Ha az Európai Unió tagországainak minden kormánya és az Európai Parlament jóváhagyja, 2010-től az unió polgárai bármely tagországban gyógyíttathatják magukat mindenfajta előzetes jóváhagyás nélkül. A javaslatot az Európai Bizottság azzal a céllal dolgozta ki, hogy biztonságosabb és jobb minőségű ellátást kapjanak azok, akik orvosi segítségre szorulnak, mialatt külföldre látogatnak vagy ott élnek. Megfigyelők szerint azonban azok a kezelésre vagy műtétre szorulók is átlépik majd a határokat, akiknek hazájukban hosszú a várólista, vagy úgy ítélik meg, hogy külföl-dön jobb minőségű kezelést kapnak. Ezzel a joggal a betegek csak akkor élhetnek, ha az adott orvosi eljárást tagországukban közkasszából fizetik. Az orvosi költségeket a kezelést nyújtó országban teljes egészében ki kell fizetni, majd a betegnek annyit térítenek belőle, mint amennyibe a külföldön kapott kezelése otthon kerülne.
Ami a határokon túlterjedő szabad orvos- és kórházválasztást illeti, azt segíti majd, hogy az
Európai Bizottság és tizenkét tagállam közös finanszírozásában és együttműködésével olyan rendszert (SOS – Smart Open Services, Intelligens Nyílt Szolgáltatások) hoznak létre, amellyel az egészségügyi dolgozók elektronikus úton férhetnek hozzá a más uniós országokból érkező betegek meghatározott egészségügyi adataihoz, mint például ahhoz, hogy éppen milyen gyógyszereket szednek.
Vándorló betegek 2010-től?
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!