Egy következmények nélküli renoválás

2005. decemberben, majd három hónappal később riportban számoltunk be a budai Rudas fürdő felújítása során elkövetett műszaki, funkcionális és esztétikai hibákról. Két év elteltével a műemlék épület – nem mellékesen gyógyulást szolgáló intézmény – állapota olyan szembetűnően romlik, hogy felveti a szakmai és anyagi felelősség kérdéseit is.

Szokollu Musztafa budai basa parancsára 1566-ban kezdtek új fürdőt építeni a Gellérthegy tövében lévő dunai átkelőhely mellett. A tizenkét évig tartó munka eredménye ma is lenyűgöző: a Rudas 240 négyzetméter alapterületű fürdőtermét nyolc karcsú kőoszlopon nyugvó, 11 méter átmérőjű kupola fedi, az áttört boltozat apró ablakocskáin keresztül beszűrődő fény sejtelmes, történelmi hangulatot kölcsönöz e kivételes építészeti műemléknek. A nyolcszögletű központi medencén kívül további négy sarokmedencébe csorog különböző hőfokú termálvíz. A budai Duna-parton fakadó hőforrások gyógyító, betegségmegelőző hatása a rómaiakon, a középkori ispotályosokon és a törökökön túl a modern orvostudomány számára is rég ismert; az ilyesfajta, Európában különleges turisztikai látványosság és idegenforgalmi programcél pénzben is kifejezhető érték. Mindezekre azért kell emlékeztetnünk, mert az utóbbi években mintha olyan menedzselési hozzáállás, szakmai és (felső) vezetési színvonal kezdene úrrá lenni a patinás, nagy hírű Rudas fürdőben, amely nincs tekintettel az objektum tradicionális, műemléki, gyógyászati, kényelmi és higiéniai értékeire. E merésznek tűnő állítást, sajnos, egyre több tény igazolja.
Nagy esemény volt a Rudas gyógyfürdő életében, amikor 2004. április 1-jén kiakasztották a bejáratra az „Átalakítás miatt zárva!” feliratú táblát. Rég esedékes volt a termálrészleg elavult víz- és csatornavezetékeinek, elektromos rendszerének, az egész elöregedett öltözőnek a teljes felújítása. 2002-ben a fürdőigazgatóságot felügyelő Fővárosi Közgyűlés 195 millió forintot szavazott meg a rekonstrukcióra, a Széchenyi-tervből származó azonos nagyságú összeggel együtt közel 400 millió forint állt rendelkezésre az induláskor. A régi, tapasztalt törzsközönség eleve aggodalmaskodott a klasszikus török gőzfürdő esetleg szükségtelen „túlkorszerűsítése” miatt, a bizalmat nem erősítette a tervező, Kaszab Ákos személye és hozzáállása sem. A szomszédos Rácz fürdő tervével megbukott építész egy nyilvánosan feltett kérdésre elárulta, korábban soha nem járt a Rudas fürdőben, az általa irányított kivitelezés során azután következetesen elengedett a füle mellett minden jó szándékú észrevételt, aggályos felvetést a tapasztalt – nem egy esetben az övéhez fogható műszaki képzettségű – vendégek részéről. A nem tervezhető régészeti „események” miatt a kétszeresére nyúlt felújítás 2005 novemberében ért véget, sajnos sem ez, sem a fürdőtér átépítésének végeredménye nem okozott meglepetést a részleteket is figyelemmel kísérőknek. Az sem okozott csalódást, hogy a tervezés és kivitelezés végösszege az eredetit több mint harminc százalékkal meghaladva, 530 millió forintra hízott. Mi ez a budapesti metró építésének felfújható százmilliárdjaihoz képest?
Lapunk hasábjain a megnyitás alkalmából (2005. december 19-én), majd három hónappal később részletes riportban számoltunk be a rekonstrukció során történt műszaki, funkcionális, esztétikai, sőt kulturális hibákról és tévedésekről. A nyitáskor azonnal érezhető hőfogyatkozást a szárazgőzkamrában máig egy közönséges házi szaunakályha igyekszik pótolni, bekormozva a falat. A falban elrejtett radiátorok meglétét csak az mutatja, hogy a csempeburkolat egy év múltán lepotyogott róluk. A helyiségeket elválasztó üvegajtók lapjait ugyanolyan reménytelenül próbálják megtartani a pántok, mint a felújítás előttiek, és ugyanolyan buherálással történik a javítgatásuk is. Hiába óvtak a vendégek a hagyományos, porózus tégla padlóburkolat helyébe tervezett üvegkemény kőlapok láttán. A törvényszerűen bekövetkezett csúszásveszély azonban nem a kísérletező kedvű építészre hárult, sajnos hoszszan sorolhatnánk azokat a névről is ismert vendégeket, akik már elestek a síkos padlón.
Az egyből megmutatkozó bajok közül a legsúlyosabb a középső fürdőtér klímájának megváltozása volt. A hagyományos török fürdőket – sok évszázados antik és keleti tapasztalat alapján – úgy építették, hogy a forró kövezetről, a termálvizes medencéből kipárolgó gőz a légteret kitöltve, majd belélegezve szintén kifejthesse a tüdőt és a légutakat gyógyító hatását. Ezt úgy sikerült leküzdenie a tervezőnek, hogy a párás meleg levegőt egy – a sarokmedencék űrméretének rovására – a falba épített, automatizált szellőzőrendszer segítségével száraz hideg levegőre változtatta, folyamatos klientúrát biztosítva a reumaorvosoknak a kereszthuzat által. A másik, az idő haladtával mind kínosabban megmutatkozó műszaki hiba szintén a Rudas központi medenceterében jelentkezik. Az 1560–70-es években készült fürdő építőanyaga félkemény, világos színű promontori mészkő, az ebből faragott és pontosan illesztett kváderekből építették a helyenként kétöles falakat, ebből a kőből faragták az oldalívek kődarabjait, még a sarkokat díszítő, szép sztalaktit boltozatok is mésztufából készültek. E természetes anyag a statikai és esztétikai erényein túl kitűnő hőszabályozó tulajdonsággal is bír, tartósan felmelegszik, de jól tartja a hűvöset is, télen-nyáron kellemes hőérzetet nyújtva a benne tartózkodóknak. A mészkő felületi gázlekötő képessége révén tisztítja, frissíti a levegőt, klórvegyület-tartalma megakadályozza a nem kívánatos mikroorganizmusok megtelepedését. Mindezeket a remek adottságokat oly módon sikerült semmivé tenniük a Rudas felújításában részt vevő szakembereknek, hogy az ötödik évszázada kifogástalanul „működő” kőfalakat bekenték egy lakkszerű anyaggal, így zárva el a felületüket a levegőtől, megakadályozva a kőzet pórusainak kipárolgását és szellőzését. Az eredmény elképesztő! Az eredetileg fehéres-zöldes falak a rájuk telepedett és mind jobban elterjedő penészrétegtől mára sötétszürkévé, barnává lettek, a régi borospincék Botrytis cinera gombás boltozatára emlékeztető felületek itt nem kellemes hangulatot árasztanak. Más a hordós, cigányzenés pince és megint más a gyógyfürdő. Az utóbbi vendégeinek semmi kedvük pénzérmét ragasztani a penészvirágos falra, és ahhoz sincs, hogy a sötéten izzadó boltozatról csöpögjön a fejükre a víz. A gombafertőzés már átterjedt a szintén belakkozott vasrudakra is, az előtérben álló, milliós értékű betegmozgató-emelő szerkezet műanyag alkatrészét pedig már úgy befutotta, hogy az állami tisztiorvosi szolgálat bízvást rajta kezdhetné el a vizsgálatot! Hasonló természetű probléma jelentkezik a vakolt és festett falfelületeken is, aminek oka a műanyag bázisú diszperziós habarcs- és festékanyagokban rejlik. A párás helyiségekben szintén terjed a feketepenész, az impregnált, kiszellőzni képtelen falak levetik magukról a befülledt, döglött vakolatot. Ha nem is járt az illetékes szakember a régi Rudasban, annyit azért illenék tudnia, milyen felületképző anyagokra van és nincs szükség egy törökfürdőben.
Az Ybl-díjas építész, Kaszab Ákos amúgy jelképesen megbűnhődött a fürdő elhibázott átalakításáért: az általa tervezett, Erzsébet hídra néző homlokzatot – az egész felújítás legszebb téglaarchitektúráját – két éve eltakarja az elé épített hitvány tűzfal. Ezt a Romkert büfé felgyújtása után emelték, állítólag a műemléki hatóság engedélyével. Meglehet, hiszen ami a török kori műemlék fürdőépület renoválását illeti, nem szabad megfeledkeznünk az örökségvédelmi szakhatóság szerepéről, sem a tervek jóváhagyásában, sem a kivitelezés felügyeletében. Felmerül továbbá a megbízó Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., valamint a cégtulajdonos főváros felelőssége is a műszaki (nem) ellenőrzésben, a garanciális problémák (nem) intézésében. Mit várhatunk azonban egy olyan vállalattól, amelyiknek (azóta kinevezett) vezérigazgatója, Ferenci Tibor azt felelte egy reklamáló törzsvendégnek: akinek nem tetszik a Rudas, járjon az erzsébeti fürdőbe. Az erzsébeti gyógyfürdő hatodik éve zárva van…