A többségi sajtó „jobbközép” Berlusconija

Szemelgessünk Berlusconi és csapata kijelentéseiből. Olvassuk őket úgy, hogy közben elképzeljük, mi lett volna, mi lenne, ha Orbán Viktor és a Fidesz szövetségesei beszéltek volna ugyanígy.

Micsoda öröm! Milyen megnyugtató!
Népszava: „Az olasz parlamentben abszolút többséget szerzett a jobbközép koalíció”, adta a címet a koalíciós házilap annak az MTI-jelentésnek, amely Berlusconi elsöprő jobboldali győzelmét adta hírül. „Rekordelőnnyel teljesített a jobbközép…” – kezdődik a kormánybarát Népszabadság római tudósítójának beszámolója. Csupa közép, csupa mérsékelt jelzők azon lapokban, amelyeket egy hazai ajtó éjjeli nyikorgása naponta ébreszt fel programszerűen a szélsőjobb besettenkedésének és a küszöbönálló náci hatalomátvételnek a rémálmával.
A többségi sajtóban a mérsékelt, jobbközép Berlusconi nyert tehát. Míg kívülről ólálkodik otthon a szélsőséges erőkkel és antiszemitákkal szalonnázó Orbán. Silvio Berlusconi nagyot nyert. Nagyon nagyot. A felmérések és exit pollok ellentétes eredményei dacára. Akinek győzelmi esélyeit még az eredményhirdetés előtti órákban is a lapok nagy terjedelemben latolgatták. És aki a mostani, az olasz nép döntése értelmében 1948, az Olasz Köztársaság háború utáni megalakulása óta először, maradéktalanul kisöpörhette az olasz parlamentből a kommunistákat. Nyolcvannégy parlamenti helyük nullára olvadt. Meg a zöldeket, akik a törvényhozásban elvesztették mind a tizenöt széküket.
Nem véletlen, hogy az Európai Unió sokak szerint egyik legvisszataszítóbb politikusa, Daniel Cohn-Bendit az Európai Parlament zöldfrakciójának nevében mélyen antidemokratikus közleménnyel rukkolt elő, az olasz választók naivitását hibáztatva: „Mint hét évvel ezelőtt, Berlusconi és Bossi szirénhangjai az olasz szavazókat elcsábították”. És vigyázz, világ!, Vigyázz, Európa! alapon: „Biztosak vagyunk abban, hogy Olaszország uniós hitelességét és hitelességét a világban éppen úgy megkárosítja a rossz viccek és a rossz politika légköre, mint azt tette 2001 és 2006 között.” Hagyjuk azonban Cohn-Benditet, akit valahogyan helyén hagyott a Haider-veszély is, amelynek megakadályozásáért – igaz hiába – az egykori anarchista lázadóval együtt annyit tett a ’68-as szellemmel átjárt Európai Unió.
Nézzük viszont, miként számolt be egy mértékadó brit lap, az Independent a jobboldal római győzelméről. „Berlusconi visszatér a hatalomba »posztfasiszta« szövetségesének köszönhetően”, kiabálja a lap egyik és „A sovinizmus szélsőséges pártja a kulcs”, visszhangozza, ugyanazon oldalon elhelyezett másik római tudósítása. A „posztfasiszta” szövetséges Gianfranco Fini pártja, a Nemzeti Szövetség, A „szélsőséges sovinizmusé” Umberto Bossi Északi Ligája. Üvölt tehát a független brit sajtó, míg átkot szór zsigeri olasz- és jobboldal-ellenessége miatt idézésre nem annyira érdemes francia balliberális és liberális sajtó. Csak a magyar balliberális sajtó őrzi meg meglepetésszerűen hidegfejűségét, higgadtan „jobbközepet” emlegetve.
Érthetetlen. Érthetetlen?
Hogy még inkább érthetetlen legyen, szemelgessünk Berlusconi és csapata kijelentéseiből. Olvassuk őket úgy, hogy közben elképzeljük, mi lett volna, mi lenne, ha Orbán Viktor és a Fidesz szövetségesei beszéltek volna ugyanígy. Olaszország harmadik leggazdagabb embere, aki egy kis szerencsével akár tizenkét évig is vezetheti Itáliát, ha miniszterelnöki ciklusa után elnökké választják, győzelme hevében kijelentette a kommunistákra és a zöldekre utalva: „Most, hogy a szélsőségesek eltávoztak…, igen gyorsan járunk majd el a parlamentben és hozzáfogunk az ország modernizálásához”. Azt is bejelentette, hogy azonnal hozzáfognak táborok létesítéséhez, a határok lezárásához, mert „így lehet azonosítani azon külföldi állampolgárokat, akik munkanélküliek és bűnözésből kényszerülnek élni”.
A választási kampány idején azt ígérte, több tízezer uniós állampolgárt dob ki – Schengen ide, Schengen oda –, köztük román cigányokat, akiknek sem rendszeres jövedelmük, sem állandó lakóhelyük nincs. „Másodszorra”, folytatta, „több helyi rendőrre van szükség, akik a tereken és utcákon a »jók hadseregeként« állnak az olasz nép és a gonoszok hadserege közé”. Berlusconi olasz bírálói szerint a megválasztott miniszterelnök rasszista és idegengyűlölő. És hogy kivel találkozott a miniszterelnökké választott Berlusconi elsőként? Nos, nem mással, mint régi jó barátjával, a Líbiából Moszkva felé tartó Putyin orosz elnökkel, akit tegnap, csütörtökön fogadott pazar Szardínia szigeti villájában.
Berlusconi az aranyszájú. Aki igazán elengedi magát. Nem úgy, mint az ellenzék „vezére”, Orbán Viktor. Az előbbi – Berlusconi – azt mondta, hogy csak a „retardáltak” szavaznak ellenfeleire. A képzeletbeli párhuzam Orbán Viktor szájából: csak a retardáltak szavaznak Gyurcsányra és Kókára.
Azután megismételte azt a korábban is hangoztatott véleményét, hogy a bírákat és ügyvédeket rendszeres pszichiátriai vizsgálatnak kell alávetni, hiszen „vannak olyan bírók, akiknek még hivatalukban diliflepnit adtak”. Meg különben is, tette hozzá, egyes bírák „még antropológiailag mások is”. Mit kapna a magyar ellenzéki vezető és áttételesen melyik lámpavasra akasztaná őt a többségi sajtó, ha egy-két olyan bírónő és bíró ítélkezésére utalva a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, akik borítékolhatóan a jogot lábbal rúgva ítélnek el mindenkit, akit unatkozó balliberálisok perelnek be esősebb napokon?
De idézzük csak tovább ezt az MTI-nek, a Népszavának és Népszabadságnak az oly jobbközép politikust, aki így nevetett Nápoly főterén a baloldal rovására: „A baloldal azt állítja, szereti a szegényeket. Persze. Annyira szereti, hogy mindannyiszor szaporítja őket, ahányszor hatalomra kerül.” Egyébként Berlusconi nem csak Olaszországról beszélt… Ellenfeléről, a volt kommunista Walter Veltroniról, Róma expolgármesteréről, az új Demokratikus Párt miniszterelnök-jelöltjéről pedig így nyilatkozott: „Veltroni? Ő a Bikini Párt élén áll: sokat mutat, de elfedi a kommunista lényeget.” Majd felcsendült a kampánydal: „Istennek hála, Silvio!” És ha Gyurcsány tangájáról is szó esne?
De „komolyra fordítva a szót” – hogy az exagitpropos Lendvai Ildikó frakcióvezető-nő két szemrebbenés közötti egyik kedvenc fordulatát idézzük, Berlusconi azt ígérte a nápolyiaknak, addig hetente háromszor e déli városban tartja a kormányülését, ameddig nem takarítják el azt a szeméthegyet, amellyel tehetetlen elődje, a Prodi-kormány képtelen volt megbirkózni. Berlusconi egyébként mindig is „aranyszájú” volt. Mint jobbközép politikushoz illik.
2003 szeptemberében arról biztosította Olaszország népét, hogy Mussolini (Olaszország egykori fasiszta diktátora, a „fasizmus” feltalálója) „soha nem ölt meg senkit, csupán Ponza és Maddalena szigetére küldte őket vakációzni”. Erre a kijelentésére a Berlusconi tulajdonlási körén kívül eső olasz sajtó arra emlékeztetett, hogy Mussolini 1935–36-ban elfoglalta Etiópiát, bevitte országát a második világháborúba, élére állt „egy náci bábkormánynak, amely az olasz zsidókat Hitler koncentrációs táborába deportálta”. Azon koncentrációs táborokba, amelyek „kápójának” nevezte az Európai Parlament egyik ülésén e „beszólástól” nagy karriert befutott Martin Schulzot, a Magyar Gárda sárkányát kíméletlenül ledöfő szocialista frakcióvezetőt, akit az emberi jogok legdurvább megsértése is szocialista vezetésű országokban oly hidegen hagy, mint vodkát a mélyhűtő. Igaz, hogy Berlusconi Mussolinit a legutóbbi kampányában nem idézte, csupán egyik szövetségese, az újságtulajdonos Giuseppe Ciarrapico, az AS Roma fociklub volt elnöke, aki büszkén jelentette ki, hogy fasiszta. Majd amikor ezért támadás érte, Berlusconi keményen kiállt mellette. Hiszen érthető: Ciarrapico szavazatot akart szerezni szenátusi székéért azok körében, akik Mussolini címkéjű bort vásárolnak, Mussolini képével díszített pólót viselve netán a Mussolini Dux nevet viselő márványobeliszk – kitűnő hely a Gazprom emberének, Schröder volt német kancellárnak maratoni tiltakozásra a fasizmus olaszországi nosztalgiája ellen – alatt merengenek el, vagy szintén az egykori vezért megmintázó szobor tövében szurkolnak a római Olimpiai stadionban. Vagy a Duce fényképével díszített pénztárcát tesznek a zsebükbe és melegség támad a szívük táján, ahogyan pastára várnak a Tiberis menti Osteria Sireno kisvendéglőjében, amelynek mind a négy faláról a Duce tekint le a régi nápolyi rendet azért nem igazán elutasító vacsorázókra.
Rómától Brüsszel is messze van. Persze azért annyira nincs, hogy a szakadár, „populista”, élesen bevándorlásellenes Északi Liga vezetői az uniós vezetőket ne neveznék rendre „mocskos disznóknak”. De hát, mint éneklik Rossini híres Rágalom-áriájában: La calunnia é un venticello, vagyis a rágalom sustorogva terjed. Azaz rossz, aki rosszra gondol. Netán „mocskos disznó”. A mitikus Padániát, a mai Észak-Olaszországot helyreállítani kívánó párt főnöke, Umberto Bossi – és most Lévai Katalin szocialista európai parlamenti képviselő remélhetőleg eltakarja szemét – az afrikai bevándorlókat „bingo bongóknak” nevezi, és kifejtette azt a reményét, hogy még azelőtt „kell kirobbantani őket a tengerből”, mielőtt partot érnek Olaszországban. Sőt, felszólította az olasz haditengerészetet, hogy élestölténnyel lőjön rájuk. A választási harcban pedig arra hívta fel híveit, hogy ragadjanak fegyvert „a római szemét” ellen.
Bossié nem magányos hang a svájcinál is magasabb átlagjövedelmű és az adóik Rómába (a „nagy tolvaj”) és az ország déli részébe vándorlása ellen tiltakozó Északi Ligában: Giancarlo Gentilini, Treviso polgármestere a városka parkjaiból eltávolíttatta a padokat, mert a bevándorlók azon aludtak. „Nyúlnak kell felöltöztetni őket, és akkor bumm, bumm, bumm!” Mondta. Ó, a Népszava és Népszabadság középjobb kormánya!
Olaszország és Magyarország között több a hasonlóság, mint gondolnánk. Mindkét országban a baloldali kormányok idején a gazdaság megszűnt növekedni. Az egyik helyen a maffia tette rá a kezét a közpénzekre, a másik helyen – Magyarországon, hogy ne legyünk ködösítéssel vádolhatók – a kormány maga nőtte ki magát maffiának. Mindkét országban az útépítés a nagy fejőstehenek egyik legnagyobbika. És mindkét országban az ellenzék azzal indul csatába, hogy elsöpri a múlt árnyait.
Vajon hol tartják be ezt az ígéretet? Ott vagy itt?
„Csaknem húsz évvel a berlini fal leomlása után a kommunizmus végre halott Olaszországban”, ujjongott Andrea Ronchi jobboldali politikus a választási eredmények láttán. Holott Olaszország nem igazán „élvezhette” a szovjet típusú kommunizmus „gyümölcseit”, amelyet Hornék és Gyurcsányék érleltek olyanra, mint amilyennek az ízét percenként érezzük. Olaszországban a Szabadság Népe – Berlusconi Hajrá Olaszországa és a posztfasiszta Nemzeti Szövetség összefogó pártszervezete – kiáltványa azt hirdeti: „Emelkedj fel újra, Olaszország!” Nekik persze könynyebb lesz. Oly sok olasz vagyon van még nemzeti kézben. És Olaszországban – elég ha végigautózunk Lombardia és Veneto tartomány végeláthatatlan útjait szegélyező márványpaloták mellett – a kommunisták nem tüntették el a közép- és a felső középosztályt.
Válaszolni kellene a cikk elején feltett kérdésre.
Vagyis arra a misztériumba csomagolt rejtélyre, hogy a hazai balliberális sajtó miért nevezi középjobbnak Berlusconi alakuló kormányát? Erre a sötétben tapogatódzva lehet csak választ keresni. Arra is, hogy miért nem idézi kimerítően az alakuló koalíció vezető embereinek kijelentéseit. Vajon azért nem nevezi őket szélsőjobboldalinak – tudjuk, mint amilyen kabinet Svájcot vezeti –, mert nem akarja áthallással legalizálni a magyar jobboldal keményedését? Vagy azért, hogy ne adjon „tippet”, miként viselkednek egyes jobboldali pártok az e sajtóban folyamatosan a magyar jobboldal kárára példaképnek bemutatott „Nyugat-Európában”.
Ki tudja?
Az is lehet persze, hogy a Berlusconi iránti megbocsátó hang annak Amerika-barát Közel-Kelet politikájának szól. Ki tudja? Egyet tudunk bizonyossággal: a tökéletesen Amerika-barát Fidesz bármit tesz, annak sajtóbeli helye állandó marad, itthon és külhonban. Ha pedig így van, felmerül a kérdés: nem kellene e pártnak legalább annyira erőteljesen politizálnia, hogy a parlamentben legalább egyszer kérdőre vonja a miniszterelnököt, amiért annak rendőrsége a magyar zászlót megtaposva fejezi ki mindazt, ami a jelenlegi kormánynak és annak sajtójának lényege?
Ami pedig a kérdés lényegét illeti: Berlusconi valóban jobbközép.