Áttetsző konstrukciók, elmosódott műfajiság

Az utóbbi években a lenvászonnak mint a festészet monopol hordozófelületének egyeduralma megtörni látszik, és a fiatal festőgeneráció eszköztárában előtérbe kerülnek az olyan progresszív felületek, mint a zománctábla, az építkezési háló vagy a plazmaképernyő. Ezeket az alternatív megoldási lehetőségeket mutatja be a budapesti Ernst Múzeum napokban megnyílt, Lenmechanika című kiállítása, amely a Műcsarnok Na, mi van? Kortárs Magyar Művészeti Körkép című kiállítássorozatához kapcsolódik.

A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (FKSE) által rendezett kiállítás arra a jelenlegi festészeti tendenciára fókuszál, hogy a vásznon kívül milyen más hordozófelületet lehet a festészet alapanyagaként értelmezni. A magyar művészeti szcéna friss generációjának munkásságára az áttetsző konstrukciók, elmosódott műfajiság és helyspecifikusság jellemző. A kiállítás törzsanyagát akvarellek, rajzok, olajképek alkotják, de emellett felvonulnak az új technikákat alkalmazó művészek munkái: videoinstallációk, plexiből készült plasztikák és egy fotósorozat is. A művészek munkáira egyaránt jellemző a progresszió és a humor, az intimitás és az asszociáció. A képek közül kiemelkednek Kupcsik Adrián perspektívarendszereket kutató alkotásai: a művész a megjelenítési mód helyett a festményen megjelenő üzeneteket kezeli másképpen. A mostani tárlaton kiállított festményein különböző diagramokat transzformált át intim, konyhai csendéletekké. A tárlat bizonyítja, hogy a fiatal alkotók közül többen is a rajz műfajában találták meg művészi hangjukat. Fenyvesi Áron kurátor szerint ez a fajta munkamódszer a karcosabb megfogalmazásoknak kedvez. Navratill Judit Háború és béke című diplomamunkája apró, humoros részletekből felépülő reprezentációs rendszer, amely eddigi lakóhelyeit ábrázolja, de emellett Tarr Hajnalka nyolcszor kétméteres buborékokat ábrázoló gesztusrajza is említésre méltó.
A kiállításon a film és a képzőművészet többször is találkozik egymással. Uglár Csaba Xanadu című, építkezési hálóra festett munkája az Aranypolgár utolsó snittjét örökíti meg, amikor a kamera egy felhalmozott bútorokkal teli szobát jár körbe. A háló mögötti tényleges bútorok pedig arra próbálnak meg választ adni, hogy a festészet menynyire ábrázolja adekvátan a külvilágot. Bodó Sándor a Ben Hur című filmet használta alapanyagként a plazmaképernyőre készített homokfúvásos munkájához. A tárlaton többek között láthatók még Kokesch Ádám, Szabó Eszter és Verebics Ágnes munkái is.
(Lenmechanika, Ernst Múzeum, augusztus 31-ig.)