Európai Unió vagy Haiti?

A vezető liberális francia lap, a Le Monde február 11-i száma a címoldalon indulva öt írásban is foglalkozik az Európai Unió siralmas állapotával. Az EU-ban „a kakofóniától (…) jutottak el a negatív reakciókig és sértegetésekig” – ezzel a mondattal kezdődik az első oldalról az a cikk, amely szerint az unió a pénzügyi válság terjedésével zilálódik szét egyidejűleg. Ha csupán „hangzavarról” lenne szó, az még csak hagyján. De Brüsszelben már vagy üldözési mániáról, vagy pedig még egy annál is rosszabb helyzetről beszélhetünk.
Tegnapelőtt a Frankfurter Allgemeine Zeitungból, a vezető német konzervatív lapból kiderült, az Európai Unió kormányzó szerve, az Európai Bizottság úgy érzi: kémekkel van körülvéve. Kém lobbistákkal, kém újságírókkal és „más kívülállókkal”. Akik ellen a legszigorúbb intézkedésekkel kell védekezni. Például teljes szájzár elrendelésével, a bizottság munkatársainak alapos megfigyelésével, illetve elektronikus levelezésük ellenőrzésével és telefonjaik lehallgatásával.
Az adófizetők pénzén működő bizottságnak nem jut eszébe a kémkedés elleni leghatékonyabb módszer. Azaz a teljes nyitottság és az átláthatóság („transzparencia”), amit egyébként az Európai Unió polgárainak hatalmas többsége elvár. Az Európai Bizottság azonban ahelyett, hogy egy demokratikus, folyamatosan az „európai értékeket” hangoztató intézményhez illő filozófiát fogadna el és folytatna ennek megfelelő gyakorlatot, a legrosszabb rendszereket és időket felidéző titkolódzásba burkolódzik. Sőt.
És itt az ideje a „sőt” kifejtésére. A bizottság a legdurvább rendőri intézkedésekkel lép fel azok ellen, akik korruptságát vizsgálják. Valamint bűnpártoló. Az előbbire példa: Hans-Martin Tillack német újságíró (azaz: kém), a német Stern magazin brüsszeli tudósítója, akit 2004 márciusában lakásának legdurvább rendőri átkutatása és számítógépe elkobzása mellett vettek őrizetbe. „Bűncselekménye”: kiteregette az OLAF korrupciós ügyeit, valamint le merészelte írni, hogy „az Európai Parlamentben nemcsak néhány fekete bárányról beszélünk, hanem egy egész nyájról, amely a parlament felét ellepte”. Tillackot az az OLAF csukatta le, amely feladatkörének leírása szerint az uniós intézmények és pénzek körüli korrupció kivizsgálására létrehozott hivatal, amely az Európai Bizottság egyik szerve. Azért dugta börtönbe, hogy megtudja, ki szivárogtatott az újságírónak. Szép ügy. Mint ahogyan az is, hogy most a belga kormánynak kell kártérítést fizetnie a lecsukott Tillacknak. Persze, szintén az adófizetők euróiból.
Ami pedig a bűnpártolást illeti, itt van a vízágyú ügye. Szinte orwelli gúny, hogy éppen az igazságügyért és szabadságjogokért felelős francia biztos, Jacques Barrot irodájának szóvivője felelte azt lapunknak a múlt hónap közepén, hogy budapesti vizsgálódásai alapján kiderítette: a vízágyúkat a kormány nem a schengeni alapokból vásárolta. Barrot szóvivőjét az sem zavarta, hogy elküldtük neki a Közbeszerzési Értesítő 2006/12. számát, amely egyértelműen bizonyítja, a kifizetés a schengeni alapokból történik. Január 26-án a vízágyúra lapunknak adott bizottsági válasszal szintén elégedetlen Gál Kinga fideszes európai parlamenti képviselő – ugyancsak kémbeli minőségében – írásbeli kérdést terjesztett elő az Európai Bizottsághoz. Abban azt is megjegyezte, hogy „a történtek miatt nemcsak a magyar kormány, hanem az Európai Bizottság szavahihetősége és nyilatkozatainak átláthatósága forog kockán”.
Azt, hogy az Európai Bizottság a Gyurcsány-kormány bűntársává süllyedt, arra talán még a legpesszimistábbak se számítottak. Azt persze már tudták, hogy az OLAF mikor vizsgálja ki hatékonyan az uniós pénzek ismert és dokumentált magyarországi útjait. A legjobb választ Poe hollójától várhatják.
Egyébként a napokban lapunk Joaquín Almuniánál – a spanyol Szocialista Munkáspárt egykori országgyűlési képviselőjénél –, annál a gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztosnál is kémkedni igyekezett, aki a Financial Times szerint a 2006-os választásokon Gyurcsánynak drukkolt, mert benne látta a Magyarországot talpra állító program megvalósítóját. Arról kérdeztük hivatalát, hogy februárban is tartják-e még azt a januári jóslatukat, amely szerint a magyar gazdaság csak másfél százalékot szűkül az idén, amikor az Economist című hetilap a múlt hét végén már 3 százalékos hanyatlást jósol. A szintén adófizetői pénzből élő Amelia Torres kémelhárító-szóvivőnő azzal a „válasszal” húzta fel hivatala köré a tűzfalat, hogy „a következő előrejelzés május 4-re várható”.
Ugye, már csak halványan emlékszünk arra, hogy tavaly szeptemberben Ján Figel szlovák oktatásért felelős biztos az Európai Parlament több nem magyar képviselője heves ellenkezését lesöpörve úgy nevezte ki Magyar Bálintot, az SZDSZ-es darabontot a budapesti székhellyel létesült Európai Innovációs és Technológiai Intézet igazgatótanácsa tagjának, hogy
Magyar a poszt betöltéséhez szükséges követelményeknek nem felelt meg?
A haiti kreol mitológiában Tonton Macoute-nak nevezik azt a rémet, amelyik sötétedés után járja az utcákat, és az elrabolt gyerekeket zsákjába dugva viszi el. Róla nevezték el Francois Duvalier (világszerte ismert becenevén Papa Doc) egykori haiti zsarnok titkosrendőrségét, ugyanis a Tonton Macoute-ok éjnek idején tüntették el örökre a rendszerkritikusokat.
Ha az Európai Unió a tillacki útra lép, akkor már csak idő kérdése, hogy Tonton Macoute Kovács László kollégája legyen.