Átjárható határok

A Magyar Képzőművészeti Egyetem harmadik alkalommal rendezi meg a Best of Diploma kiállítást. A hetente változó tárlatokat és a nyilvános védéseket szakonkénti lebontásban május 20. és június 20. között lehetett megtekinteni az egyetem Barcsay Termében, az aulában, valamint az Epreskertben. Ezeken a bemutatókon választották ki a meghívott szakértők a Best of Diploma 2008-on szereplő műveket.

Nemcsak jó művek, de jó válogatók is kellenek a sikeres kiállításhoz, hiszen szakonként több tucat alkotást mutattak be a Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatói az elmúlt hetekben. A közülük válogató szakembereknek köszönhetően a nyári tárlat többet ad, mint amennyit ígér. Azon túl, hogy a 2008-ban végzett tehetséges festő, szobrász, grafika, intermédia szakos hallgatók művei az átfogó és változatos seregszemlével az intézményben folyó ötéves művészképzés eredményeit érzékeltetik, abból is megsejtetnek valamit, hogy hogyan alakul, milyen irányokba fejlődik a kortárs magyar művészet a közeli években. Azok számára, akik néhány héttel ezelőtt a Derkovits-ösztöndíjasok beszámolókiállításán az Ernst Múzeumban a festők viszonylag gyengébb szereplését látva a táblakép sorsa miatt aggódtak, kifejezetten megnyugtató a Barcsay Teremben látható összeállítás. Rolik Ádám, Jakucs János, Veres Adrien letisztult kompozíciói, Könyv Katalin társadalmi érzékenységről is tanúságot tevő csendéletei a tradicionálisabb eszközök egyéni alkalmazásának rokonszenves változatai, Pintér Gábor expresszív, a bad painting eszközhasználatára utaló triptichonja, Dénes Ágnes Dóra térben megjelenő festménye vagy éppen Kovács Budha Tamás mozaikszerűen összerakott, a falfelület egészét beborító, a nyitott mű ideáját megvalósító együttese az új utak iránti érzékenységet jelzi.
Egyben jelzi a főiskolai képzésben (és a művészeti életben) a műfajok közötti határvonalak felszámolásának, a mozgások sokirányúvá válásának a lehetőségét. Eddig ugyanis elsősorban a tradicionális szakok felől fordult az érdeklődés az intermediális képzés új lehetőségei felé, most ez a folyamat részben megfordul. A fal nagyságú képegyüttes alkotója, Kovács Budha Tamás ugyanis az intermédia tanszék végzőse, ahogyan a kiállítás egyik revelatív élményt adó művét, egy grafikai sorozatot kiállító Szabó József is. Emberi fejről készült röntgenfelvételeket idéznek a lapok, a művészet és tudomány viszonyán túl a kapcsolatokról, az értékekről és azok elvesztése miatti fájdalomról beszélnek. A tanszéket képviseli Áfrány Gábor–Tóth Zs. Szabolcs vizuális ötletpetárdának is fölfogható munkája és Haraszti Gina áldokumentumfilmje, amelyben sajnos kicsit sok az áthallás és a művet magyarázó okoskodás, de amúgy jól megszerkesztett mű, ahogyan a tervező-, illetve képgrafikusok legtöbb bemutatott műve is. Utóbbiak közül nagy ívű koncepciója révén Mayer Éva műanyag lapok közé helyezett, vízbe merített sorozata érdemel figyelmet. Az már talán az eklézsia szegénységéből következett, hogy a korábbi kiállításokon megsérült darabokat nem sikerült mostanra megjavítani. Mindenesetre a mű a szobrászok alkotásai, Fülöp Gábor és Rajcsók Attila organikus plasztikája, Koncz Viktória hajlított, maratott rézlapjai, Klosz Orsolya jellé egyszerűsített formái, Majoros Ádám pozitív és negatív terek viszonyát kutató figurája társaságában is megállja a helyét.
Párbeszédet folytatnak egymással a különböző szakokat, műfajokat, anyagokat képviselő alkotások. Akárcsak az intermédia szak ötödik kiállítója, Kiss Richárd konceptuális munkája, amely akár a festők, akár a szobrászok felé való nyitásnak, síkplasztikának is tekinthető. A sokszereplős buli történései, amelyeket a mű leír, bemutat, egymással folytonosan keresztező, önmagukba visszatérő utakkal, megtorpanásokkal és újrakezdésekkel jellemezhető. Felfoghatjuk a művet intermediális szociogramnak, de akár a különböző műfajok közötti kapcsolatrendszer ironikus-önironikus felvázolásának is. És ha egy fiatal művészben van önbizalom és önirónia is, az legalábbis biztató.
(Best of Diploma. Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay Terem, aula.)