Kincses Krakkó, Galícia és a Tátra

Ugyanarról, mégis másként – ha csak belelapozunk, akkor is feltűnik, mennyire különbözik a Jel-KÉP Kft. kiadásában, a Kelet– Nyugat útikönyvek sorozatban megjelent új útikalauz, a Krakkó Galícia és a Tátra az utóbbi években a könyvpiacot elöntő sok-sok más kiadványtól. A szerző, Farkas Zoltán megőrzi azokat a nemes hagyományokat, amelyeket a hatvanas-hetvenes években itthon is jó néhány színvonalas útikönyvsorozat vitt tovább, ugyanakkor számos olyan naprakész információt, praktikus tudnivalót tartalmaz, amelyek hiányában a mégoly színvonalas korábbi kiadványok is immár inkább az utazást megelőző „rákészülődés” során, s nem utazás közbeni segítségként használhatók.
Apropó, hatvanas évek… Éppen abban az időszakban vált Krakkó, Lengyelország egykori fővárosa, de a XVII. század, a királyi udvar Varsóba költözése után is a lengyelség szellemi, kulturális, művészeti központja a magyar fiatalok egyik legvonzóbb úti céljává. Nemcsak a Wawel vagy a főtér, a Rynek Glówny páratlan építészeti, művészeti emlékei, az egyetem sok évszázados múltja, vagy éppen a lengyel–magyar történelem sok közös emléke, a két nép hagyományos barátsága vonzotta az útra kelőket, de az a nyitottság, egyszersmind a hagyományok iránti tisztelet, amely a szocializmus korszakának mélypontján is jellemezte a várost és lakóit, s persze a kaland maga, ahogyan az autóstoppos a hegyeken át leereszkedve egyre közelebb került a városhoz. Összeolvadt a táj- és a városélmény s a műemlékek adta revelatív élményhez az esti dzsesszkoncertek, jófajta lengyel sörök adta élvezetek társultak. Farkas Zoltán könyvét olvasva nemcsak a régi élmények elevenednek föl, de az az érzés is egyre erősödik az olvasóban, hogy ami azóta történt Krakkóban, teljesen más, mint ami a jobb sorsra érdemes magyar műemlék városokban lejátszódott a rendszerváltozás után. Méltóságteljesen ősi és mégis fiatalosan dinamikus város képét rajzolja meg az útikönyv, amelynek lakói, közöttük a közel 150 ezer egyetemista, élhető világot teremtettek a maguk és a sok-sok Krakkóba látogató turista számára. Ebben nyilván annak is szerepe volt, hogy a város már 1978-ban, a világ tizenkét rendkívüli nevezetessége közül elsőként rákerült az UNESCO világörökség listájára, de annak nyilván még nagyobb fontosságot tulajdoníthatunk, hogy a nemzeti történelem, a vallás és a művészet emlékeit nem jól kamatoztatható árucikknek, hanem személyesen és közösen is megélt értéknek tartják lengyel barátaink.
Ugyanígy a természet kincseit is, amelyeket a Tátrától kezdve a Pinenieken át az Ojcówi Nemzeti Parkig szintén részletesen bemutat az útikönyv. Szó esik természetesen a galíciai városokról és falvakról, a népi kultúra értékeiről, a konyhaművészetről, a bevásárlási lehetőségekről s a könyv egészét átszövik a különösen érdekes részleteket bemutató keretes írások, illetve a lengyel–magyar kapcsolatokra vonatkozó utalások.