Szint alatt, kiselejtezve

Zsivoczky Attila tegnap már a második számban feladta a tízpróbát, Olteán Csongor érvénytelen kísérlettel zárta a gerelyhajítás selejtezőjét, Füsti Edina 20 km-es gyaloglásban legalább önmagához képest jó idővel lett 39. a 48 fős mezőnyben. Czukor Zoltán ma reggel még rajthoz áll az 50 km-es gyaloglásban, de e nélkül is értékelhetjük a magyar atléták pekingi szereplését. Egész röviden: lesújtó.

Miért az atléták? – adódik a kérdés, hiszen más sportágban is akadt magyar kudarc bőven az olimpián. Nos, azért, mert az atlétika mérhető sportág. Persze, itt is vannak ellenfelek, de mégis az óra és a mérőszalag az első számú viszonyítási pont.
Ha az adott atléta egyéni csúcsát, idei legjobbját, valamint pekingi eredményét együtt vizsgáljuk, akkor nagyon könnyen megmondható, hogyan szerepelt. Ezeket az adatokat táblázatba foglaltuk, amihez az alábbiakban csupán néhány megjegyzést fűzünk.
Érdemes elgondolkozni azon, hogy egyetlen magyar induló sem javított egyéni csúcsot Pekingben, s idei legjobbját is egyedül Kiss Dániel (110 gát) múlta felül. Pontszerző helyen, negyedikként pedig egyedül Pars Krisztián (kalapácsvetés) végzett.
Ha érmet, helyezést nem is, részsikert azért mástól is reméltünk. Egyéni csúcsával például Petráhn Barbara (400 m) bejuthatott volna az elődöntőbe. Ugyanez igaz Vári Editre (100 gát) és Papp Krisztinára (5000 m). Ám ettől mindketten jócskán elmaradtak. Utóbbi becsületére válik, hogy legalább nem próbálta senkire és semmire hárítani a felelősséget: „Nem az időjárással és Pekinggel volt a baj, hanem velem. Nem tudom, miért futottam így, még gondolkoznom kell rajta.”
Hagyományosan dobóatlétáinktól várhatunk jó eredményt. Ám Pars és Fazekas kivételével még a döntőbe sem jutottak be. A hölgyek közül például Orbán Éva (kalapácsvetés) idén dobta a legjobbját, 70,18-at; Pekingben 69,77 kellett volna a döntőhöz, ő csupán 65,41-ig jutott. Papíron Szabó Nikolett (gerelyhajítás) számára sem volt elérhetetlen a legjobb tizenkettő.
A legnagyobb csalódást vitathatatlanul Kővágó Zoltán okozta. Augusztus ötödikén a Honvéd háziversenyén 68,17 métert dobott, ezzel Pekingben ugyanúgy második lehetett volna, mint Athénban. Ám tizenegy nap alatt annyit romlott a formája, hogy csak 60,79-re volt képes. Felfoghatatlan. Ahogy az is, miért csupán három nappal a versenye előtt utazott ki. Sőt, ez már gyanúra is okot ad. De most ez a legkisebb gondunk.
A mindennapos kudarcok közepette az is másodlagos kérdés, hogy Zsivoczky Attila ugyan miben bízott. Sorozatos sérülései közepette az idén egyetlen tízpróbaversenyt sem csinált végig. Tegnap futott egy nagyon gyenge 100 métert, majd a távolugrásnak neki sem vágott.
Peking számára sem marad más, mint egy kirándulás. Ne feszegessük, hogy társaival egyetemben milyen élményekkel tér haza. Mi, akik nézőként szenvedtünk atlétáinkkal együtt vagy csak helyettük, nagyon rosszakkal.