A régi kottákból kiderül

A nyári szezonzárás után, de még az őszi munkába lendülés előtt négy napon át négy településen reneszánsz és barokk muzsika szól a Dunakanyarban: kedden kezdődik a Börzsöny barokk napok. A fesztivál és a reneszánsz év kapcsán Lachegyi Imre blockflöteművészt, a fesztivál művészeti vezetőjét, egyik előadóművészét kérdeztük a régi zene mai helyzetéről.

Léteznek divatok a régi zenében?
– Hogyne, most a szcenikus, jelmezes, kissé színházszerű előadásmód a divat. Eléggé népszerű is.
– Önök mégsem ezt az utat járják.
– Mi azokra a hallgatókra számítunk, akikben külsőségek nélkül is életre kel a reneszánsz és a barokk életérzés, és egyáltalán a zene.
– A reneszánsz év alkalmából minden kisebb-nagyobb fesztiválon lehetett hallani a korszak zenéit.
– Sajnos legtöbbször csak felszínes képet adnak az egyszerű, közismert dallamokkal az előadók a reneszánszról, amely zenei szempontból sokkal mélyebb, sokrétűbb – elég itt a reneszánsz polifóniára utalnom.
– Több zenei rendezvény kapcsán utánanéztem néhány régi hangszer történetének, s pompás történelmi tablókat láttam magam előtt: csatákat, koronázási meneteket, keresztelőket, halotti torokat. Érthetetlennek tűnik, hogy mindezt nem hasznosítja az oktatás, s periferikus tudás lett.
– A régi zenében használatos hangszerek a nagyzenekari művek és a nagyzenekari előadások miatt szorultak háttérbe annak idején, mivel nagyobb hangerőre, nagyobb hangterjedelemre lett szükség. A múlt század fordulóján Hollandiában kezdődött a régi zene felfedezése, újrajátszása, az autentikus hangszerek újraalkotása, a kódexekben a régi kották felkutatása, átírása. Ez a mozgalom azóta átterjedt más országokra is, ma már Magyarországon is vannak magasan képzett, elkötelezett régizenészek. De nem is csak a régi hangszerek történetének ismerete hiányzik ma a műveltségből, hanem például nagyon kevesen tudnak kottát olvasni. Kodály azért szorgalmazta, hogy a gyermekek szinte előbb ismerjék a kottát, mint a betűket, mert a kottaolvasás olyan összetett figyelmet, többdimenziós gondolkodást igényel, amely a későbbiekben nagyságrendekkel tágítja a szellemi képességeket. Sokan tartják úgy, hogy a felnőttkori teljesítmények szempontjából meghatározó, hogy valaki 14 éves kora előtt tanult-e komolyzenét.
– A műemlék-helyreállításban kétféle attitűd ismeretes: a romkonzerválás vagy az a meditatív, szorgos hozzáállás, amellyel például a visegrádi palotát úgy állították helyre, hogy aki megáll az Oroszlános kútnál, azt kérdezi, miféle csodalények élhettek itt, ha ilyen életintenzitást hagytak maguk után.
– Szerintem is csodálatos a helyreállított visegrádi palota. Gondolom, most az kérdezte volna, hogy a régizenész mennyire tud visszamenni az időben, hogy megértse, megérezze a kort, amelynek a zenéjét játssza. Nagyon sok mindent tudunk ma már a kutatások alapján a reneszánsz és barokk életmódról, tudjuk, nemcsak hogy minden élethelyzetben zenéltek, énekeltek az emberek, de a szentség, a folyamatos imádság szóval, énekkel is betöltötte a napjaikat. A régi kottákból azonban az is kiderül, hogy a hangszerválasztás és az előadásmód sokkal kötetlenebb volt, mint amióta a zeneszerzők nagyzenekarban gondolkodnak. Így nem sok fogalmunk van arról, hogy mit jelenthetett akkoriban egy gyors vagy egy lassú tempó. Az viszont kiderül, hogy milyen hangszeren szól jól a szerzemény, gyakran a megjelöltek közül nem mindegyiken. Sok műhelyben a világon ma is gőzerővel folynak a kutatások, ha találnak egy kódexet, rögtön átírják a régi zenéket mai kottára, és még azelőtt fölkerül az internetre, hogy valamelyik kiadónál megjelenne.
– Milyen a régizenészek kapcsolata a kortárs zenével?
– Tavaly például a The Hilliard Ensemble is énekelt, ráadásban kortárs darabot, de egyébként is számos régizenei együttes foglalkozik mai művek előadásával. Kedden a nógrádi katolikus templomban az Accord Quartett és a Sonora Hungarica Consort bemutatja például Zombola Péter Chanconne című művét.
– Manapság még mindig valami katarzisfélét érzünk, ha egy igazi világsztár együttes ráadásul valamelyik kisvárosunkban ad koncertet. Nagy erőfeszítés vagy bátorság kellett ahhoz, hogy tavaly a The Hilliard Ensemble-t vagy idén a London Baroque-ot meghívják Vácra?
– Tényleg a műfaj legnagyobbjairól beszélünk, de egyáltalán nem volt szó erőfeszítésről. Sőt azt is nagyon gyorsan megértették, hogy egy ilyen kis, szinte önerős fesztivál nem rendelkezik a New York-i Metropolitan, de még a MüPa költségvetésével sem, és Hilliardék ráadásul nagyon jól is érezték magukat.
– Bár a Dunakanyar bal partján nem ritkák a színvonalas kulturális, zenei rendezvények, a közönség fogékony, de mégis mintha félálomban lennének a Börzsöny szépséges falvai, de még a kisvárosok is.
– Épp ezen szeretnénk változtatni az idei nógrádi, szokolyai, berkenyei templomi koncertekkel, sőt lehetőség szerint a következő fesztiválokon építészeti előadásokkal és esetleg más, színvonalas, a régi zenéhez és a barokkhoz köthető programokkal bővítve a választékot.