Humor, komolyság, színház

Galkó Balázs színművész viccet mesél a spontán összeverődött alkalmi társaságnak a körülcsapolt sörről, a költőnő vallási vitát folytat a Kobuci büfében, a csaposlány huncut mosollyal nyújtja át az újabb és újabb rundokat a tikkadt társaságnak. Aztán elkomorul a táj egy pillanatra, s fülsiketítő dörgések közepette leszakad az ég. A perzselő napsütést az a bizonyos dézsából öntött mennyei áldás váltja föl, s az emberek mezítláb, behúzott nyakkal sietnek be az utcáról valamelyik kulturális ivóba. Kapolcson egyébként szinte természetes a szeszélyes időjárás, de ez nem zavarja az érdeklődőket.
Belőlük egyébként kevesebb van, mint tavaly, a támogatás körüli minisztériumi huzavona, a kincstári szűkkeblűség sajnos inkább csökkentette a látogatási kedvet. Az utcák így is viszonylag tele vannak, vasárnap délben hullámzik a tömeg a Kossuth utcán és a Malomsziget mentén. Eldobott üveget, cigarettacsikket, egyéb szokásos köztéri szemetet szerencsére ritkán látni, úgy tűnik, az emberek vagy környezettudatosabbak, vagy a völgymunkások háttércsapata hatékony. Így a falut nem terheli annyira a fesztivál forgataga. A tősgyökeres völgylakók amúgy is sokat segítenek a szervezőknek, a programok így gördülékenyen folynak át egymásba.
Vasárnap délelőtt például bridzsoktatás, kártyázás várja az úri közönséget, a hozzájuk csapódó sznobokat és a minden hájjal megkent kibiceket, a kirakodóvásár után pedig komoly beszélgetés kezdődik a zöld iskolaudvarban arról, hogy milyen jövője van egy kis falunak a mai Magyarországon. Az eredmény: a fennmaradáshoz szükséges az önszerveződő kereskedelem, a helyi természeti erőforrások okos felhasználása, s mindenekelőtt az iskola és az úgynevezett kultúrtáj megőrzése. Erről eszünkbe jut egy – épp helyben – tapasztalt jelenség: a felirata alapján is az 1830-as években épült szép parasztházat bukóablakkal, műköves csempével próbálta „korszerűvé” tenni tulajdonosa. Szomorú…
A gyerekek viszont nem szomorúak, hisz ők a kastélyudvarban játszhatnak: az ókori Róma gipszmakettjét festhetik ki, később pedig beavatást nyerhetnek az aranyozás rejtelmeibe. A Malomszigeten a Zabszalma és a Szeres népzenei együttes húzza nekik a talpalávalót. Tanulják is a moldvai és a gyimesi csángó táncokat.
A gazdag programoktól elfáradtak csülköt, malacsültet, flekkent, puliszkát, lecsót, kürtőskalácsot, palacsintát és egyéb nyalánkságokat rendelhetnek maguknak energiáik pótlására az úton-útfélen feltűnő, a régi kiskocsmák hangulatát idéző, részben alkalmi vendéglőkben. Málnaszörp, unikum, bor-sör-pálinka – jól jön ez kiegészítésként, hamar lecsúszik a porzó gigákon.
Délután színházat láthatunk, nem is egyet. Győri amatőr társulatok lépnek a pódiumra a faluház kultúrtermében. A sorozat a Cinkör csoporttal kezdődik, az ismeretlentől való félelemmel, a rettegés legyűrésére tett kísérletekkel foglalkozik A digó. A mű egyébként Rainer Werner Fassbinder egyik drámatöredéke alapján készült. Plautus Miles gloriosusát, azaz A hetvenkedő katonát hozta el a Rába-parti városból sajátságos felfogásban a Keleti István Művészeti Iskola, Tóth Szilvia drámapedagógus rendezésében. Néha erős túlzásokba eső, de jól koreografált produkciót látunk, tehetségesnek tűnő fiatalok előadásában. A felesleges sallangok levetése után reméljük, színvonalas előadásokat fognak majd a színpadra varázsolni. Este pedig sorozatban jönnek a koncertek: előbb Palya Bea énekel, majd a Mendelssohn Kamarazenekar Bach III. brandenburgi versenyét játssza nagy sikerrel. Fellép a Strófa trió, és Szigeti Sugár Éva is dalra fakad saját verseire. (A hét többi napján is gazdag a választék. A komolyzenét szeretők Beethovent, Schubertet hallgathatnak többek között a katolikus templomban, de lesz Escargoz-, Ruach-, Svetlana-koncert is.)
Aztán lassan fogyni kezdenek az emberek. A hét végére kiruccanók elindulnak hazafelé, szemmel látható, hogy kevesebb a kocsi, a maradók pedig éjfél körül elkezdenek ágyaik felé szállingózni. Hajnalban már csak egy ember kóborol a halk fényű faluban. Szállását, amelyet nem foglalt el időben, közben kiadták külföldieknek. Egy jó szándékú völgymunkás beengedi egy fellépősátorba, ahol hálózsákjában meghúzhatja magát. Négy óra körül aztán teljes csend borul az alvó fesztiválra.