Elvéreztek párbajtőrözőink, csapatban javíthatnak

A címvédő világ- és Európa-bajnokkal, Kulcsár Krisztiánnal és Imre Gézával, valamint a még náluk is esélyesebbnek tartott Boczkó Gáborral vágtak neki a magyarok a férfi párbajtőr tegnapi egyéni küzdelmeinek, ehhez képest az egy szem negyedik hely bizony tényleg felér három elvesztett, éles párbajjal. Persze régi igazság, hogy a vívás idegsport; de ezúttal igazolást nyert, hogy a nézők számára is az.

Kulcsárért még izgulni sem kellett, mert rögtön első körében, a legjobb 32 között kiszállt, magától értetődő természetességgel kapott ki 15-9-re a kínai Jintől. Röviddel ezután úgy látszott, Boczkó is áldozatául esik a „Rota-vírusnak”, hisz a Rota névre hallgató olasz szinte végig vezetett ellene, a 10-10-re végződött mérkőzést követő hoszszabbítás azonban sajátosan zárult. A magyar támadott, a kedvezményezett ellenfél hátrált, Boczkó ekkor inkább a zsűri felől akciózott; reklamálni kezdte, hogy riválisa lelépett, és a videoelemzés ezt igazolta is. A vétségért járó technikai tus éppen annyit ért, mint Imre Géza remekbe szabott találata 14-14-nél, a koreai Kim testén: mindketten bejutottak a legjobb tizenhat közé.
Az újabb fordulóban aztán feleződött a létszám, ugyanis Imrét 15-9-re legyőzte az olasz Confalonieri, a vele párhuzamosan pástra lépő Boczkó ellenben ugyanilyen arányban lekaszabolta a világranglista vezetőjét, a venezuelai Fernandezt. Azért itt álljunk meg egy pillanatra: világranglista-vezető venezuelai? E sportágban ugyanúgy nonszensznek hat, mint hogy három amerikai álljon az olimpiai dobogón. Pedig ez utóbbi is igaz, de azért tegyük hozzá, csak női kardban. Egyelőre.
Lám, Boczkó is simán lépett át Fernandezen, és a negyeddöntőben sem kegyelmezett a lengyel Zawrotniaknak. A kínai mérkőzésvezető már nehezebb diónak bizonyult, de a 15-8 megkérdőjelezhetetlen fölényt jelez. Valaki mégis megkérdőjelezhette, mert Boczkó dohogva indult az öltözőbe, és arra panaszkodott: „Azt mondták, szerencsém volt. De 15-8-nál ne kelljen már magyarázkodnom!” Nem is kellett, mi is inkább a Rota elleni mérkőzése iránt érdeklődtünk, mire így felelt: „Egyidősek vagyunk, együtt nőttünk fel, ezért állítom, ő az én emberem. Találkozásaink 99 százalékában eddig kikapott tőlem, ezért most taktikát váltott, és egészen szokatlan stílusban kezdett. De végül megint én győztem, benn vagyok a legjobb négyben, amiért jöttem, annak egy részét már elvégeztem.”
Aztán ez a rész lett az egész. Az elődöntőben ugyanis a francia Fabrice Jeannet a 15-12-es végkifejlet által sugalltnál is biztosabban nyert, és felsejlett a veszélye annak, hogy ez magyar részről szinte kettős vereséggel ér fel. Mert könnyen elképzelhetőnek tűnt, hogy egyéniben háromszoros Európa-bajnok honfitársunk, aki négy éve az athéni csapatezüst után is kijelentette, hogy ezt a traumát egy életen át hordozni fogja, nem feszül meg úgy a bronzért, mint a spanyol Abajo. A nagyobb technikai tudás azonban mindvégig ellensúlyozta ezt az esetleges motivációs különbséget, így 7-7 után megint jöhetett a hosszabbítás, ami az ibériai javára dőlt el. Boczkó Gábor negyedik helyezésének minden keserve kitört egy dühödt kiáltásban, legalábbis ekkor azt hittük, ám lefelé mentében még bevitt egy tökéletes találatot az elválasztó kordon közepébe is. A vívók persze úriemberek, ezért némi nyugalmat erőltetve magára udvariasan elnézést kért a rá várakozóktól, amiért ezúttal nem tud mit mondani, majd eltűnt, és legközelebb bizonyára csak a csapatverseny során látjuk újra.
Akkor viszont remélhetőleg teljes fegyverzetben, Kulcsár Krisztiánnal és Imre Gézával – és esetleg a tartalékként bevethető Kovács Ivánnal – egyetemben, mert ott nem kell egy fél hadsereget agyon- döfködni a király vagy a királyság felé vezető úton. A döntőbe jutás tulajdonképpen elvárható, míg a másik ágon feltehetőleg olasz– francia párviadal zajlik majd a fináléért. Mivel Imre végzetét olasz, Boczkóét pedig francia vívó jelentette, Kulcsárnak nem lenne egyéb dolga, mint minden segítséget megadni a nemes bosszúhoz.