Kocsikázás

Azt gondolnánk, hogy egy nappal a Magyar Nagydíj rajtja előtt a Hungaroring Sport Zrt. elnöke két mobiltelefonnal a kezében lót-fut a mogyoródi pályán, intézkedik, felügyeli a munkát, észreveszi az esetleges hibákat, fogadja a megérkező vendégeket – százfokos lázban ég, hogy minden olajozottan működjön. De rosszul gondoljuk. Az elnök úr a Balatonnál kocsikázik. De nem ám egy több százezres szériában gyártott „népautóban”, Palik László ezúttal egy Forma–1-es járgányban hajszolja beteljesületlen gyerekkori álmát. Békülékenyebb pillanatomban már-már felmentem az elnök urat: év közben rengeteget dolgozott, szegény, annyit igazán megérdemel, hogy hobbijának hódolva egy Red Bull Renault-ban száguldjon néhány kört; ráadásul ezzel is csak a futamot népszerűsíti. (Ha gyerekkorában megadatott volna neki…) Ám bevillan, kora ősztől késő tavaszig pedig ralizni szokott az elnök úr, népünk hírét még a messzi Szaharába is elviszi. A Hungaroring olyankor is nélküle zakatol.
Nyilván mindez csak kiváló szervezőmunka kérdése. És kezdősebességé. Annak idején Vitray Tamás indította útjára az ifjú Palik Lászlót. Ha rájuk gondolok, az jut eszembe, talán még mindig nem késő megkérni anyukámat, ugyan írjon néhány kedves szót a Tomi bácsinak, hátha engem is útba igazít. Most éppen azért beszélem le magam a tervről, mert a magyar televíziózás örökös riportere a hírek szerint parkolópályán van.
Most talán neki kellene felkeresni egykori kegyeltjét. Nincs az az eldugott boxutca, ahonnan, ha Palik a sofőr, ne lehetne egy szemvillanás alatt kihajtani. S kiadnám a jelszót: irány, Peking! (N. M.)