Újrahangolja a külpolitikát a Polgári Platform

Élénk diplomáciai tevékenységgel vágott neki a külpolitika újrahangolásának az új lengyel kormány. Brüsszel és Berlin után Donald Tusk miniszterelnök Moszkvába és Washingtonba látogat. E két helyen minden bizonnyal a tárgyalások fontos része lesz az amerikai rakétavédelmi rendszer elemeinek közép-európai telepítése. Erről és a lengyel külpolitikai irányváltásáról kérdeztük Krzysztof Liseket, a szejm külügyi bizottságának elnökét, a kormányzó Polgári Platform politikusát.

Olvadás. Kölcsönös gesztusok sora vezette be a mai moszkvai orosz–lengyel csúcstalálkozót. Az út előtt adott egyik interjújában Donald Tusk nyitottságát hangsúlyozva kijelentette, hogy az amerikai rakétavédelmi rendszer lengyelországi telepítése még nem eldöntött tény. Aláhúzta azt is, kormánya nem követel bocsánatkérést Katynért, és megengedhetetlennek tartja, hogy a közös történelem tragikus mozzanatait fegyverként használják mindazok, akik ellenérdekeltek a két ország kapcsolatainak normalizálódásában. Varsó feloldotta a vétót Oroszország és az EBRD tárgyalásai elől, és kilátásba helyezte Moszkva és az Európai Unió stratégiai együttműködéséről folytatandó egyeztetések további blokkolását is. A Kreml is látványosan kiemelte, hogy a kapcsolatok lassan visszatérnek a normális mederbe, öt lengyel vágóhíd számára feloldotta a húsexportra kivetett embargót, és Wajda filmjének Oscar-jelölését is feltűnően pozitív tudósításokban mutatták be a központi csatornák. Mindez persze még egyáltalán nem jelenti azt, hogy a lengyel–orosz kapcsolatokat ne terhelné a rakétapajzs kérdésétől a balti gázvezetékig problémák sora. E tudatos gesztusok csupán azt jelzik, hogy a korábbiakkal ellentétben mind Varsó, mind pedig Moszkva igyekszik kerülni a nyílt konfrontációt, és mindkét oldalon alapvetően az európai politika kontextusába illesztve normalizálnák a kapcsolatokat. Az európai nyitást ígérő új lengyel kormány a két ország „hidegbékéje” miatt aggódó Brüsszelnek is üzen e nyitással. Az amerikai kapcsolat bizonytalansága miatt a Kreml számára is fontos Európához fűződő viszonyának optimalizálása és energiaprojektjeinek megvalósításához a nyugodt légkör biztosítása. Várhatóan három téma áll Tusk mai tárgyalásainak középpontjában. Az első mindenképpen az amerikai rakétavédelmi rendszer telepítése, amely alapvetően terheli a kétoldalú kapcsolatokat. Moszkva pozitív jelzésként vette a januári konzultációt, Radek Sikorski lengyel külügyminiszter minapi washingtoni útja azonban leszámolt minden illúzióval. A másik fő, egyben vitás kérdés az energiapolitikához kapcsolódik. Varsó érezhetően igyekszik kikeveredni az orosz gáz teljes elutasításának zsákutcájából, amelyre Moszkva és Berlin a Nord Stream elindításával válaszolt. Tusk most Amber néven Oroszországból a balti országokon keresztül Lengyelországon át Németországig húzódó szárazföldi vezeték tervét vezeti elő, megvalósításának azonban jelenleg varsói lapok szerint is kevés a realitása. Nagyobb lehet az egyetértés a Kína és az EU közötti áruforgalmat bonyolítandó lengyel–német– orosz közös vasúti társaság tervében. A két ország közeledésének persze mindegyik oldalon vannak ellenfelei. Nem véletlen, hogy éppen a látogatás előtt vetette fel a sajtó a lengyel energiapiacon lévő két cég (az egyik az Emfesz) gyanús hátterét is, míg orosz oldalon néhány orgánum provokatív módon ismét felmelegítette a Katynnal kapcsolatos felelősség teljes szovjet elutasítását.

(Varsó)

Lendületesen, a nyitás üzenetével indított a nemzetközi porondon az új kormány. Csupán stílusában, avagy tartalmi vonatkozásban is változik a lengyel külpolitika?
– A politikában soha sem lehet csupán formaváltásról beszélni, ugyanakkor alapkérdésekben fenn kell tartani a folyamatosságot.
– Azért a világ nyugaton és keleten is felsóhajtott, ennek ellenére úgy érzem, inkább csak finomhangolásról, nem pedig radikális váltásról van szó…
– A demokratikus államoknak, például az Egyesült Államoknak egy határozott külpolitikai iránya, függetlenül attól, hogy a demokraták vagy éppen a republikánusok kormányoznak. Így van ezzel a lengyel külpolitika is. Ráadásul jelenleg abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a fő célok a NATO- és EU-tagsággal beteljesültek.
– Nyugtalanítsa kicsit a Brüszszeltől Berlinen át Moszkváig megkönnyebbülőket. Mindez azt jelenti, hogy az előző kormány külpolitikai célkitűzései nem is voltak olyan rosszak?
– Ez a külpolitika rossz volt, mert rosszul volt vezetve. Mi csak a fő irányelvekben érthetünk egyet a PiS-szel. Például az energetikai biztonság témájában. Tény azonban, hogy az elmúlt két évben elrontottuk a viszonyt az összes szomszédunkkal. 1989 óta soha sem volt ilyen rossz a kapcsolatunk Németországgal és Oroszországgal. Nem beszélve arról, hogy kiröhögtek minket Európában.
– Magyarországról nézve azonban más is látszik. Így az, hogy Lengyelország sokkal keményebben kiáll érdekei mellett, s a pártok sem járatják le egymást külföldön. Ezért én kicsit belpolitikai ízűnek érzem azt az értékelést, hogy az előző kormány mindent elrontott volna…
– Kaczynski kormányának sok sikere volt, de az biztos, hogy a külpolitika nem tartozott ezek közé. E véleményem mellett kitartok. Nem irányították szakszerűen a külpolitikát, s ez az említett problémákhoz vezetett. Sikorski minisztériuma most minden téren javítani igyekszik a kapcsolatokat, és kiderült, hogy ez lehetséges. Amikor például Oroszországgal megkezdtünk a tárgyalást, Európa fellélegzett. Európának és az Egyesült Államoknak is érdeke, hogy Lengyelország ne csináljon műproblémákat, és jó kapcsolatot ápoljon Oroszországgal.
– Az orosz kapcsolatok javítása tehát Európának is szólt, nem csak Oroszországnak?
– Igen. Elsősorban Lengyelország érdeke, hogy a szomszédos Oroszországgal javítsuk a kapcsolatot. Moszkva fontos gazdasági partner az import és az export szempontjából egyaránt. Ne felejtsük el, Oroszország hatalmas piac.
– Megoldódott a lengyel húsra kivetett embargó kérdése, s lassan Varsó is visszavonja az EU–orosz tárgyalásokra kimondott vétót. Mindez azt is jelentheti, hogy Lengyelország konstruktívabb lesz az amerikai rakétapajzs kérdésében?
– A jéghegyek már olvadnak, felmelegedésről azonban még nem beszélhetünk. Moszkvának például meg kell értenie, hogy a rakétavédelmi rendszer elemeinek telepítéséről a tárgyalások Varsó és Washington között folynak. Úgy tűnik, az oroszok végre tudomásul veszik, hogy ez Varsó döntése lesz. Kiderült, hogy az előző kormány politikája senki érdekét sem szolgálja. Mi sokkal nyitottabbak vagyunk, s úgy gondoljuk, ha a rakéták kérdésében nem is értünk egyet, azért még beszélgethetünk a gazdasági, kulturális kapcsolatok fejlesztéséről. Mindezek mellett azt is hangsúlyoznom kell, az összes lengyel kormány nagy sikere, hogy Európa ma másképp tekint Oroszországra. Közép-Európa régi szovjet befolyás alatt lévő országai megtanították Nyugat-Európát arra, hogyan nézzen Oroszországra.
– Visszatérve a rakétapajzsra, miért nem áll ki Lengyelország azért, hogy ez a rendszer NATO-keretben valósuljon meg? Ez megnyugtatná Európát és Oroszországot is.
– Lengyelország kiáll amellett, hogy a rakétapajzs NATO védelmi rendszer legyen, de egyelőre nincs még erre konkrét projekt.
– S ebben ki a hibás?
– Az amerikaiak nyitottak erre, ám ezt az európai partnereknek is akarniuk kell, aminek természetesen pénzügyi vonzata is van.
– Komolyan gondolja, hogy az Egyesült Államok beleegyezik abba, hogy az összes tagország beleszólhasson, mikor lőheti ki a rakétáit?
– Az amerikai rendszer nem lesz NATO, vagy európai rendszer, csak egy része. Ha külpolitikáról beszélünk, akkor az európai biztonság záloga, hogy az Amerikával együtt építsünk valamilyen védelmi rendszert.
– És nem fél attól, hogy a CNN-ből tudják majd meg, hogy a területéről kilőttek egy rakétát?
– Úgy vélem, a beleegyezésünk, vagy legalábbis a tudomásunk nélkül nem hoznak ilyen döntéseket. Nagyon komoly döntés a részünkről, hogy idegen államot engedjünk be a területünkre, de figyelembe kell vennünk a saját biztonságunkat is, ezért Tusk kormánya kész igent mondani az amerikai kérésre. Fontos azonban, hogy partnerként beszéljünk az amerikai féllel, s azon vagyunk, hogy az Egyesült Államok segítsen a lengyel biztonság kiépítésében is, s olyan rakétavédelmi rendszert ad nekünk, amelyre a lengyel államnak soha nem lenne pénze.
– S komolyan gondolja, hogy Irán fenyegeti Európát?
– Egy ilyen védelmi rendszer kiépítése nem a mának szól. Tény, Irán ma nem stabil és nem működik együtt az ENSZ-szel, de a lényeg az, hogy nem tudjuk, 5-10 vagy 20 év múlva honnan fenyeget majd a veszély. Nem hiszem egyébként, hogy Irán a szó szoros értelmében fenyegetné bármely európai országot, de az euroatlanti világot aggasztja, hogy nem akar együttműködni a nukleáris felszerelés felülvizsgálásában, erősödik az Nyugat-ellenes hangulat, szélsőséges vallási mozgalmak élednek, az elnöke pedig radikális nézeteket vall.
– S legalább részben elismeri az orosz aggodalmakat? Például arra vonatkozóan, hogy ez a rendszer felborítja a nukleáris egyensúlyt.
– Oroszország a Szovjetunió felbomlása óta mindig egyfajta fóbiával reagált régióbeli befolyásának csökkenésére. Gondoljunk csak arra, amikor a baltiak csatlakoztak a NATO-hoz.
– Részben egyetértek, de ne felejtsük el azt sem, Oroszország joggal érzi, hogy bekerítik, hiszen nemcsak Lengyelország, de Alaszka vagy Japán felől is szembe kell néznie az amerikai rakétákkal…
– Lehet, de vegye észre, hogy védelmi, s nem pedig támadó rendszerről beszélünk. Egyébként pedig senki sem tiltja meg Oroszországnak, hogy ő is kiépítsen hasonló védelmi rendszert. A probléma azonban az, hogy Oroszország technikai fejlődési szintje jelenleg nem engedi meg egy ilyen rendszer kiépítését.
– Tart-e attól, hogy az amerikai rendszer telepítése esetén Moszkva kilátásba helyezte orosz rakéták Lengyelországra irányítását?
– Azért beszélünk arról, hogy az Egyesült Államok biztonságot nyújt Lengyelországnak, s érdekünk, hogy erősítsük ezt a biztonságérzetet.