Túra

A magyarok istene megint jobb kedvre derült, ránk nyitotta a földkerekség kíváncsi tekintetét! Az egész világot bejárta az a panorámakép, amelyet a Mars Explorer Spirit küldött a Földre. A szenzációs felvétel bal alsó sarkában, félig takarva, jól kivehető emberi alak látszik a sziklák mögött! A kép valódiságához nem fér kétség, a NASA rá a garancia. Az emberiség egy részét megrendítette a tény, íme, létezik bizonyíték arra, hogy nem vagyunk egyedül a nagy büdös semmiben. Új időszámítás kezdete lehet ez – vélték sokan, újra kell írni a fizikát, biológiát és filozófiát, de sebaj, mindre ráfér!
Időközben váratlan fordulatot vett az ügy, az amerikai tudósok rájöttek, hogy a képen látható lény nem marslakó, hanem földi ember, mégpedig magyar. Mi más is lehetne? Az FB Press munkatársa azonnal az Egyesült Államokba utazott, ahol megtudta, hogy a tudósok a Spiritre küldött infrajelek segítségével léptek kapcsolatba a képen látható lénnyel, így derül ki, hogy az illető Elepi Tivadarné, a magyarországi Cserjeszél községből. Ez bizony izgalmas fejlemény! Az FB Press egy másik munkatársa persze órákon belül Cserjeszélen termett, és igazán érdekes információkra tett szert.
Elepi Tivadarné a már megszűnt Aranykalász Termelőszövetkezet irodaházában volt büfés. A nagy őszi–téli vadászatok idején ő főzött az elnök Budapestről érkezett elvbarátainak. A vendégszoba szerelemittas ágyneműjét is rendszeresen ő vitte haza kimosni. A dolgozók szerették, jókedvű, szókimondó fiatalasszonynak ismerték, leveles tepertős pogácsájának emléke még ma is élénken él a köztudatban, pedig – most kapaszkodjanak meg – Elepi Tivadarné (született Jutasi Etelka) kereken harminc éve tűnt el! Húga, a ma hetvennyolc esztendős Erzsébet örömkönnyekre fakadt, amikor munkatársunk megmutatta neki a Spirit felvételét. „Igen, ez az Etus!” – zokogott az asztalra borulva. Miután megnyugodott, felidézte az 1978. június
18-án történteket, amelyeknek maga is részese volt.
Aznap korán reggel a szövetkezet irodaháza előtt gyülekeztek a Mihail Bulgakov Természetjáró Egyesület női szakosztályának tagjai, hogy a hét kilométerre lévő Deregnyő forráshoz gyalogoljanak. Szabályos alakzatba rendeződve, nótaszóval hagyták el a falut a dögkúthoz vezető Jóvér dűlőn. „Észrevett valamit a nővérén?” – tettük fel a kérdést Jutasi Erzsébetnek. „Sírt, mint egy gyerek. Leghátul kullogott, és vonítva bőgött. Aztán harsogva kacagott, trillázott a madarakkal. Arra gondoltunk, hogy éjszaka megint megverte a férje, az a vadállat Elepi Tivadar, hogy vesse ki a görhes testét az anyaföld!”
Ahogy beértek a Kojta-erdőbe, és letáboroztak reggelizni – zsírjára sütött karaj, rántott csirke, fasírt, kolbász, almás lepény, termoszban hideg fröccs –, Elepiné elgondolkodva bámult maga elé, és ezt kérdezte a többiektől: „Miért van az, hogy újabban a gravitációs mezőt, sőt a fényt is anyagnak tekintik, pedig nem az? Ezen az alapon az energia is az anyag egyik megjelenési formája. Szoktatok főzés közben ilyesmin merengeni, asszonyok?” Azt válaszolták, hogy nem szoktak, enélkül is van éppen elég bajuk.
A sárga kör turistajelzés mentén haladva délelőtt tíz óra előtt pár perccel érték el a Deregnyő forrást, ahol a hasonló nevű patak fakadt. Addigra már kitört a kora nyári meleg. Az asszonyok arcot mostak a forrásnál, hűs vízzel töltötték fel a kiürült fröccsös termoszokat, aztán hanyatt dőltek a fűben, és szótlanul, a végtelenbe feledkezve nézték a ragyogó égboltot, de volt, aki elszenderedett. „A nyugati égbolton látszott a Hold – meséli Erzsébet. – A húgom felkiáltott, jé, olyan, mintha tejet csöppentettek volna egy halványkék ágylepedőre. Szerette a költészetet, verseket is írt a tyúkjairól. Még azt is mondta, hogy vágyik fel a Holdra, mert ő nem fél a légüres tértől.”
Észre se vették, mikor hagyta ott őket. Néhány méterrel a forrás fölött, a galagonyabokrok között találták meg Elepi Tivadarné túrabakancsát, de ez volt minden. Nyom nélkül tűnt el. „A bakancsot felvittem a padlásra, egy év múlva aztán lehoztam, és elhordtam. Erős bőrből volt, kibírt tíz évet, akkor is a talpa vált le – mondja Erzsébet. Zsebkendőt vesz elő, a szemét törölgeti, és szinte könyörögve kérdezi. – Mit gondol vissza tudják az Etust hozni?”