Félresiklott móri eljárás: ki tévedett és miért?

A bíró nemcsak akkor végzi jól a munkáját, ha elítél, hanem akkor is, ha felment – állítja Kónya István, a Legfelsőbb Bíróság büntetőkollégiumának vezetője, akit a móri fiaskó okairól kérdeztünk. Inkább fusson ezer bűnös, mint hogy egy ártatlant elítéljenek? – vetette fel a klasszikus dilemmát a móri ügy elemzésében Fleck Zoltán jogszociológus. Kovács Lajos nyugalmazott rendőr – aki először hallgatta ki elfogása után Kaiser Edét – arról beszélt, hogy ő már az ügy elején is kételkedett a később tévesen elítélt férfi bűnösségében.

A fordulat. Nem egyetlen ember, hanem az igazságszolgáltatás egész gépezete hibázott, amikor engem a móri mészárlás miatt bűnösnek kiáltottak ki – vélekedett a lapunk szerdai számában megjelent interjúban Kaiser Ede, akit 2005 októberében jogerősen – mint utóbb kiderült, tévesen – tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek. A hét éve börtönben lévő Kaiser ügyében a perújrafelvételt 2008-ban kezdeményezték, az eljárás jelenleg is tart. A fordulat akkor következett be, amikor 2007 februárjában a rendőrség őrizetbe vette a 2003. évi veszprémi postásgyilkossággal kapcsolatba hozható N. Lászlót és társát, W. Róbertet. A két férfit meggyanúsították a móri vérengzéssel is. A bíróság ez utóbbi ügy miatt 2008 végén, első fokon életfogytig tartó szabadságvesztést mért ki W. Róbertre. Az Erste móri bankfiókjában nyolc embert gyilkoltak meg különös kegyetlenséggel 2002. május 9-én.

Mi nem takargatjuk ebben az ügyben sem a hibákat, hanem feltárjuk. Azon is el lehet gondolkodni, hogy nem csupán az elsőfokú bíróság, hanem a jogorvoslatra hivatott másodfokú bíróság is hibázhatott – állította Kónya István, a Legfelsőbb Bíróság büntetőkollégiumának vezetője, amikor a móri ügy tanulságairól kérdeztük. – Ez az ügy azért rettentően fontos, mert a figyelem középpontjába kerülve alkalmas arra, hogy a bíróságok iránti közbizalom megrendüljön. Nyilvánvaló, a móri ítélet az igazságszolgáltatás számára fiaskó. Ezzel szembe kell nézni. Azonban én úgy gondolom, hogy az igazságszolgáltatás most kezét-lábát töri annak érdekében, hogy a tévedését orvosolja. Erre megvan a lehetősége. A büntetőeljárási törvénybe is be vannak építve azok az intézmények, amelyek a bírói tévedések kiküszöbölésére hivatottak. A ténybeli tévedések helyrehozására a perújítás szolgál, a jogi tévedések kiküszöbölése felülvizsgálattal lehetséges. Sajnos azonban a bírák sem csalhatatlanok, mint ahogy ebben az ügyben is tapasztalhatjuk – fejtette ki Kónya.
– Kaiser Edével szemben a perújítási eljárást elrendelték, ez még nem zárult le. Mivel az ő esetében a perújítási indítványt a főügyészség a javára adta be, kedvező határozatban reménykedhet. Társát, Hajdú Lászlót tizenhét év fegyházra ítélték a megismételt eljárásban – magyarázta Kónya István. Ugyanakkor nem csupán a véletlen számlájára írható, hogy Kaiser Edére terelődött ennek a súlyos bűncselekménynek a gyanúja. Tudjuk, számos bizonyíték szólt ellene, és ő más cselekményeket is elkövetett, ezek között – számos rablás mellett – az emberölés kísérletének gyanúja is szerepel. Természetes, hogy senkit nem szabad olyan bűncselekményért elítélni, amit nem követett el. Ezzel a perújítási bíróság most foglalkozik, de azért nem szabad egy bűnözőt modern Robin Hoodként beállítani. Ez szintén tévedés lenne – vélekedett a kollégiumvezető.
Lapunknak arra a kérdésére, hogy a társadalomban ez az ügy nem okozott-e bizalomvesztést, Kónya István így válaszolt: nyilvánvaló, hogy az igazságszolgáltatás nem háríthatja át a felelősséget másra, hiszen a döntést a bíróság mondta ki, a tévedés hozzá köthető.
Azt azért vegyük figyelembe, hogy a bíróság munkája, az igazságszolgáltatás egy hosszú lánc utolsó szeme. A móri ügy során a nyomozó hatóság rengeteg pénzt felemésztő, nagyon nagy apparátussal dolgozott. Kiváló technikát vetettek be, különböző szakértőket alkalmaztak. Az egész gépezet mozgásba lendült, ám sajnos tévútra ment. Ezen a tévúton haladt tovább a vádhatóság is, amikor azt az indítványt tette, hogy Kaiser Edét a móri cselekményért is marasztalják el – mutatott rá a szakember. – Mi nem védekezhetünk azzal, hogy a bíróság hozott anyagból dolgozik, mert a bíróságnak éppen az a dolga, hogy a hozott anyagot megmérje, és ha az hibás, akkor vegye észre. Elkövettek egy olyan bűncselekményt, ami a magyar bűnözés történetében szinte példátlanul kegyetlen. Ez a bűncselekmény az egész közvéleményt felkavarta. Természetes módon elementáris erővel nyilvánult meg az a követelés, hogy a tettest kerítsék elő és állítsák a bíróság elé, nyerje el méltó büntetését. Ez a követelés nyomasztóan hathatott a rendőrségre, mert arra késztethette, hogy minél hamarabb produkáljon tettest – elemezte a történteket Kónya. A nyomozás felgyorsítását célozta a díjkitűzés is, ami a bűntársat (Kiglics Attilát – a szerk.) arra indította, hogy gyanúba keverje Kaiser Edét, és hasznot húzzon ebből. Ráadásul a törvény is módosult, a nyomozás határideje rövidült, ami kapkodást is eredményezhetett. A média ezt a folyamatot felerősítette. Mindez később hatással lehetett a bíróságokra is. Úgy érezhette, olyan döntést kell hoznia, ami megnyugtatja a közvéleményt. Mindez azonban nyilvánvalóan nem járhat azzal, hogy a bíróság lemond a teljes igazság kiderítéséről – fejtegette a tényállást Kónya István.
Félrevitték az ügyet
a közvetett bizonyítékok
– Az eljárásban rengeteg hibaforrás volt. Ezek közül az egyik, és ezen el kell gondolkozni, hogy megengedhető-e: kizárólag közvetett bizonyítékok alapján is születhessen marasztaló döntés. A bírói gyakorlat szerint akkor alapozható marasztaló ítélet csak közvetett bizonyítékokra, ha ezek olyan zárt láncolatot alkotnak, amelyek kizárnak minden más döntési lehetőséget. A bizonyítékokat a nyomozó hatóság deríti fel, előkészítve a vádhatóság döntését, a bíró készen kap egy nyomozati anyagot. A móri ügyben ekkor a bizonyítékok egy irányba mutattak. Hogy a kételyek miért nem merülhettek fel? Ezeket majd beható kritika tárgyává kell tenni. Egy dolog azonban biztos. Az igazságszolgáltatásnak, a vád- és nyomozó hatóságnak is le kell vonnia az ügyből a konzekvenciát, meg kell néznie, hol hibázott. Nyilvánvalóan a legnagyobb felelősség a döntéshozó bíróé – mondta Kónya István.
Esküdtszék amerikai mintára
– Így aztán Mór kapcsán esetlegesen el lehet jutni oda is, hogy az eljárási törvény bizonyos rendelkezéseinek átgondolása szükséges. Korábban, a büntetőeljárás legutóbbi átfogó kodifikációja alkalmával volt olyan elgondolás, ami az ügyfél típusú per bevezetésére irányult. Ez az amerikai filmekben is látható modell, amikor az ügyész és a védő párharcából ismerik meg az esküdtek az ügyet. Nem a nyomozati anyagba van bezárva a bizonyítás, hanem a tárgyaláson dől el minden. Ám ebben a rendszerben sem küszöbölhető ki a bírói tévedés – tette hozzá a büntető kollégium vezetője, aki szerint a következő cél, a lakosság igazságszolgáltatásba vetett bizalmának a megerősítése.
A móri ügy hallatán sokan ferde szemmel tekintenek a bíróságra, pedig az ügy még nem zárult le. Az igazságszolgáltatás apparátusa megállja a helyét, rengeteg igyekezet, jobbítási szándék dolgozik itt. Ha csak a Legfelsőbb Bíróságot nézzük, most fejeztük be a Globex-ügyet, vagy említhetném például a Postabank-ügyet is. Látható, a hétköznapok csendjében fegyelmezett munka folyik, jelentős szellemi ráfordítással. Úgy érzem, hogy ez a bírói kar politikailag semleges, tárgyilagos, jól felkészült. Minden igyekezet megvan arra, hogy a hibáit kiküszöbölje. És én kérem is a társadalom bizalmát, mert úgy érzem, hogy a hibák ellenére ez az apparátus erre rászolgál – hangsúlyozta a kollégiumvezető.
Nem tehető felelőssé a bíró
– A jogerős döntések felülvizsgálata a Legfelsőbb Bíróság feladata. Ezt azok a bírók látják el, akik több évtizedes bírói múlttal rendelkeznek, az elmélet és a gyakorlat kiváló művelői; nyugodtan rájuk bízható az ítélkezés kontrollja – állította Kónya István, aki szerint az elsőfokú ítéletért nem lehet felelőssé tenni Varga Zoltán bírót. A bírók felelősségét három szempont szerint lehet megítélni: fegyelmi, kártérítési és büntetőjogi. A felelősségre vonásra csak akkor kerülhet sor, ha a szakmájára vonatkozó szabályokat vétkesen megszegi. Azonban ha a rá vonatkozó szakmai normák alapján elvárva, azok értelmezése vagy a bizonyítékok mérlegelése körében tévedett, annak ilyen jogi következménye nem lehet. A tévedést jogorvoslat formájában kell kiküszöbölni.
Kónya István szerint a bíróság ítélkezésében lehet bízni, és európai szinten mi nem állunk rosszul, de erről kevesebb szó esik, mert ennek nincs hírértéke. – Ebben az értekeiben elbizonytalanodott világban, ahol a társadalom sok intézménye nem, vagy rosszul működik, a bíróság az, ami szilárd értékeket képvisel. Stabil intézmény, számítani lehet rá, bízni lehet benne. Európai szinten sem állunk roszszul, ám erről kevesebb szó esik. Ezt bizonyítja, hogy az ügyek többsége, 80-90 százaléka elsőfokú ítélettel 1-2 év alatt jogerősen befejeződik. Nem árt figyelembe venni, hogy a bíró nemcsak akkor végzi jól a munkáját, ha elítél, hanem akkor is, ha felment, függetlenül attól, hogy a közvéleményben annak is hangot adnak „na ez is megúszta …” kijelentésekkel. Azt sem állíthatjuk viszont, hogy minden kiválóan működik, mert ez dőreség lenne. Sok mindenen kell javítani: a szakszerűségen, a gyorsaságon és a szemléleten is – sorolta Kónya István.
Végül kiderült az igazság
– Nem létezik tökéletes eljárás, és totális igazság sem, hiszen minden rendszerben létezik hibaforrás – állítja Fleck Zoltán jogszociológus. Hogyan lehetne akkor a hibák valószínűségén csökkenteni? Erre Kaposvári Bertalan, a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese szerint egy független bizottság felállítása nyújthatna megoldást. Ebben a testületben szerepelhetnének bírák, ügyészek, büntetőeljárás-jogászok és külső szakemberek is. A bizottság egyetlen célja az lenne, hogy vitás ügyekben átnézze az iratokat, és megkeresse, hogy a rendőrség, az ügyészség, a bíróság vagy esetleg a védők követtek-e el szakmai hibákat. Ez azzal az előnnyel járna, hogy kétszer nem kerülne elő ugyanaz a baklövés, mert az illetékesek már ismernék a hibák mechanizmusát – folytatta a jogszociológus.
– Ám a büntetőkollégium vezetése ezt az elgondolást ellenzi. A Magyar Köztársaság bíróságai által hozott ítéletet csak a Legfelsőbb Bíróság minősítheti. Nyugat-Európában is adódtak a közvéleményt is felkavaró hibás döntések. De itt létrejöttek a megfelelő bizottságok, amelyek hosszabb-rövidebb ideig benne maradtak a jogrendszerben, és szemmel kísérték a kényes pontokat.
Természetesen minden rendszerben vannak jogorvoslati lehetőségek is. De szembe kell nézni azzal, hogy Kaiser ma is börtönben ülne a móri emberölésért, ha egy véletlen folytán nem találják meg a gyilkos fegyvereket. Én azzal a kincstári válaszszal, hogy végül kiderült az igazság, nem érném be. Itt egy jogerős döntésről van szó, tehát ha nem kapják el a tettest, akkor ez Kaiser esetében az élete végéig hatályban maradna. Nem mindegy, hogy három vagy tíz évig, vagy életfogytig ül valaki börtönben – tette hozzá Fleck Zoltán.
Játék és blöff
– Felfoghatjuk a móri ügyet úgy is, mint egy egyszerű hatalmi játékot, amelynek három szereplője van, és elég nagy tétje. Ebben az esetben a rendőrség, az ügyészség és a bíróság is hibázott, de eddig csak egymásra próbálták tolni a felelősséget. A bíró az alapján mondott ítéletet, ami a vádiratban le volt írva. Ha rosszul végezte a munkáját a rendőrség, akkor ő sem tehetett egyebet. Pedig ha a bíró nincs meggyőződve arról, hogy a vád megalapozott, nem látja meggyőzőnek a bizonyítékokat, illetve csak közvetett bizonyítékok vannak, és azok is furcsa vallomásokból állnak össze, ha látszik a nyomozó hatóság erőlködése, ha a bíróban kétely támad, akkor a vádlottat fel kell mentenie – hangsúlyozta Fleck. Kifejtette: a társadalmi nyomás is folyamatosan jelentkezik a nagy ügyekben. Ez a móri esetben deformálta a rendőrség nyomozati munkáját is. A nyomozó hatóság az összes erejét egy irányba koncentrálta, így veszni hagyta a többi szálat, a még ki nem zárt nyomozati irányokat elvesztette azért, mert gyorsan akart egy irányban haladni. Ez egy szakmai hiba. Az ügyészségnek pedig osztoznia kell a rendőrséggel a felelősség kérdésében.
A fekete dobozok
– Sajnos a rendőrséget, az ügyészséget és a bíróságot is érinti a minőség kérdése. Biztosak vagyunk abban, hogy a legjobbak kerülnek ezekbe a szervezetekbe, amelyek igen nagy hatalommal vannak felruházva? Van-e egyáltalán rátekintés ezek működésére? Nagyon erőteljes Magyarországon az a reflex, hogy amit az ügyész csinál, az jó, az az igaz. Ráadásul a vádhatóság gyakran hivatkozik arra, hogy hazánkban nagyon magas az ügyészség váderedményessége. Pedig tudjuk, hogy az ügyészek kiválasztása is problémás, a szervezet működése átláthatatlan, és van egy bíróság, ami még rosszabbul működik, mert nem kontrollálja az eseményeket. Itt sajnos az történik, hogy az egyik fekete doboz rányomja a pecsétjét a másik fekete dobozból kijövő eredményre. A móri ügyön is pont ez látszik – állította Fleck Zoltán. Szerinte az ügyészség hatalmi nyomásként működik a bírósági döntéshozásra.
Megosztotta
a nyomozókat a móri ügy
A nyomozásban mindig benne van a hiba lehetősége, véli Kovács Lajos, az ORFK nyugállományú tanácsadója, aki szerint a móri ügyben a bizonyítékok kétféleképpen voltak értelmezhetők. Ezt bizonyítja az is, hogy sem az ügyészség, sem a bíróság nem kételkedett bennük. – Kaiser Edét én hallgattam ki először 2002. július 22-én az Aradi utcában, és már akkor is túl durvának tűnt ez a bűncselekmény az ő személyiségéhez. Később következtek a felismertetések, amelyek számomra nem voltak meggyőzők, mert a tanúk közömbös élethelyzetben láttak egy indifferens személyt, hiszen a bank ajtajában csak egy egyszerű biztonsági őr állt, aki azt mondta: műszaki okok miatt zárva – magyarázta az ezredes.
– Amikor az alibi kérdése felmerült, és többen nem hittek Kaiser egykori kedvesének, aki azt állította, hogy a gyilkosság napján vele volt, arra gondoltam, hogy nincs értelme hazudnia, mert már rég szakítottak – fejtegette tovább Kovács Lajos, aki a móri ügy tanulságairól könyvet is ír.
– Amikor először felvetődött, hogy Kaiserék lehettek a tettesek, mindenki meg volt győződve arról, hogy a jó megoldást találtuk meg. Aztán ahogy haladt a nyomozás, egyre jobban kezdtem kételkedni én is és még pár kollégám. A végén pedig már meg voltunk győződve arról, hogy nem ő volt. Amikor kiderült, hogy Kaiser Ede barátnője ott lakott a városban, és Ede a gyanú szerint maszk nélkül állt a bank ajtajában, végleg elbizonytalanodtam. Hiszen többször megfordult ebben a kisvárosban, ráadásul exbarátnője családjának is volt betéte a bankban. Hogyan merte volna így elküldeni az ügyfeleket?
A rendőrségi körökből páran elmondtuk a kételyeinket, és abban bíztunk, hogy kollektíven elgondolkoznak rajta a vezetők, de nem így történt. Sok tapasztalata van ennek az ügynek, én híve vagyok a krimináltörténeti összehasonlításoknak is. Azaz régi nagy gyilkosságok nyomozási mozzanatait próbálom összevetni a móri eset nyomozási hibáival. Vegyük Mór és a hatvanas években történt martfűi gyilkosság hasonlóságait. Ez utóbbinál a rendőrök rávették a gyanúsítottat arra, hogy vallja azt, ami passzol a bizonyítékokhoz. A vádlott még beismerő vallomást is tett a bíróság előtt. El is ítélték, aztán pár évvel később lebukott az igazi elkövető – idézte fel az esetet Kovács Lajos.