Dinnyevész

Meghökkentő képeket mutattak a tévéhíradók a napokban: elkeseredett termelők dobálják le a dinnyét a teherautókról az egyik hipermarket parkolójában, hogy aztán a földön emberek tucatjai keresgéljenek a koszban, összegyűjtve a zuhanást épségben átvészelő vagy kevéssé összetört gyümölcsöket. Itt tartunk: a kétségbeesett termelő kamikazeakcióval hívja fel a tarthatatlan helyzetre a figyelmet, sok vevőnek pedig az áruházlánc beszerzési érték alatt kínált szuperakciós ára is sok, így aztán a tévékamerák kereszttüzében állnak neki guberálni.
Fura játék ez a kapitalizmus. A termelő–kereskedő–vevő háromszögében nekünk, vevőknek persze az a jó, ha minél olcsóbban vehetünk meg valamit. A pillanatnyi olcsóságot jövőre méregdrága ár követheti, ha a termelők az idei kudarc nyomán felhagynak a dinnyézéssel. Előfordul olyan is, hogy egy gyümölcs – például a meggy – csak a lánc első fázisában olcsó (az idén a tavalyi ár negyedét, ötven-hatvan forintot fizettek ki a termelőknek), de nekünk már méregdrágán, ötszáz forintért adják kilóját. Hasonló helyzet várható az almával is – hiába hát a rekordtermés, sokan belebuknak a vállalkozásba, miközben a gyümölcs ott rohad a fákon. Kereslet – elfogadható áron – volna rá, hiszen sokkal jobb a házi, mint a fél periódusos rendszert tartalmazó, E-származékkal telenyomott konzerv.
Én szívesen leszedném magamnak a jó áron kínált almát-meggyet-barackot, hiszen élvezetesebb mozgás, mint izzadni egy fülledt konditeremben. Az persze nem várható el, hogy mindenki fára másszon, de ha nem találunk megoldást a problémára, ne csodálkozzunk azon, hogy lassan minden zöldség-gyümölcs importból érkezik az áruházak polcaira.
Igaz, ebben az országban lassan semmi sem működik, miért pont ez a terület lenne a kivétel?