Kellemes hétvégét!

Égetően fontos a nácivadász egylet megalakulása. Lényeges, hogy a tojás bírja a sósavat, vagy csak a kitaláló agya szállt el a hőségben. Az meg a szégyen, hogy két perccel korábban vagy három perccel később jön a mentő. Ha működne az országban valami, nem számítana. Az számít, tudjuk, hol hajókázik a miniszterelnök összes családjával, és találkozik-e véletlenül televíziós házaspárokkal. Mindaddig, míg elrágódunk ezeken a híreken, adjuk át magunkat a hétvége élvezetének itt a világváros belvárosában. Mondjuk a New York Kávéház tőszomszédságában, a kerületi önkormányzat kitelepült részlege mögött, az idilli Dohány utca és a körút sarkán.
Szombat délután egy világváros is lelassul, ellustul, és átadja magát az édes nyári melegnek, a szemet gyönyörködtető zöldnek, a locsolt aszfalt semmihez nem hasonlítható nedves illatának, a Boscolo Hotel csillogásának.
Állj, állj, állj! A Dohány utca ezen része szutykos és mocskos, alaposan körül kell nézni, hogy bele ne ess egy munkagödörbe, ne lépj bele a kutyagumiba, és ne tekeredj bele a szálldosó nejlonzacskókba. Kavarog a por, a koszos újságpapír; fagylaltos- és üdítősdobozok, szalvéták, szendvicses papírok és halomra borogatott büdös csikkek dőlnek ki a degeszre tömött szemetesekből. Van itt nonstop közért, ami nem ajánlatos kísérő nélkül. Előtte göngyöleg szemétdomb: dobozok, bálák, madzagok, zacskók egymás hegyén-hátán. Egy vevő leugrott tejért, az ajtóban ököllel belevágott az arcába egy nagydarab rokkantnyugdíjas ifjú. Nem tetszik a pofád! – adta meg a magyarázatot. A Dohány utca eme része „kiemelt” övezet, az önkormányzat méregdrága dézsákat rakott ki a tetszeni vágyás céljával, bennük kis cserjékkel. Amelyiket nem törték ki tőből, arra rácsináltak a kutyák, vagy teli vannak üres sörösüveggel, hányadékkal, használt óvszerekkel, de láttam én már ott melltartót is. Most munkások támasztják az egyik dézsát, isznak és ordibálnak, ez járja hétvégén, a trágár viccekkel, koszos, meszes kezeslábasuk feszül hatalmas hátsójukon. A szomszéd építkezésen hónapok óta áll a daru, nem szakadnak bele a határidőkbe. Elbocsátástól rettegés? Egy szaki kapirgál a gödörben, a többiek söröznek a feje felett. Rossz fogú, elnyűtt nők tologatják babakocsijukat, egész invázió vonul a sarki borozóhoz. Szájukban cigaretta, a férfiak kihozzák nekik a fröccsöket. Előtte órákat turkáltak a butikban: a gyerek éhes, sír, a végén bömböl: nem baj, beszívja a használt ruha aromás levegőjét, anyjának ez a hétvégi programja. A sarki sörözőnek csoda, hogy van vendége, amikor a személyzet egész nyáron a hátsó ajtónál a pálmaolajos hordókon ülve cigizik, és hányja-veti a világ dolgait. Belátni a konyharészbe, a klíma csendben folydogál a járdára, itt sem akarsz ebédelni. A korai részegeket jobb kikerülni, a táskádat magadhoz szorítani. Négy-öt szállítókocsi nyomakodik az úttesten borkereskedés logójával. Mintha azt nyilatkozta volna a tulaj, nem érdekli, hogy tilosban parkol, mert az övé a parkolócég. Ugye, azt hiszik, ilyen nem létezik? Itt áll meg a troli, a megállóban feketére mocskolt fehér székek, mindig akad rajtuk alvó hajléktalan, mint néhány lépésnyire a körúti padokon. Hej, József Attila!
A Dohány utca eme részén az aszfaltos járdát elegáns kockakőre cserélték. Egy vagyonba került, viszont hézagos, egyenetlen és piszkos. Reménytelenül piszkos és mocskos. A környék szaga pedig a budi- és a csatornabűz örökös keveréke. Ezt a Demszky nevű pofát kellene ide száműzni. Szagról rájönne, hogy nem a horvát tengerparton, hanem kedvenc fővárosában van.