Veszélybe került a drogmegelőzés

Komoly problémát jelentett a szakemberhiány és az addiktológiai/pszichiátriai problémával küszködő gyermekek és serdülők megfelelő egészségügyi ellátása – állapította meg a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakmai kiadványsorozatának éves jelentése, a Jelentés a magyarországi kábítószerhelyzetről 2007-ben. Riasztó látlelet, amely tehát intézményt és szakembert hiányol, közli a megdöbbentő tényt és következményt, miszerint a hiány elsősorban a narkotikumokkal küszködő, lelkileg sérült gyerekeket és serdülőket sújtja. Kiderül, hogy a 2005. és a 2006. év tapasztalatait összegzi így a rövid jelentés. Ezért is érthetetlen, hogy utána miért számolták fel az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet, miért mondták ki a halálos ítéletet az Országos Addiktológiai Intézetre, miért kerülhetett sor immár a Gyermek- és Ifjúsági Pszichoterápiás Szakrendelő bezárására is. Azon kell csodálkoznunk, hogy a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet még él és működik, hiszen szervesen illeszkedik a fenti sorba, funkcióját tekintve – miként testvérintézményei – sajnos nélkülözhetetlen és pótolhatatlan, ráadásul 2001-ben, az Orbán-kormány idején létesült.
Azért maradhatott meg a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet, mert közvetlenül a nemzeti drogstratégiához kötődik, az intézet a nemzeti drogstratégia megvalósításának kutatási, módszertani, szervezési háttérintézménye. A nemzeti drogstratégiát, azaz a Nemzeti stratégia a kábítószer-probléma visszaszorítására című dokumentumot pedig 2000 decemberében teljes konszenzussal, ellenszavazat nélkül fogadta el az Országgyűlés. A nemzeti rangra érdemesítő e legerősebb parlamenti döntés egyöntetű határozatát kellene tehát érvénytelenítenie a kormánynak. Akkor tehetné meg messze hangzó botrány nélkül, ha valaki egyértelműen bebizonyítja, hogy kudarcot vallott a nemzeti drogstratégia.
Ilyen bizonyíték azonban nincs. De lehetne, hiszen a program határkőhöz érkezett, az idén jár le első nyolcéves időszaka, amely után átfogó értékelésnek kellene következnie. Csakhogy nem lesz nyolcéves számvetés, ezt a balliberális adminisztráció nem fogja megkockáztatni. Bizonyára nem véletlen, hogy mérlegkészítés helyett a „folyamatos értékelés rendkívüli jelentőségét” hangsúlyozza a szaktárca illetékese, amelyhez, mint mondja, 2004 (!) óta egy másik intézmény, a Nemzeti Drog Fókuszpont biztosít „színvonalasan” adatokat, miközben a Nemzeti Drogmegelőzési Intézetnek még a nevét sem említi. Mindazonáltal bejelenti, hogy a kormányzat új, 2009 után esedékes, hosszú távú stratégiai célrendszer megtervezésére készül. Világos a szándék: indoklás nélkül szeretnék felszámolni, illetve felváltani a nemzeti drogstratégiát és vele a Nemzeti Drogmegelőzési Intézetet más programmal, más intézményi hálózattal, más emberekkel.
Józan ésszel senki nem várhatta, hogy a kábítószer-fertőzés kilencvenes évekbeli, elképesztően gyors elterjedése után Magyarország teljesen megtisztulhat a drogtól. Ez eddig egyetlen országnak sem sikerült, a hazai stratégia sem ígérte. Ám azt ki lehetett és kellett mondani, hogy jelentősen csökkenthetők egyéni és közösségi ártalmai egy koherens program alapján, amely őszinte helyzetértékelésre épül, szakít a titkolózás, az elkendőzés politikájával, minden ízében nyilvános (kivéve a nemzetbiztonsági vonatkozásokat). A nemzeti drogstratégia lényegében arra a pozitív meggyőződésre épül, hogy a magyar társadalom képes kezelni a problémát. Vagyis elfogadja, hogy a drogfogyasztás féken tartása nem csupán állami, kiváltképpen nemcsak rendészeti feladat, hanem mindazon közösségeké is, amelyek térben és időben a legközelebb állnak a fertőző gócokhoz a családoktól a lakóhelyi szervezeteken és iskolákon át az egyházi missziókig. Sokféle erő együttműködésére, úgymond a gyenge kapcsolatok erős szövetére épül a program, amelynek a szálait a területi kábítószerügyi egyeztető fórumok fogják össze, tevékenységüket pedig az intézet koordinálja. Ezt egészíti ki az intézményes kezelés.
A cél tehát, hogy hazánkban az illegális szerek használata nem növekedhet nyugat-európai szintre, annak különösen veszélyeztető formái alapvetően nem zavarhatják meg a társadalom életét, mint megtörtént például Hollandiában, Angliában, ahol a polgárok úgy szembesültek a jelenséggel, hogy kemény drogoktól leépült emberek seregesen lepték el a nagyvárosok utcáit, tereit. Időközben kinyíltak a határok, megélénkült a nemzetközi drogmaffia, a drogterjesztők nikotintól és alkoholtól alaposan előkészített televényre találtak Magyarországon.
Ma a nemzeti drogstratégia gyakorlati működtetéséhez csupán tizedannyi pénzt ad az állam, mint amennyire szükség volna. Nem a stratégián és intézményi hátterén, ezen kellene változtatni!
Miksa Lajos
oktatási szakértő, e-mail