Érzelmek és történelem

A nemrég zárult Magyar Szigeten rendszeresen koncertező nemzeti rockzenekarok közül az elmúlt években az öt éve alakult Kárpátia vonzotta a legnagyobb számú és a legkülönbözőbb korosztályokhoz tartozó közönséget. Sok idős ember is kilátogat a koncert-jeikre, amelyeken újra énekelheti az alább nyilatkozó Petrás Jánossal és az együttes többi tagjával a régi katonadalokat, műdalokat, s az ezekhez szervesen illeszkedő Kárpátia-szerzeményeket.

Miért kezd egy mai rockegyüttes katonadalokat énekelni?
– A dalok egy részére katona-korunkban meneteltünk, a többivel ahhoz akarunk hozzájárulni, hogy egyszer leomoljanak a trianoni határok, amelyek mögött még ma is atrocitások, hátrányos megkülönböztetések érik a magyarokat.
– Hol vádként, hol erényként hangzik el az együttessel kapcsolatban: arra törekszik, hogy érzelmileg dolgozza fel a történelmi tragédiákat.
– A történészek már sok mindent leírtak az elmúlt évtizedekben a múlt század történelmi eseményeiről, ma már tudjuk, mi
miért és hogyan történt, de az embereknek az nem elég, ha csak száraz információkat közölnek velük, át is kell élniük a történelmet. Nem érezzük túlhaladottnak az érzelmi feldolgozás attitűdjét, nem beszélve arról, hogy hatalmas rá az igény. A második világháborút a magyarok számára nem a nyilvános szerződések szerinti béke zárta le, hanem valami egészen más. Hamarosan elkezdődött a diktatúra, és sok mindenről, ami a háborúban történt, nem lehetett úgy beszélni, ahogyan kellett volna, az ’56-os forradalomról is évtizedeken át leginkább csak hallgatni lehetett.
– Nagyon erős a dalok személyes érzelmi töltése. Önök anyaországiak, mégis úgy énekelnek, mintha a határokon túl születtek volna, a múlt eseményeit is mintha átélték volna.
– Mindegyik mögött rengeteg beszélgetés van, barátokkal, rokonokkal, a barátok rokonaival, a háborúból visszatért katonákkal, ötvenhatosokkal. Bennünk így alakult ki az érzelmileg megélt történelem, ami sokak szerint igazabb, hitelesebb, emberibb, átélhetőbb, mint amit a könyvekben írnak.
– Magyarországgal ellentétben máshol az országos rádiókban játszszák az önökéhez hasonló stílusú, irányultságú rockzenekarok számait. Önöket hogyan érinti az elszigeteltség, amely a magyar nemzeti rockzenét sújtja?
– Őszintén mondom, egyáltalán nem érdekel bennünket. Megtaláljuk egymást a közönségünkkel, határon innen és túl, az idén például százöt koncertet adunk.
– Két éve, a trianoni békeszerződés évfordulóján a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalommal önök elutaztak Franciaországba, és ott a Kis-Trianon palotában koncerttel emlékeztek meg az országcsonkításról. Készülnek-e újabb útra?
– Ősszel Voronyezsbe megyünk, és azon is túlra, felkeressük azoknak a második világháborúban elesett magyar katonáknak a sírjait, akik nem nyughatnak magyar földben. Erről az útról már egyeztettünk az illetékes hatóságokkal.
– Mit vár szeptember legelején megjelenő új lemezüktől?
– Aki meghallgatja, majd eldönti, hogy milyen.