban hasonlít a tőle harminc kilométerre fekvő „nagy testvérére”, csak itt valahogy minden kisebb, emberléptékűbb: a városok, a távolságok, a szegénység.
Az ország tengerpartját több utazási szaklap is a világ legszebb részei közé választotta, a sziget középső részén fekvő Kandyben található a buddhisták egyik legfőbb zarándokhelye – ahol Buddha fogát is őrzik –, a környező ültetvényeken termesztik a legjobb minőségű teafüveket, a nemzeti parkokban pedig szabadon élő elefántok, párducok közé szervezhetők remek szafaritúrák, Srí Lanka turisztikai létesítményei jórészt mégis panganak az ürességtől. Bár a 2004 karácsonyán pusztító szökőár okozta sebeket ma is magán viseli az ország, a turisták mégsem emiatt, hanem a tamil lázadók támadásaitól félve maradnak távol az egykori Ceylontól, s veszik inkább célba a közeli Maldív-szigeteket vagy India rohamosan fejlődő üdülőszigetét, Goát.
Tény, a tigrisekként emlegetett ellenállók szinte napi rendszerességgel hajtanak végre merényleteket, ezek azonban a legritkább esetben irányulnak civilek ellen. Colombo repülőtere és központja mindazonáltal valóságos erődnek tűnik, az elnöki palotát, a belvárosi óratornyot és a kormányzati épületeket meg sem lehet közelíteni, s a bankok, üzletközpontok közelében is géppuskaállások láthatók.
A belvárosban fotózni sem mindenhol szabad, így a baljós World Trade Center nevet viselő, száztíz méter magas ikertorony előtt is biztonsági őr kéri udvariasan, hogy tegyük el a fényképezőgépet. Az óvatosság nem véletlen, a lázadók ugyanis gyakran turistának álcázott támogatóikat használják fel a későbbi célpontok feltérképezéséhez.
Mindezen rémisztő tények mellett ugyanakkor érdemes megjegyezni azt is, hogy a hatóságok készültsége és a kockázat semmivel nem alacsonyabb olyan más turistaparadicsomokban, mint például Egyiptom vagy Thaiföld. Az esetleges kellemetlenségekért pedig bőven kárpótolja a látogatókat a helyiek vendégszeretete, a csodálatos strandok és történelmi városok látványa s nem utolsósorban a pálmafák alatt felszolgált Srí Lanka-i sörök (Lion, Three Coins) és ételek remek íze. Ami az utóbbi kettőt illeti, az ital esetében mindenképpen kimutatható a már említett gyarmati hatás, a konyhaművészet azonban szerencsére megmaradt olyannak, amilyennek a Srí Lanka-i emberek szeretik. A frissen sült hal, rák kivételével a vendéglőkben szinte mindenhez feltálalják a lencséből készülő, úgynevezett dahl curryt, ami csípősen az igazi. Még jó, hogy a sört 0,66 literes kiszerelésben mérik hozzá.
Colombóba kisbusszal térünk vissza, a fővárostól tíz kilométerre található legendás, a gyarmati időket idéző, kétszáz éves, ötcsillagos Mount Lavinia Hotelben szállunk meg, amely valaha Winston Churchill kedvence is volt. Nem véletlenül, hiszen a hófehér óceánparti szálloda önmagában is pazar látvány, ezt pedig a colombói panoráma, az első osztályú ellátás és a történelem, amely otthagyta nyomát a hotel minden szegletében, csak tetézi. Mindez az európai ár töredékéért. Srí Lankát persze nem az elérhető luxus teszi ennyire szerethetővé, hanem a hihetetlenül változatos természet, a kulturális kincsek felmérhetetlen sora, de főleg a csapások ellenére mindig talpra álló emberek érdeklődő tekintete, valamint az a számunkra talán érthetetlen gondolkodásmód, ami a legnagyobb nehézségek közepette is örök mosolyt varázsol az itt élők arcára. Ők úgy köszönnek egymásnak, hogy „ayubowan”, ami annyit tesz: legyen szép és hosszú életed.