„Polgárosodásunk” és a dráguló kőolaj

A váratlanul újabb csúcsot döntő nemzetközi kőolajárak a gyengülő forinttal találkoznak, és e két hatás együtt nem sok jót jelent a magyar állampolgárok számára.

Folyamatosan erősödnek azok az előrejelzések, amelyek az Egyesült Államok gazdaságának recesszióba süllyedését jósolják. A tengerentúli gazdaság lassulása értelemszerűen a kőolajtermékek iránti kereslet csökkenését vetíti előre. Ezt felismerve, a befektetők jó része a január 9-i, napközben elért 100 dolláros hordónkénti csúcs után korábban felvett vételi pozícióit fokozatosan zárni kezdte. A tőke távozása folytán bekövetkező több mint 15 százalékos árcsökkenés lehűtötte a vásárlói kedvet. Egy, a CNN által február első napjaiban végzett on-line felmérés szerint a szavazók 60 százaléka voksolt arra, hogy a kőolaj határidős jegyzése előbb éri el a hordónkénti 80 dolláros szintet, minthogy a 100 dolláros csúcs tesztelése újra bekövetkezne. A hangulat változását jelezte, hogy a profitrealizálások mellett a piacon terjedő hírek szerint jó néhány felhasználó által tartott fedezeti (az árak emelkedése ellen védő) pozíciót is felszámoltak tulajdonosaik, bízva a kereslet lanyhulásában és az árcsökkenésben. Ezen a héten azonban több, az olajellátás szempontjából nyugtalanító hír látott napvilágot. A nigériai lázadók ismét megfenyegették az országban tevékenykedő kitermelőcégeket, elsősorban a Shellt. Az Exxon és a venezuelai kormány között évek óta zajló, korábban közös programok államosításával kapcsolatos vita részeredményeként olyan bírósági döntés született, amely venezuelai vagyonelemek befagyasztását rendelte el. Hugo Chávez venezuelai elnök ellenlépéseket fontolgatott, többek között az Egyesült Államokba történő kőolajszállítások leállítását helyezte kilátásba. Ezekre a fejleményekre a piac viszonylag mérsékelt, 3-4 százalékos emelkedéssel reagált, de a határidős jegyzések így is a 90 dolláros szint fölé kerültek.
A bizonytalanságot tovább fokozta egy viszonylag kis kapacitású texasi finomítóban bekövetkezett robbanás, ami miatt egy hónapos leállásra számítanak a finomító üzemeltetői. A tetőpont kedden következett be, amikor a piacon az a hír terjedt el, hogy az OPEC következő ülésén a kitermelés csökkentéséről dönthetnek a kartell tagjai. Az elképzelés első hallásra abszurdnak tűnik. Miért kellene az OPEC-nek piacvédelmi intézkedéseket tennie, amikor az árak magasak, az amerikai gazdaságot recesszió fenyegeti, ezáltal csökkenhet a kereslet, és nagy az inflációs veszély, amit a további áremelkedés csak fokozna? Az amerikai infláció növekedése emellett mérsékelné a Federal Reserve kamatcsökkentési hajlandóságát. A kamatvágás elmaradása a részvénypiacokon árfolyamesést okozna, ergo az olajdollárok közelmúltbéli, amerikai kereskedelmi és befektetési bankokba (Citibank, Merrill Lynch stb.) fektetése veszteséghez vezet.
A piaci szereplők azonban félretették a fenti logikát, és kedden a kőolaj tőzsdei határidős jegyzése történelmi csúcsot döntött, 100,1 dolláron. Tegnap pedig a New York-i tőzsdén a kőolaj márciusi határidős jegyzése 101 dolláros rekordárra szökött.
Miután a vevőként jelentkező befektetési alapok nem a napi ármozgásokból profitálnak, hanem a trendekből, azaz hosszabb távú, nagyobb mértékű vásárlásokat hajtanak végre, bizton állítható, hogy ha az árakat fundamentálisan gyengítő jelentős hír nem kerül napvilágra, újabb jelentős áremelkedés elé nézünk.
A 100 dolláros, illetve magasabb olajár kérdése eddig nem volt anynyira „izgalmas”, hiszen az áremelkedést tompította az erős forint, a gyengülő dollár és a piaci verseny. E tényezők közül azonban az erős forint eltűnni látszik. Az euróval szemben továbbra is gyengélkedő dollár a forint ellenében február folyamán négy-öt százalékkal erősödött. Ez önmagában hasonló mértékű termékáremelést jelent, amelynek egy része már meg is valósult.
Az energiaárak emelkedése itthon is inflációnövelő hatású. A minap napvilágra került adatok azt mutatják, hogy az infláció jelenleg is – az MNB szempontjából – „tűrhetetlen” szinten áll. A kőolaj- és termékárak további emelkedése és emellett a forintgyengülés az infláció jövőbeni csökkenéséről szóló előrejelzéseket hiteltelenné teszi. Kérdés, hogy milyen fegyverek állnak a Magyar Nemzeti Bank rendelkezésére ebben a helyzetben. Egy kamatemelés rövid távon segíthetne a forintnak, ugyanakkor negatív hatással lehet a minimális növekedést felmutató magyar gazdaság kilátásait illetően, és drágítja az államadósság finanszírozását. A devizatartalékok elköltése a forint védelmében véleményem szerint nem járható út – az ellenoldalnak egyrészt több pénze van, másrészt ezáltal csökken a folyamatosan növekvő államadósság fedezete. Ezzel az országkockázat növekszik, ergo a forint újra nyomás alá kerül.
A leírt folyamatok egyébként világos választ adnak arra a kérdésre (is), mennyiben reális a miniszterelnök értékelő beszédének az a része, amelyben arról szól, miszerint a nehezén már túl vagyunk. Sajnos ez nem így van – a neheze csak most következik. Amennyiben az ismertetett világpiaci folyamatok folytatódnak – és semmi jel nem mutat az ellenkezőjére –, akkor a magyar lakosság kormányfő által meghirdetett polgárosodási folyamata, illetve annak megindulása vélhetőleg halasztást szenved. Feltételezhető ugyanis, hogy az államadósságot finanszírozó befektetők a kormányt fedezetelvonással vádolnák abban az esetben, ha az államadósság mindenkori beárazásánál figyelembe vett vagyonelemeket árfolyamkedvezménnyel értékesítenék.