Már nem csak elégedett, boldog is

Michael Phelps tegnap megnyerte negyedik és ötödik pekingi aranyérmét, athéni elsőségeit is számba véve pedig a tizediket és a tizenegyediket, ezzel minden idők legsikeresebb olimpiai sportolója lett; a négy szerdai úszódöntő egyébként „természetesen” négy újabb világrekordot hozott. Mi azonban egy ezüst és egy Európa-csúcs bűvöletében töltöttük a délelőttöt, hiszen Cseh László 200 pillangón saját, egyúttal a teljes magyar delegáció eddigi éremkollekcióját is megduplázta. A sokadik meglepetés ért minket, de ez volt az első pozitív. Egyesek szerint még legalább négy-öt „szárazföldi” sportágban kellene Cseh Lacit indítani.

A Vizes Kocka tizenhétezres közönsége persze Phelps megdicsőülését várta, hiszen a 200 pillangón neki már alanyi jogon járó arannyal törhetett ki a Nurmiékkal fennálló kilences holtversenyből. Cseh a negyedik idővel jutott be a fináléba, és mind ő, mind edzője, Turi György tartotta magát ahhoz, hogy ez a kiegészítő száma. Ettől persze még bíztunk egy „kiegészítő bronzban”, és 50 méternél azt találgattuk, hogy az öngyilkos módjára bekezdő új-zélandi Burmester mennyire írja majd át a forgatókönyvet. Száznál megkaptuk a választ: semennyire, mert Phelps már fél távnál könnyedén visszavette az első helyet, és Cseh is a papírformának megfelelően, negyedikként tempózott. Százötvennél azonban már tisztán előzte a japán Macudát, az utolsó hossz elején horgonyt vetett Burmestert is, és egészen hihetetlen kép tárult a szemünk elé: nem elég, hogy Cseh Laci biztos második, de egyenesen Phelpset ostromolja. Vegyesen soha nem volt ennyire közel hozzá és a trónfosztáshoz, ezért amikor másodikként, 1:52,70-es új Európa-csúccsal célba csapott – Phelps 1:52,03-mas világrekorddal nyert –, mindjárt két kérdés fogalmazódott meg bennünk, magyarokban. Úristen, itt mi történt? És még mi történhetett volna?
Szerda délig magányos pekingi hősünk a jelek szerint csupán az első felismerésig jutott el, mert felnőttpályafutása során talán először ünnepelt önfeledten. Előbb ököllel a levegőbe csapott, aztán egy még nagyobbat a vízbe, partot érve és emlékezve a 400 vegyes után folytatott beszélgetésünkre pedig leszögezte: „Most elégedett és boldog vagyok egyszerre. A versenyt élveztem, az eredménynek nagyon örülök, éreztem, hogy közel vagyok Phelpshez.” Arra azonban még mindig nem felelt, hogy a 200 pillangó ezzel előrerukkolt-e a házi rangsorában, inkább arra kért, várjuk meg a 200 vegyest.
Készséggel tesszük, annál is inkább, mert Turi György már tegnap megkezdte a ráhangolást, amikor azt fejtegette: „Bevallom, 170 méternél még azt is elképzelhetőnek tartottam, hogy Laci győz, mert akkor úgy tűnt, történt a vízben valami. Ennyire közel még nem úszott Phelpshez, a második százon rá is vert három tizedet, és ugye evés közben jön meg az étvágy. A második helyben bíztunk, az időeredmény viszont nagyon kellemes meglepetés, és azt ígéri, hogy a 200 vegyes még nagyobb meccs lesz.”
Ezúttal a nemzetközi sporttörténelem tegnaptól legsikeresebb olimpikonja sem kezdett a simán legyőzött vetélytársak kissé leereszkedő méltatásába, inkább magyarázkodott egy sort: „Az utolsó száz méteren telement vízzel a szemüvegem, a helyzet egyre romlott, lassan már nem láttam semmit, őszintén szólva a falat sem. Szerettem volna 1:51-en belül menni, nem sikerült, de a világrekordot megdöntöttem, és a körülményekhez képest ez sem rossz.”
A pesti szleng erre mondaná, hogy azért szerényebben, de a szakadatlanul zuhogó pekingi csúcsesőben tényleg az a fura, ha valaki csak úgy, minden csinnadratta nélkül nyer. Hiszen Phelps nem sokkal később a 4x200-as amerikai gyorsváltó tagjaként is világrekordot repesztett, női 200 gyorson mindhárom dobogós a „régi”, történetesen kétnapos csúcson belül teljesített, női 200 vegyesen ez „csupán” az első kettőnek sikerült, a klasszikus számnak, a 100 férfi gyorsnak pedig szenteljünk külön bekezdést.
Az 1990-es évek fenoménja, az orosz Popov 1994-es rekordja egészen a sydneyi olimpiáig élt, a holland Van den Hoogenband neve pedig onnantól nyolc éven át díszelgett a lista élén. Idén márciusban, az eindhoveni Eb-n aztán a francia Bernard kétszer is megdöntötte a csúcsot, majd már Pekingben az ausztrál Sullivan a 4x100-as gyorsváltó során első emberként elhappolta előle a dicsőséget, a tegnapi első elődöntőben Bernard 47,20-szal visszavette azt, ám a második menetben, két perccel később jött megint Sullivan és egy 47,06. Őrületes tempó, ugye? Pedig Bernardnak végképp nem róhatjuk fel, hogy alkata vagy fejformája halszerűvé vált volna, az ő háta olyan, akár a bálnáé. Az pedig köztudottan emlősállat. Popov és Van den Hoogenband ellenben ódivatúan emberszabású volt, nem is javítgatták meg percenként a másik legjobbját.
A nemzetközi úszósport az elmúlt két esztendőben sosem látott fejlődést produkált, aminek feltehetően még messze nincs vége. Azért ha egyszer eljönne az ideje, hogy a 100 métert gyorsabban ússzák, mint futják, talán kombinálni kezdenék. A kisebb mértékű formajavulásokban azonban töretlenül hiszek, így abban is, hogy Gyurta Dániel, aki a legjobb idővel érkezett be 200 mellen a 16 közé, és onnan tegnap ötödikként lépett tovább a fináléba, ma élete formájában úszik majd.
A győzelemre persze ez sem garancia, de az elégedettségre valószínűleg igen. Hogy a boldogság e kettő között hol helyezkedik el, arról kérdezzék Cseh Lászlót!

Hétből kettő. A délutáni előfutamok során férfi 200 vegyesen Cseh László Phelps mögött a második legjobb idővel került 16 közé, Kerékjártó Tamás összesítésben a 17. lett, három századdal lemaradva az elődöntőről. Nem jutott tovább férfi 200 háton Rudolf Roland és Balog Gábor, női 100 gyorson Tompa Orsolya, női 200 mellen Bor Katalin sem. A program végén aztán női 4x200-as gyorsváltónk Mutina Ágnes, Verrasztó Evelyn, Dara Eszter, Jakabos Zsuzsanna összeállításban 7:55,26 perccel országos csúcsot ért el – a régi rekordon több mint hét másodpercet javított –, és a hetedik legjobb idővel került be a mai döntőbe.