Magyarul?

Nem akarom bántani honfitársaim beszédét. Nem akarok harcos nyelvművelő lenni. Vitába sem keveredni azokkal, akik mindenkinél jobban tudják, hogy a magyar nyelv úgy oké, ahogy van, és akinek más a véleménye, az szemellenzős konzervatív és nacionalista. A nyelvművelő cervantesi figura, karddal támad a szélmalom ellen; de mert a romlás látványos, muszáj néha szólni. Természetesen eredmény nélkül, hiszen ki olvas ma újságot? Széles rétegek semmit nem olvasnak, értesüléseiket a médiumokból szerzik, szókincsük korlátozott, a nyilvánosság előtti szerepléseik legalábbis ezt mutatják. Generációk szoknak le még a könnyed csevegésről is. Tessék szétnézni a villamoson! Akinek nem lóg a fülén mobiltelefon, az zenét hallgat az ájpodján (iPod), vagy belebeszél a gallérjába.
A kommunikáció szakos tömegtermelés érezhetően rontott a nyilvánosság színvonalán. Valamikor a hírolvasó bemondók az etalont jelentették. Hogy a híreket ki írja, az viszont a jelenkor komoly kérdése. Íme néhány példa a legújabb zsargonból. Mostanában a rendőrség nem letartóztat, vagy nem őrizetbe vesz valakit, hanem „elkap”. Elkapják a gyilkost, elkapják a betörőt, elkapják a tolvajt. Mintha a rendőrség ipiapacsozna nyomozás helyett. A másik visszatetsző kifejezés a hírekben a „kirúg”. Köznapi beszédünkben nyugodtan rugdalózhatunk, de egy tévécsatornán az elbocsátásokat, eltávolításokat, menesztéseket mégsem kirúgásként kellene kommentálni. Tévés vitákban egyre többször mondják, hogy „pikáns”; meg hogy az ügy „pikantériája”. Eredetileg általában az ételekkel, italokkal, gasztronómiával, illetve a szexualitással kapcsolatos ez a jelző. Amit újabban derűre-borúra, gazdasági életre, pénzügyekre, társadalmi és politikai szituációkra használnak. Unásig. Mint ahogyan a „benne van a pakliban” sem szellemes mondás, hanem dühítő közhely. Szókincs helyett. Az egyik csatorna riportere azt kérdezte a miniszterelnöktől, amikor az adócsökkentés szóba került: „Akkor most ekho, eva: kuka?” Kuka? Úgy, mint szemétvödör? A nőlap már az első oldalakon elkápráztat azzal, hogy a főszerkesztő „hibbant tyúknak” becézi magát, akinek „több mint szenya” napja volt, és még „ordenárékodtak” is vele… Magyarán: a főszerkesztő minden bizonnyal nő, akinek szemét napja volt, és még ordenárén is viselkedtek vele. Hajjaj, ha csak ennyi volna! Néhány oldallal odébb egy filmszínésznő férjéről a következőket írják: „És hát a botox nála is befigyelt.” Már a bevállal, beszól, beüzen, besértődik is nyelvi szörnyetegek; de ez a befigyel még botox nélkül is mélyütés. Mondhatni brutális. A „brutális” a legújabb nyelvi fordulatokban hiteltelenné zsugorodott. Nálunk mindenkit brutálisan bántalmaznak, brutálisan fenyegetnek, brutálisan megvernek, brutálisan elnyomnak. Kéne némi distinkció a brutalitás fokozatait illetően. Mint ahogyan a Kalmopyrin sem egy brutális gyógyszer, hanem egy superbrand. Szuper trendi? Nem egészen. „A brand egy képzet, ami a vevő fogyasztó fejében összeáll mindabból, amit a márkával kapcsolatban szerez” – írják a meghatározásban. Brand a Coca-Cola, az adidas és igen, a Magyar Nemzet is. A brand tehát nem „az ördögtől való”, mint ahogyan a „cool” is ott kóvályog a nyilvánosságban. Könnyed, laza szóval: „kúl”. Tősgyökeres magyar szavak. Mint a finanszíroz, a definiál, a paraméter, az anomália, vagy a zéró tolerancia. Még azok sem képesek az őőőőzéseiken és hadarásaikon javítani, akik gyakori szereplői a nyilvánosságnak. Hogy a betelefonálós műsorok jó szándékú alanyai lassúak, és szórendi problémákkal küszködnek, megbocsátható, de ha a profi teszi, az „szenya”. „Vágod, husi?” – ahogyan egy rádióreklám kérdezi.