Aki tegnapig nem látott női vízilabdát, hüledezve mondta: ilyen nincs. Aki sokat látott már, az rálegyintett: szinte csak ilyen van. Riasztó, 0-2-es kezdés, két, madártávlatból kapott potyagóllal, kimaradt, ordító ziccerrel, emiatt ugyancsak ordító szövetségi kapitánnyal, aztán angyal száll el az OSC Natatorium felett, Horváth Patrícia a kapuban megtáltosodik, az elsőre óriásit bakizó Kisteleki Dóra lő egy pompás pipagólt, majd ejt egy még remekebbet, Zantleitner, Valkai és Drávucz is betalál, és nagyszünetben már úgy 5-3 ide, hogy még az ausztrálok szépítenek büntetőből.
A lelátó történései hasonló ívet írtak le. Egy ideig úgy tűnt, a bronz ígérete már nem elegendő inger a magyar közönség számára, hiszen a megszokott drukkerhad helyett csupán pártucatnyi szurkolónk ücsörgött a lelátón. Köszönet érte a szervezőknek, hogy így is elhúzták a csárdást, igaz, megelőzte azt a Men at Work slágere, a Down Under, az ausztrál reggae csúcsa. Nem sokkal később, mint említettük, down under, azaz legeslegalulra kerültünk mi is, ám amikor a harmadik negyed elején Drávucz 6-3-ra növelte az előnyt, az addig inkognitóban nézelődő honfitársaink is zászlót bontottak, és újra hazai pálya lett az uszoda.
E megállapítás a játékvezetők ténykedésére messze nem érvényes, de ennél is nagyobb gondot jelentett, hogy a mieinknek innentől nemigen látszott tervük a folytatásra, csak annyi: ide azt a bronzot, aztán hadd menjünk már haza! Csakhogy az ausztrálok még maradni akartak, és mivel labda nélkül is szépen kapták a kiállításokat, a védekezéssel pedig magyar akciók híján egy ideig nem kellett törődniük, kiegyenlítettek 6-6-ra. Hogy a magyar csapatoknál valóban létezik a „nyugtalanító előny” szókapcsolat, annak ekkor és Valkai újabb gólja után, 7-6-nál is bizonyítékát kaptuk. Játékosainkban fel sem vetődött, hogy egy újabb góllal most már tényleg meglenne a meccs, megkönnyítették a bírók dolgát, akik az utolsó percben ritka arcátlan fórt ítéltek az „ausziknak”, ők nyolc másodperccel a duda előtt éltek is vele. 7-7 után jöhetett a hoszszabbítás, amelynek záró momentumaként, már 8-9-nél a magyarok kaptak emberelőnyt, és Kisteleki ezt ki is használta. A büntetőpárbaj során Primász és Valkai kipontozódása miatt nem sokat kellett tépelődni az ítéletvégrehajtók kijelölésén, de úgy tűnt, ez sem számít, mert Horváth Patrícia két védéssel nyitott. Mindhiába, hisz a következő három ausztrál betalált, a túloldalon ellenben Györe, Stieber, végül Drávucz is hibázott, elment a meccs és vele az érem is.
A két fél között körülbelül százszorta volt kisebb a különbség, mint a harmadik és a negyedik helyezés, illetve azok fogadtatása között. Játékosaink kisírt szemmel siettek az öltözőbe, éppen az utolsóként rontott Drávucz Ritában maradt annyi erő, hogy megálljon és könnyeit nyelve azt mondja: „Két, hasonló stílusban játszó, küzdő csapat mérkőzésén ilyen kiállítást megítélni nem szoktak, amivel az ausztrálok 7-7-re egyenlítettek. De úgy érzem, valójában nem a büntetőkkel, nem a hosszabbításban, nem is a rendes játékidő végén veszítettük el a meccset, hanem valahol a közepén.” Godova Gábor szövetségi kapitány nem egészen osztotta e véleményt: „Kétszer vezettünk három góllal, de az előnyszerzés valamennyire fel is őrölte az erőnket. A rendes játékidő végén elvették tőlünk a játékvezetők a győzelem lehetőségét, és bár a hosszabbításban, az utolsó támadásunknál visszaadták az esélyt, ha korábban nem veszik azt el, nincs mit visszaadni. Nem a jobb, nem is a rosszabb csapat nyert, hanem a szerencsésebb, de attól eltekintve, hogy érem nélkül maradtunk, büszke vagyok a lányokra.”
Ami nekik bizonyára jól is esik. De ezt a konstellációt természetesen azonnal elcserélnék egy a bronzéremmel elégedetlen kapitánnyal.
Duplán visszavágó. Ma rendezik a férfi vízilabdatorna elődöntőit magyar–montenegrói és szerb– amerikai szereposztásban. Érdekesség, hogy a csapatok az előcsatározások során egyszer már találkoztak egymással, a mieink 10-10-es döntetlent játszottak az egyik délszláv elődöntőssel, a meglepetésre csoportelső amerikaiak pedig 4-2-re kikaptak a másiktól. Kemény Dénes olimpiai címvédő együttese szűk egy hónapja, a malagai Eb-n is találkozott Petar Porobics fiaival, s 10-9-re kikapott tőlük. A kontinensviadalt végül Montenegró nyerte, a döntőben a „nagy testvért”, Szerbiát felülmúlva. Most a mieink is tehetnek azért, hogy ne találkozzanak egymással a nemrég még egy nemzeti gárdát alkotók. Inkább ismétlődjék meg a 2004-es athéni finálé: akkor Magyarország 8-7-re legyőzte Szerbia és Montenegró alakulatát. Most külön-külön kellene ugyanez… A mieink közül Szécsi Zoltán és Madaras Norbert is megfázással bajlódott, de nincs akadálya a szereplésüknek.
Hatalmas meglepetés a Tour de France szombati szakaszán
