Szent Iván reggele

Esik eső karikára. Az angol időjáráshoz szokott ezernyi látogatót talán nem lepte meg, hogy a nyári napfordulót köszöntő ünnepséget eső áztatta. Már a XVIII. században leírta emlékirataiban egy bizonyos Johnson doktor, hogy ha két angol találkozik egymással, az első dolog, amiről beszélgetni kezdenek, az az időjárás. Anglia éghajlatát és időjárását az észak-atlanti Golf-áramlat befolyásolja alapvetően. E tengeráramlás meleg vizet szállít a Karib-tenger vidékéről a Brit-szigetek irányába. Angliában emiatt a telek enyhék és csapadékosak, a nyarak viszont kevéssé melegek és ugyancsak csapadékosak. E cikk szerzője 2005-ben fél évig a dél-angliai városban, Brightonban lakott, közvetlenül a La Manche csatorna (angol nevén az English Channel) partján. Hiába volt azonban a strand alig húszméteres távolságban a háztól, azon a nyáron mindössze egy igazi meleg nap adódott, amikor fürdeni lehetett. A júliusi középhőmérséklet 14–17 Celsius-fok között ingadozik, ez öt fokkal marad a Magyarországon megszokott középhőmérséklet alatt. Az angol meteorológiai szolgálatot (angol nevén Met Office-t) 1854-ben alapították. Eredetileg az angol gazdaság számára alapvető jelentőségű tengeri hajóknak adott időjárás-előrejelzéseket. A sajtó 1879-től közli a következő napra várható időjárást. A BBC rádió 1922. november 14-én, a televízió pedig 1936 novemberében kezdett előrejelzéseket sugározni. Ezekben még csak egy térképes ábrát mutattak, 1954-ben jelent meg a meteorológus a képen, aki akkor – a manapság megszokott televíziós jelentésekhez képest – különösen hosszan, öt percen keresztül magyarázta az angoloknak, hogy holnap megint esni fog.

Kőtömbök. A dél-angliai Stonehenge (amelynek neve függő köveket jelent) egyike a világ legismertebb régészeti műemlékeinek. A több körben álló monolitokból, árkokból és mesterséges dombokból álló komplexum eredeti rendeltetetése azonban mindmáig bizonytalan. Minthogy az álló sziklákat szinte tökéletes körben helyezték el, sokan úgy gondolják, hogy az építmény csillagászati megfigyelések helyszínéül szolgált, és fontos szerepet töltött be az építők hitvilágában. A Stonehenge mai látható formáját több mint ezer év alatt nyerte el. Az építők kívülről befelé haladtak. 5100 évvel ezelőtt építették a földhányásból és az árokból álló, száztíz méter átmérőjű külső kört, amelyben szarvas- és ökörcsontokat helyeztek el. Az árokban pattintott kőszerszámokat is találtak, amelyekről a kutatók úgy gondolják, hogy okkal helyezték oda, és nem az ásáshoz használták őket. Az építkezés második szakaszában, körülbelül 5000 évvel ezelőtt az árkokon belül lyukakat ástak a földbe, és beléjük fapóznákat helyeztek. A fa kevéssé áll ellen az idő vasfogának, így e részletek ma már nem látszanak. A legismertebb felállított és egymásra helyezett faragott sziklatömbök 4600–3930 évesek lehetnek. Az évszázadok során sokan sokféleképpen igyekeztek magyarázni a Stonehenge építését. Vannak, akik szerint földön kívüli segítség nélkül az akkori kőkorszaki fejlettségű építők nem lettek volna képesek a helyszínre szállítani az ötven tonna súlyú és öt méter hosszú kőtömböket. Mások viszont azt próbálták meg bizonyítani, hogy az akkori eszközökkel is fel lehetett emelni e sziklákat négy-öt méter magasba.

Kőfaragók. A műemléket gondozó English Heritage (angol örökség) szervezet a nyári napforduló megünneplésének alkalmából a szokásos távolságnál közelebb engedte a látogatókat a monolitokhoz, bár az önkéntes őrök így is az összegyűlteken tartották vigyázó szemüket. A látogatók számára kijelölt útvonal rendesen legkevesebb húsz méter távolságban halad el a kövektől. Ottjártamkor, 2005-ben a távolság miatt valószínűtlenül kicsinek tűnt az építmény, viszont sehol nem láttam nyomát a képen látható eldobott szemétnek. Az elővigyázatosság azonban indokolt. Alig egy hónapja, május 22-én két férfi átugrott a látogatható terület határát jelző kötélen, és megpróbált egy darabot kihasítani az egyik álló sziklából. Kalapácsot és csavarhúzót használva rongálták meg a 4,8 méteres kőtömböt. Egy ötforintos érme nagyságú darabot sikerült is kitörniük belőle, mielőtt az őrök elkergették volna őket. Ezután beugrottak egy piros Roverbe, és elhajtottak a helyszínről. Évtizedek óta ez volt az első vandál támadás a Stonehenge ellen.

Napforduló. Mint minden évben, a múlt héten is emberek ezrei ünnepelték a Stonehenge-nél az év leghosszabb napjának, a nyári napfordulónak a reggelét. A napforduló múlt vasárnap, a csillagászok szerint pontosan egy perccel délután egy előtt következett be, greenwichi idő szerint. Feltételezik, hogy a napforduló alapvető szerepet játszott a Stonhenge-et építő emberek hitvilágában. Róluk szinte semmit nem tudunk, hiszen nem volt írásuk, emlékek nem maradtak ránk tőlük. A hely rendeltetéséről azonban újabb és újabb elméletek látnak napvilágot. Mike Parker Pearson és munkatársai, a Sheffieldi Egyetem régészei néhány hete hozták nyilvánosságra felfedezésüket, miszerint a Stonehenge alapvetően temetkezési hely lehetett. A leletek tanúsítják, hogy már építésének egészen korai szakaszában, ötezer évvel ezelőtt is temetkeztek ott, és ötszáz éven keresztül hantoltak el oda embereket, általában hamvasztásukat követően. A kutatók radiokarbonos módszerrel határozták meg a talált emberi csontok és fogak korát. Az ásatások a Stonehenge-hez közeli lakóépületeket is feltártak. Pearson szerint ezek időszakos lakhelyül szolgálhattak a temetkezési hely építői számára. A faluban legkevesebb háromszáz, de akár ezer ház is lehetett, és a régész szerint csak nyaranta és telente laktak ott emberek. Úgy becsülik, hogy mintegy 240 embert temethettek el a Stonehenge területén, ami arra utal, hogy csak uralkodók részesülhettek e végtisztességben.
(M. Cs.)