Olvasóinktól

Fehérvári Béla (Szeged): Orbán Viktort a Bush család Maine állambeli birtokán látja vendégül, adta hírül pár soros közleményben július 23-án a Magyar Nemzet. Noha a meghívás rangot jelent, hazánkra nézve is megtisztelő, és jelzi Orbán Viktor politikai pályájának értékét. Az idősebb Bush, amikor 1989. július 12-én az Egyesült Államok elnökeként Magyarországra látogatott, találkozott az akkor még az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásain a Fideszt képviselő Orbán Viktorral. Bush elnököt a Kossuth téren a tömeg óriási ovációval fogadta, s ő az előre megírt beszédvázlatot eltépve, önfeledten üdvözölte a zuhogó esőben ünneplőket. Érdemes ezt az időszakot jellemezni; alig egy hónappal előtte, 1989. június 16-án, Nagy Imre újratemetésén egy szakállas fiatalember így beszélt: „Ha nem tévesztjük szem elől ’56 eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről… Senki sem hiheti, hogy a pártállam magától fog megváltozni.” Ez a szakállas fiú Orbán Viktor volt, nem csoda, hogy az állampárt és ifjú kommunistái, apparatcsikjai beszédéért a mai napig gyűlölik őt. Mi nem felejtjük, hogy Reagan és az idősebb Bush elnök energikus politikájának köszönhetjük, hogy megszabadultunk a „gonosz birodalmától”, az oroszoktól, a kommunista diktatúrától, hogy leomlottak a berlini falak. S hogy lényegében Amerikának köszönhetjük a balkáni gyilkolászat megállítását és a békés rendezés folyamatát is.

Kovács Ilona (Miskolc): Felmérések igazolják, hogy boldogtalan, depressziós nép vagyunk mi, magyarok. Miért? Nem éppen szívderítő érzés egy felszámolás alatt álló, leépülő országban élni. Tehetetlenül nézni értékeink, intézményeink, vagyonunk elpusztítását. Állítólag az unió országainak népei érdeklődve figyelik „Európa érdekes kísérletét”, amely bemutatja, hogyan kell felszámolni egy nemzetállamot, és milyen eszközökkel lehet népességét a valutaalap által javasolt létszámra csökkenteni. Az egészben az a kínos, hogy a kísérlet tárgya mi vagyunk. De miért mi? Mert egyedül a magyar kormány vállalta a bársonyos reformnak becézett, nem éppen bársonyos ámokfutást. Na, nem ingyen. Itt mindenki jól járt, a felszámolók és a vevők egyaránt. Az is igaz, nem minden néppel lehetne ezt megcsinálni. Nézzünk tükörbe már végre! Ismerjük be hibáinkat. Az „SI faktort”, a sárga irigységet még a pártállamban sikeresen alkalmazták. Kitalálója most is az élbolyban ügyködik. Gyűlöltünk mi mindenkit. Titót, a „láncos kutyát”, a kulákot, az egykori „urakat”, az értelmiséget, azt, aki magyarnak vallotta magát, a szomszédot, ha valamivel jobban élt, mint mi. Ez a gyűlölet beleette magát a lelkünkbe kitörölhetetlenül. Ezért nem tudunk összefogni ma sem, ezért nem képesek szövetkezetbe tömörülni a gazdák. Egy ilyen atomjaira szétzilált országgal könnyű elbánni. Ezért áruló az értelmiség legbefolyásosabb része, ezért stresszeli, fenyegeti, képtelen és felesleges bürokráciával terheli beosztottait a vezető. Ez az egész kérem, nem pártkérdés. Mindenkinek, akinek fontos az ország, tiszteli a múltját, kultúráját és építeni akarja jövőjét, tenni kell érte valamit, amire lehetősége van. Vannak már példák, mintha hajnalodna. Jó lenne, ha a média ezekről a kezdeményezésekről, civil összefogásokról többet közölne. Hajrá egriek, hajrá monoki polgármester és többiek!