Népi diplomácia a medencében

A túlszaporodott és egyre szemtelenebb medveállomány miatt mostanság is sok szó esik a Tátráról, de turisztikai szempontból most mégis háttérbe szorul a régió. Sokkal vonzóbb a nyári időszakban Dél-Szlovákia, ahol az utóbbi nyolc-tíz évben rengeteget fejlődött a vendéglátóipar.

Olykor zavarba jön a Csallóközben autózgató – mondjuk – pozsonyi újságíró, csak kapkodja a fejét a sok cseh, osztrák, lengyel és magyar rendszámú gépkocsi láttán, csak akkor eszmél, ha összefut Dunaszerdahely könnyen megjegyezhető nevű polgármesterével, Pázmány Péterrel, aki nem is leplezett örömmel újságolja: már 23 hektárosra bővült a város fürdőkomplexuma. És mert ez invitálás is egyúttal, tátott szájjal bámulja a felújított szállodákat, amelyekben szaunák, masszázsszalonok várják a vendégeket, meg a gyönyörű parkot, amely a medencéket övezi, s akár több kilométeres sétákra is lehetőséget ad a vendégeknek. Pedig akkor még csak közelít a welnesscentrumhoz, ahol tényleg minden megtalálható, amit csak az ilyen pihenő-szórakozó helyen el tud képzelni a látogató. S miután azt is megtudja, hogy az egynapos belépő alig több 1500-nál, amelyhez kedvezmények járnak gyerekeknek, nyugdíjasoknak, családoknak, meg azoknak is, akik egész hétre érkeznek a komplexumba, érthető hogy a régió egyik legfelkapottabb, leglátogatottabb helye lett a dunaszerdahelyi fürdő, ahol a visegrádi tagországok polgárai a népi diplomácia eszközeivel közeledhetnek egymáshoz – bekapcsolva világmegváltó beszélgetéseikbe még az osztrák sógorokat is.
Ha – mondjuk – ez a pozsonyi újságíró még szlovákiai magyar is, dagadhat a keble, elég meghallgatni, ahogy a csehek győzködik a lengyeleket, hogy legalább egy napra ugorjanak át a mintegy húsz kilométerre még délebbre fekvő Nagymegyerre, mert a medencék vizének még gyógyhatása is van, az árak ott is alacsonyak, de talán még jobb a konyha, igazi magyaros ételeket ehetnek ott, s nem zsírosat-csípőset, hanem pikánsat, ezernyi ízzel. Mindeközben pedig az osztrák középkorú férfi arról mesél, hogy tavaly nagyon rossz időt fogott ki, amikor Révkomáromban járt, ugyan a fedett uszodában ott is nagyokat lehetett fürödni – mégsem bánt meg semmit: ritka élményként emlegeti a gyönyörű Klapka teret meg az óvárat Közép-Európa legnagyobb erődrendszerével, s lelkes, mintha őseink nem az ő őseit állították volna meg a Duna-parti városnál. És emlegeti a város „európaiságát”, az Európa udvarban megtalálható nemzeti építészeti stílusok felvonultatása okán. Azt állítja, aki nemcsak fürödni akar, hanem ismerkedni is egy kicsit legszebb közép-európai kulturális hagyományainkkal, az Révkomáromba tervezi legközelebb nyári szabadságát.
Pedig – gondolja magában a pozsonyi újságíró – talán nem is tudja, hogy Révkomáromban hat múzeum és képtár is várja a turistákat, számtalan köztéri szobor, a Kárpát-medence gazdag történelmét idéző emlékhely. Azt meg biztosan nem gondolná az osztrák vendég, hogy tíz évvel ezelőtt kilátástalannak tűnt a csallóközi régió gazdasági, s ezen belül idegenforgalmi helyzete.