Sebestyén Lajos naponta felült a kismotorra, felment a hegyre, hogy megnézze, van-e változás. A telke, amely karnyújtásnyira fekszik a törésvonaltól, gondosan fel van ásva, de azt mondja, az idén már nem ültet semmit, tavaly mindent elloptak. Csak a krumplit hagyták meg, mert azért dolgozniuk kellett volna a tolvajoknak. A telek néhány éve még sokat ért, több milliót ígértek érte, de most már nem lenne rá vevő. Ez lesz ugyanis a löszfal széle, ha végleg eltűnik előle a százötven–kétszáz méter széles földdarab. Építési tilalom van érvényben, nem lehet kiszámítani, mit tartogat a természet. Lajos bácsi telke karnyújtásnyira van az összeomlott nyaralótól is. Szép tornácos, fehér falú épület volt nagy terasszal, gyönyörű kilátással. A löszfal tetejéről pompás látványt nyújt a Duna, a helyiek szerint nem alávalóbbat, mint Esztergomnál vagy Visegrádnál. Épp egy kanyarból érkezik a falu elé.
Dunaszekcső néhány hónapja felkerült a hazai médiatérképre. Hírnevét a Dunába omló löszfalnak köszönheti, amelyik évszázadokig szolgálta a rómaiakat, évezredig a magyarokat, de mostanra kicsúszott a lába alól a talaj. A szó szoros értelmében. Ezzel magyarázzák ugyanis a szakemberek az omlást. Mentes Gyula, az MTA soproni Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézetének geológusa kutatótársaival hat éve végez parti méréseket Dunaföldváron, október óta Dunaszekcsőnél is. A mozgásmérő műszereket épphogy sikerült még kimenteniük az omlás előtti utolsó pillanatban. A földcsuszamlás ugyanis az előrejelzésnél korábban történt, a szakemberek csak a tavaszi árapály idejére várták. A dunai magaspart-omlás ismert jelenség. Érd és Mohács között 1964-től 1970-ig tíz földcsuszamlás volt, a legnagyobbak Dunaújvárosban és Dunaföldváron, ahol negyven méter magasságú part csobbant a folyó medrébe. Dunaújvárosban hatalmas munkával és beruházással sikerült megállítani a folyamatot, de ennek az volt az ára, hogy a partél az egész város területén mintegy 60 méterrel nyugatabbra került.
A magyar geológusok uniós kutatási program keretében vizsgálják e földcsuszamlások okait, próbálják kideríteni, miért omlik a fal rendszeresen egy helyen, és miért stabil máshol. Van-e szerepe ebben az ember természetátalakító munkájának, vagy csak geológiai a magyarázat? Most azt feltételezik, hogy az omlások előtt megmozdul az alapkőzet, megváltozik a hajlásszöge, emiatt átrendeződik a rajta nyugvó földtömeg súlypontja is. Emellett a folyómeder is folyton alakítja a környezetet. Dunaszekcsőn tehát a mai álláspont szerint a lábazat billent egyet, a föld csúszott, és súlyával még tovább billentette az alapot. Válaszra vár még, hogy a partfalon lévő növényzet gyökérzetének mi a szerepe: szétfeszíti vagy ellenkezőleg, összetartja-e a földet. Mentes Gyuláék vizsgálata még csak feltételezésekre elég.
– Érdekes jelenség a földcsuszamlás – mondja a geológus –, van olyan, amelyiknek nincs semmi előzménye, és hirtelen elindul. Vagyis előjele biztosan van, de ahhoz hallgatózni kellene a mélyben, erre pedig sem műszer, sem módszer nincsen.
A kétezer-kétszáz lakosú Dunaszekcső kitűnő adottságú település. Faller János polgármester nemcsak a repedő-omló löszfal szélére visz ki, hanem megmutatja a régi pincesorokat is. Csak egyiket-másikat használják, pedig a szekcsői vidék kiváló bortermelő, a Duna magas partfalát hajnaltól késő estig süti a nap, és ha elegendő a csapadék is, nem panaszkodhatnak a szőlősgazdák. Van itt gyönyörű folyópart, és lehetne régészeti turistaparadicsom is, hiszen ez a terület volt a római kori limes egyik fontos pontja. Faller János harmincas évei végén járó tanárember – jelenleg egyéni vállalkozó –, 2006 októberében vette át a település vezetését. Nagy tervekkel és álmokkal, amelyekből azóta sem engedett. Társadalmi megbízatású polgármester, éjjel piacra megy, nappal a hivatali teendőket intézi. Egymilliós a szekcsői költségvetési hiány, de húszmilliós a fejlesztési terv a 160 milliós költségvetésből. Pályázati pénzből szeretnék felújítani az iskolát, a kultúrházat, de a haladáshoz be kell fogni a helyieket is: önkéntesek szedik a környékbeli szemetet, építik a sportpályát és a klubházat.
– Kár éri-e a települést? – kérdezem.
– Több a haszon – feleli. – Kaptunk 60,7 millió forintot, igaz, nyolcvanat kértünk, ebből tudunk új hidroglóbuszt építeni a szemben lévő magaslatra. Kell hozzá még hétmillió önerő. A löszfalon lévő vízművünk ugyanis csupán néhány méterre van a törésvonaltól, így ha nem rongálódott is meg az omlás során, mindenképpen veszélyeztetett. Az új vízmű augusztusra lesz kész.
– Ki kárpótolja azokat, akiknek a telkük, a házuk tönkremegy az omlás során?
– Mi biztosan nem. Kétezer–négyezer négyzetméter közötti terület tűnik el, szőlők, szántók, valamint néhány épület. Van közöttük hétvégi ház, és olyan, amelyik gyümölcstároló címen épült. Az omlás nagyobb lesz, mint amennyire számítani lehetett, mivel a múlt keddi első mozgás után az északi részen is kialakult egy kétszáz méter hosszú törés, amely újabb tizenegy épületet, főként bódékat veszélyeztet. Többségüket már jó ideje nem használják. Így tehát a várt 500 ezer helyett 800 ezer köbméternyi föld csúszhat le. Az épülettulajdonosok építési engedélyt még kaptak, de használatbavételi engedélyt már nem, így nem számíthatnak kártérítésre sem. Személy szerint sajnálom őket, hiszen többségüket jól ismerem. Először épp a Várhegy tetején álló nyaraló gazdája jelezte nekünk 2006 novemberében, hogy valami nem stimmel, mozgás indulhatott, mert reped az épülete. Mint kiderült, a ház éppen a törésvonal felett állt. Az utóbbi hetekben ennek a nyaralónak a fotója járta be a hazai sajtót. Valószínűleg voltak korábbi jelek is, csak ezekre nem figyelt fel senki, a repedéseket beszántották. De hát kicsit is óvatos ember ilyen helyre nem építkezik.
Ezzel az állítással egyetért Mentes Gyula geológus is, aki úgy gondolja, őseink jóval elővigyázatosabban építkeztek, mint a maiak. Miért lepődik meg az ártérbe építkező, ha mindenét elviszi a víz? És számolnia kell a kockázattal annak is, aki omlékony löszfalra építi a házát. Oszvald Tamás, a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal szakági főgeológusa is fontosnak tartja hangsúlyozni: hiába figyelmeztetik az építkezőket a magas partfal veszélyére, az emberek a szép kilátásra vágyva fittyet hánynak az intő szóra.
– A balatonkenesei löszfal is elkezdett omlani már egyszer. Gondolja, hogy ez bárkit is elgondolkoztatott? A kenesei Sirály utcában ötvenkét házra van kiadva bontási határozat. Az egyik neves zenészünk mégis tavaly építette ott fel a nyaralóját. A dunaszekcsői esetet tehát tekintsék határozott figyelmeztetésnek a magas partfalon szabálytalanul építkező emberek – emeli fel a hangját Oszvald Tamás.
A főgeológus szerint az államnak semmilyen felelőssége nincs a természeti jelenségek miatt, egy vihart sem lehet államilag elhárítani. Óvintézkedéseket persze kell tenni, de ez Szekcsőn megtörtént: megfelelő volt a tájékoztatás, kellő időben lezárták a területet, figyelmeztették az embereket, kiürítették a veszélyeztetett épületeket. Félmillió köbméter földet azonban nem lehet megállítani, tehát nem létezik ésszerű beavatkozás. Már a hatvanas években milliárdokba került az 1,6 kilométeres dunaújvárosi part megerősítése, de ott egy tízezres lakótelep védelméről volt szó, illetve meg kellett akadályozni az omlás kialakulásának további lehetőségét.
Oszvald Tamást nem lepte meg, hogy a földcsuszamlás fokozatosan következett be, így nem okozott nagyobb megrázkódtatást a Duna életében. A folyó eldolgozza majd a keletkezett zátonyokat, amelyektől csak harminc méterre húzódik a hajózási útvonal. Ezt, mondja, tekinthetem hivatalos szakmai álláspontnak.
Már az első, február 12-i nagy omlás után is beszámoltak a szemtanúk róla, hogy emberi csontmaradványok, koponyák fordultak ki a lezúduló löszből. A hely ismeretében ezen nincs mit csodálkozni, a területet ugyanis a kulturális miniszter 2004-ben kiemelten védett régészeti lelőhellyé nyilvánította. Az ókorban a Duna mentén húzódott – mintegy 400 éven át, Augustus korától az V. század elejéig – Pannónia, egyben a Római Birodalom határa. A határvonal mentén állomásozott a tartomány hadereje, itt épültek a táborok és erődítmények, a jelző- és őrtornyok, valamint az ezeket összekötő katonai út. Ez volt a birodalom egyik legfontosabb és legveszélyeztetettebb védvonala, ezért az erődítmények olyan közel épültek a Dunához, amennyire csak lehetett, hogy a part menti magaslatokról minél nagyobb távolságot szemmel lehessen tartani.
„A dunaszekcsői Várhegyen állt Lugio castelluma, és noha csak egyetlen ásatás volt itt, ami Marcus Aurelius császár szobrának a helyét vizsgálta meg, tudjuk, hogy az erőd keleti része, mintegy negyede, már leomlott korábban (csak összehasonlításul: Annamatia [Baracs] erődjének mintegy a harmada pusztult így el). Lugio castellumától északra találhatók, ugyancsak a löszpart szélén, a polgári település maradványai (erre terepbejárási és légi régészeti adatok, valamint egy ásatás utal), fontos lelőhely és megvédendő régészeti műemlék, kulturális örökségi elem, mindent meg kell tehát tenni megtartásáért, megőrzéséért.
A megőrzés mellett szól különösen az a tény, hogy Magyarország 2003-ban világörökségi várományosi listájára tette a teljes hazai limest, aminek egyik fontos helyszíne Lugio castelluma a Várhegyen. A nevezési pályázat munkálatai évek óta folynak, és remélhetőleg 2010-re befejeződnek. Nem mindegy ennek a pályázatnak a sikere szempontjából, sikerül-e megőrizni a maguk fizikai valóságában és érintetlenségében az egyes helyszíneket.
Amennyiben tehát szükségessé válnának a Várhegy löszfalának partvédelmi megerősítési munkálatai, mindent meg kell tenni azért, hogy az örökségvédelmi érdekek ne sérüljenek, hogy Lugio erődjének területe olyan állapotban és nagyságban maradjon meg, amilyenben jelenleg van” – írta 2007-ben Visy Zsolt pécsi régészprofesszor.
Ma már tudjuk, hogy a partvédelem elmaradt, nem is pótolható, a főgeológus szerint az állam amúgy sem felelős a természeti károkért. A régészet pedig nem olyan erős érdekérvényesítő tudomány, amelyik megvédhetné a föld még feltáratlan, de már ismert kincseit.
Mi történhet ezután, kérdeztük Visy Zsolttól.
– Komoly ásatás ezen a területen soha nem volt – mondja –, csak néhány szelvényt tártak fel. Persze nem baj, ha valami bolydítatlan, jobb helyen vannak a maradványok a földben. Ásatás nincs pusztítás nélkül, hisz a régész fel tudja lapozni a történelmi rétegeket, mint egy könyvet, de visszalapozni már nem. Ami felül volt, végérvényesen elpusztul. Dunaszekcsőn az omlás után már soha nem is lehet fellapozni ezt a könyvet.
Ma megelőző tudományos ásatásra amúgy sincs pénz, a beruházások, útépítések diktálják a régészek munkáját. Szekcsőn meg amúgy sem látszott sürgősnek a helyzet, bár a helyi pletykák szerint, mondja a régész, az elmúlt években a visszatelepült németek fémkeresővel összeszedtek minden mozdíthatót. Vitték ki az országból. A régészek jobb időkre vártak, amikor pedig kiderült, hogy baj van, már olyan volt a helyzet, hogy nem lehetett a löszfal közelében dolgozni. Most sincs azért minden veszve, csak épp tudományos szempontból értékcsökkent lett a terület, hiszen már soha nem tudjuk meg, hogy az előkerülő leletek milyen környezetben voltak. Ezeket az adatokat vitte el a földomlás.
A régészek majd csak akkor mehetnek a területre, ha megáll a mozgás. A leletanyag egy része már bizonyosan elpusztult, egy részét a Duna viheti el. A földcsuszamlás körül fényképezőgépeikkel, kameráikkal ma katasztrófaturisták ólálkodnak.
Heitor dos Santos
Millió eurós klubrekord az NB I meglepetéscsapatánál
