Városok, tájak, sejtetések

Hat éve működik a budapesti Margit körúton a HAP Galéria, a XX. századi magyar építészet értékeinek következetes gondozója, bemutatója. Jelen vannak a galériában a társművészetek is. Nyári tárlatait rendre a képzőművészetnek, illetve jeles műgyűjtemények bemutatásának szenteli.

Forster Jakab festőművész vegyes technikájú alkotásait a festői és a grafikai értékek együttes jelenléte jellemzi. Képzőművészeti tevékenysége éppenséggel rajzolással kezdődött, ezzel alapozta meg, építette ki látványvilágát. A kolorizmus felé a pasztell, lavírozott pasztelltechnikával közeledett, ez egészült ki később a gauche, acryl, olajfestés anyagaival, s alakult ki a részben oldott felületekkel dolgozó, részben rajzolt, cizellált, hangsúlyozott elemeket alkalmazó festésmód, mondhatni egyszemélyes műfaj, technika. Annál is inkább sajátosnak mondható Forster Jakab művészete, mert a régi mesterek, a plein air művészei módjára maga is a szabadban dolgozik, festi-rajzolja a táj, illetve az urbánus környezet elemeit, örökíti meg, természetesen átalakítva, a „maga képére formálva” különleges szépségű városrészek részleteit.
Sok évszázados képzőművészeti műfajok, a tájkép-, a vedútafestészet ezredfordulós örököse, továbbörökítője, egyben azonban szervesen beillenek művei az elsődlegesen építészeti értékeket bemutató galéria kiállítási profiljába is. Elsősorban azért, mert érzékeltetik azt a sokoldalú kapcsolatrendszert, amely egykor az emberi környezet egészében gondolkodó építészet és társművészetei, illetve más diszciplínák, például a műemlékvédelem vagy az urbanisztika között létezett – s üdvös lenne, ha létezne ma is. Ebben az értelemben Forster Jakab holnap záruló kiállítása visszautal a galéria első programadó tárlatára, Winkler Oszkár (1907–1984) életművének bemutatójára is. A galériát (illetve a mögötte álló építészeti tervezőirodát) létrehozó Winkler Barnabás édesapja volt a kiváló soproni építész, aki a két világháború közötti modern építészet egyik fontos hazai képviselőjének számít, ugyanakkor olyan alkotónak is, aki mély tisztelettel közelített az építészeti örökséghez, a soproni műemléki környezethez – amint azt épületei vagy a vezetésével 1960-ra elkészült, a fejlődést azóta is meghatározó általános városrendezési terv is érzékelteti.
Nos, amilyen fontos volt az építész számára a kiváló rajzbéli felkészültség, olyan meghatározó Forster művészetére nézve, hogy előbb építészeti, majd belsőépítészeti tanulmányokat folytatott, s diplomázott 1973-ban a Magyar Iparművészeti Főiskolán. Egy évtizeden keresztül a Művészeti Alap iparművészeti referense volt, 1984 óta dolgozik szabadfoglalkozású festőként. Kovács Gábor műgyűjtő támogatásával hosszabb ideig festett Velencében, Rómában, Londonban, Párizsban, Stockholmban és a francia Riviérán, műveit harminc egyéni kiállításon mutatta be, állandó tárlat látható alkotásaiból a mátrafüredi Diana panzióban, a mátraszentlászlói Vöröskő étteremben és a galyatetői Galya nagyszállóban.
A kötődéseket, kölcsönhatásokat jól érzékelteti a kiállítás legkorábbi munkája, az erősen grafikai hatású, a tér és az idő rétegeinek egymásmellettiségét érzékeltető 1976-os Soproni gótika és az 1978-as zsennyei tusrajz, amelyen a természet és a kastély részletei egymástól elválaszthatatlanul jelennek meg, olyan harmóniában, amely Maróti Géza, a magyar szecessziós építészet egyik legnagyobbjának zebegényi házát ábrázoló kompozícióra is jellemző. Innen indulva az egyik irányba a természeti motívumokat ábrázoló művek felé vezet az út, a másik irányba afelé a nagy, színes mozaik felé, amely a hazai és a külföldi épületeket, városrészleteket ábrázoló munkákból kirakható. A rendezésnek köszönhetően hatásos párhuzamok vagy éppen ellenpontok jellemzik a tárlatot: egymás mellé kerül a pécsi Király utca és a Montmartre, a Tuileriák kertje és a Forum Romanum, a soproni óváros és a velencei Szent Márk tér, s talán a londoni parlament budapesti párját megörökítő mű is elkészül, s a párdarabja mellé kerül egyszer. No nem azért, hogy hűségesen dokumentálja a világ talán legelhúzódóbb rekonstrukciójának állomásait, vagy hogy megszámolhassa a néző, hány ablak, tornyocska látható a homlokzaton, inkább azért, hogy újabb sejtések, asszociációk szülessenek Forster Jakab műveinek szemlélőjében, emlékek idéződjenek fel utazásokról, barátságokról, szerelmekről. S talán remények is, hogy az a harmónia, amely a műveket jellemzi, olyan erő, amelynek azok sem tudnak sokáig ellenállni, akik azt a világot formálják, amelyben élünk.
(Forster Jakab festőművész kiállítása, HAP Galéria, Bp. II., Margit körút 24., augusztus 22-ig.)