Keserű hangulatú csapatgyűlés

Évtizedek óta hagyomány, hogy az olimpiára készülő magyar csapatot ünnepélyes keretek között búcsúztatják sportunk egyik bölcsőjében, Tatán. A gyűlés idén sem maradt el, sőt, a legendás edzőtábor hatvanadik „születésnapja” alkalmából szobrot is avattak. Ám a szombati ünneplést értelemszerűen beárnyékolta Kolonics György halála.

Lassan, de biztosan gyűltek a népek, megtelt a belső és a külső parkoló, az öltönyös állami és sportvezetők, a könnyedebb öltözetű újságírók mellett maguk az olimpikonok, a csapatgyűlés főszereplői edzés előtti-utáni laza, sportos felszerelésben jelentek meg szombaton délelőtt a tatai edzőtáborban. A „nagy öregek” közül a már 1992-ben Barcelonában csapatezüstöt, tavaly pedig egyéni vb-aranyat nyert párbajtőröző, Kulcsár Krisztián kis szivarkával a szájában oldotta a hangulatot és a feszültséget, a sydneyi olimpiai 2., világ- és Európa-bajnok öttusázó, Balogh Gábor pedig sört kortyolgatott: „Edzés után kisimítja az idegeket, B-vitamin van benne, de nem öt litert kell meginni, hanem egy pohárral…”
A könnyed pillanatok azonban rögvest elillantak, amikor fekete pólójában Kozmann György tűnt fel sporttársai között. Ölelések, könnycseppek, fél szavak, köztük Baloghéi: „Le a kalappal, hogy indulsz, én biztos eldobtam volna a lapátot!” Kozmann viszont barátja és kenustársa, az ötödik olimpiájára készült Kolonics György keddi, tragikusan hirtelen halála után nem omlott össze, s úgy döntött, a fiatal Kiss Tamással összetérdelve elindul Pekingben. Tényleg le a kalappal előtte, de nemcsak emiatt, hanem mert volt lelkiereje a csapatgyűlésen behozni a magyar lobogót, s lehajtania, hogy Schmitt Pál, a MOB elnöke feltűzze rá a gyászszalagot. Aztán elhangzott, hogy négy éve Kolónál volt a zászló, majd az emlékére bejátszottak egy rövid filmet, közben szólt az „Elindultam szép hazámból” című csodaszép népdal; Kolonics a záróképen elevezett a messzeségbe, s ekkor bizony nem sok szem maradt szárazon.
Természetesen a megjelent állami és sportvezetők megnyilvánulásait sem a szokásos hurráoptimizmus uralta. Schmitt Pál felolvasta Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének részvétüzenetét, majd következett saját beszéde. „Jókedvű örömünnepre készültünk, de az élet átírta a forgatókönyvet” – fogalmazott többek között, s kifejezte sokunk óhaját, hogy a közös fájdalom ne bénítsa a mieinket, hanem erősítse meg lelküket, akaratukat, elszántságukat. „Annak viszont, aki csalást forgat a fejében, üzenem, most még kiszállhat. Ez az élsportolók klubja. Nincs az a pénz, amiért érdemes szégyent hozni az országra” – fogalmazott kategorikusan.
Kolonics halála annyiban is átírta a gyűlés forgatókönyvét, hogy az előzetes tervekkel ellentétben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is bejelentkezett. Így nagyobb volt a biztonsági készülődés, és hoszszabb a program. „A játékok alatt önök lesznek Magyarország! Erre a két hétre el fognak tűnni a hírek, egy nagy hír lesz, az olimpiai szereplés” – jelentette ki a kormányfő, hozzátéve, hogy soha annyi pénz nem állt rendelkezésre az ötkarikás felkészülésre, mint most, de ezért nem jár köszönet. Ha nem, hát nem… A rögtönzött Gyurcsány-beszédet egy zászlótartó fiatalember rosszulléte vette rövidebbre, a miniszterelnök gyorsan reagálva azonnal odapattant, hogy segítsen.
Zárásként még kis műsor kerekedett a színpadon, amelynek végén a Himnusz taktusai hangzottak fel. Aztán hirtelen abbamaradt a muzsika, de a technikai malőrt áthidalta a jelenlévők halkból egyre erősebbé, biztosabbá váló éneke. Szeretnénk azt hinni, hogy ez a váratlan közös Himnusz-éneklés és Kolonics György emléke segít azoknak, akik három hét múlva Pekingben meg akarják valósítani az álmaikat. Az álmainkat.

Szoboravatás. A hivatalos csapatgyűlés előtt avatták a tatai edzőtábor fennállásának 60. évfordulójára alkotott szobrot, amelyen az összes itt készült magyar olimpiai bajnok neve helyet kapott arany betűkkel. A földgömböt formázó mű tetején fáklyával a kezében fut egy férfialak, a fáklyát a Komárom-Esztergom megyei cselgáncsozó, Csernoviczki Éva lobbantotta fel.