Csütörtökön, a mészárlást követő napon elrendelték a nemzeti gyásznapot az egész köztársaságban. Elmaradt a nockherbergi sörcsapolás nevű, az országos politikai elit elé görbe tükröt tartó rendezvény. Ez legutóbb 2003 márciusában, az iraki háború kirobbanásakor történt meg.
Az ámokfutás okozta országos sokkot jól jelzi, hogy az állami ellenőrzéstől amúgy szinte betegesen rettegő németek – hiába panaszkodnak például a szervezett bűnözéssel szemben vagy a terrorizmus elleni harcban gyakran magukat tehetetlennek, mert eszköztelennek érző rendőrök és államügyészek – most hirtelen szigorúbb kontrollt követelnek.
Természetesen az oknyomozás közepette tett megnyilatkozásokban azonnal megjelentek a pártpolitikai felhangok is a tehetetlenséget leplező aktivitás mellett. A baloldali megszólalók többnyire a fegyvertartási szabályok további szigorítását követelték, mert a Németországban népszerű lövészegyletek döntően a vidéki, kereszténydemokrata egyesületi élet gerincét alkotják. Ugyanis amint azt a rendőrség megállapította, Tim édesapja nem az érvényes előírásoknak megfelelően, hanem egyszerűen az éjjeliszekrényben tárolta az otthonában egyébként engedéllyel tartott Beretta 92-es típusú pisztolyt. Időközben eljárás indult a lelkes fegyvergyűjtő hírében álló apa ellen – aki majd három tucat lőfegyvert tartott lakásában – gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt. A szigorúbb ellenőrzés követelésére a CDU a brutális számítógépes játékok betiltásának igényével válaszolt, ugyanis a komputerfanatikusok közismerten többnyire nem a kereszténydemokraták politikai bázisához tartoznak.
Az elkövető, a középosztálybeli családból származó 17 éves Tim Kretschmer szerda délelőtt összesen 15 életet oltott ki. (Vele együtt 16 a halálos áldozatok száma.) Ebből korábbi iskolájában, az Albertville Reálgimnáziumban három tanárnőt, nyolc 14-15 éves lányt és egy fiút ölt meg. Legtöbbjüket egyszerűen kivégezte célzott fejlövéssel. Ezt követő két és fél órás menekülése közben még hét diáklányt sebesített meg, és további három személyt lőtt agyon. Végül a Winnendentől 40 kilométerre fekvő Wendlingenben tudta megállítani a rendőrség: az ottani ipari parkban tűzharcba keveredett a rendőrökkel, a lövöldözésben megsebesült, majd végzett önmagával.
Tim Kretschmer nem hagyott hátra búcsúlevelet vagy üzenetet, amelyben magyarázattal szolgált volna tettére, ezért azonnal megkezdődtek a találgatások a miértről. Többek között heves vita robbant ki arról, hogy pszichológiai kezelés alatt állt-e a fiatalember, amint azt egy szakember állította, avagy nem, ahogyan a szülők tudatták nyilatkozatukban.
Hamar bebizonyosodott, hogy a rendőrség, amely szerette volna kielégíteni a gyors eredményt sürgető közvélemény várakozásait, hibát követett el. A Heribert Rech (CDU) baden-württembergi belügyminiszter által személyesen az első fontos nyomként bemutatott, az egyik internetes csevegőszobában megtalált, a tettet előre bejelentő bejegyzésről kiderült, hogy az minden valószínűség szerint hamisítvány. (Mivel a szerver amerikai üzemeltetésű, a bejegyzést tevő tartózkodási helyére vonatkozó adatokhoz csak egy hét várakozás után juthatnak a nyomozók.) Mindenesetre szomorú tény, hogy a gyilkosságsorozatot követő héten csak Baden-Württembergben több mint félszázan azt találták szórakoztatónak, hogy Tim példáján felbuzdulva iskolai vérfürdőkkel fenyegetőzzenek.
Bírálatok kereszttüzébe került a média is, különösen az újságíróknak az első napokban tanúsított gátlástalan, az áldozatok és környezetük érzelmeire, a kegyeletre fittyet hányó tülekedése okán. A leglehetetlenebb helyeken és pillanatokban dugták a mikrofont az érintettek orra alá. Nem véletlen, hogy rámenősségük miatt több újságírót kizavartak a mészárlás estéjén rendezett templomi áhítatról. Volt, aki pszichologizáló bírálatában odáig elment, hogy kijelentette: ha Tim nem lett volna biztos a várható médiafelhajtásban, valószínűleg nem is gyilkol.
Ha ez túlzásnak tűnik is, annyi bizonyos, hogy az első napok beszámolóinak nem sok közük volt a mértéktartó, színvonalas újságíráshoz. A hírétvágy kielégítése érdekében minden eszköz megengedhetőnek tűnt. Akár az is, hogy 20 ezer eurót ígérjenek az ámokfutó fiatal által elrabolt gépkocsi vezetőjének exkluzív történetéért, vagy hírként tálaljanak ellenőrizetlen pletykákat.
Több kutató a történtek jobb megértetése érdekében visszanyúlt a németországi iskolai mészárlások sajnálatosan hosszú sorának történetéhez. A Szövetségi Köztársaságban az első nagy port felvert iskolai ámokfutás 1964. június 11-én zajlott le Köln Volkhoven nevű külvárosában. Egy 42 éves rokkantnyugdíjas gyilkolt egykori iskolájában az általa fabrikált lándzsával és lángszóróval. Egyik volt tanárának és további kilenc személynek, köztük nyolc tanulónak azért kellett meghalnia, mert az évek óta betegeskedő Walter Seifert úgy érezte, hogy az önkormányzat jogtalanul megtagadja tőle a háborús nyugdíjat. Ha ezt a kriminológusok és a pszichológusok még nem is tekintik klasszikus iskolai ámokfutásnak, mégis megtalálható volt benne a későbbi szörnyűségek számos meghatározó eleme. Például az elkövető úgy gondolta, hogy a vele történt égbekiáltó igazságtalanságok feljogosítják a megtorlás e borzalmas módjára.
A szakértők egyetértenek abban, hogy Tim számára „mintául” a 2002. április 26-án az erfurti Gutenberg Gimnáziumban elkövetett mészárlás szolgált. Erfurtban 12 tanárral, két diákkal, egy titkárnővel és egy rendőrrel végzett a 19 éves Robert Steinhäuser, mielőtt önmaga ellen fordította volna fegyverét. Az ok: Steinhäusert fél évvel korábban eltanácsolták az iskolából egy hiányzását igazolni hivatott orvosi papír meghamisítása miatt. A vizsgálatok megállapították, hogy az akkor érvényben lévő jogszabályok következetes alkalmazásával is megakadályozható lett volna, hogy az elkövető törvényes úton megszerezze a tette során felhasznált Mossberg 590-es puskát és a Glock 17-es pisztolyt. Steinhäuserról kiderült, hogy horrorfilmek és gyilkos számítógépes játékok kedvelője volt, így az ámokfutást követően szigorították az ifjúságvédelmi törvényt. Jelentősen szigorították a fegyvertartási szabályokat, sőt egyes fegyvereket betiltottak. A gyilkosság okán megváltoztatták a türingiai oktatási jogszabályokat is, mivel a bizonyítvány, így jövő nélkül maradt fiatal elkeseredettségében látták tettének okát.
Hogy milyen csekély hatásfokúak voltak az erfurti mészárlást követő viták és intézkedések, azt legkésőbb a 2006. november 20-i emsdetteni események bizonyították. A 18 éves, az interneten csak ResistantX álnéven „igazságosztóként” ténykedő Bastian B. betört iskolájába, és vakon lövöldözni kezdett. Hat embert megsebesített, majd saját életét is kioltotta. Tettének oka: „általános frusztráció”. Mint Steinhäuser, ő is jó előre jelezte szándékát az interneten, sőt pszichológusi segítséget is kért iskolai kudarcai és társai zaklatása miatt.
A winnendeni mészárlást követő első nyilatkozatokból kitetszik a politika tanácstalansága és részben eszköztelensége. Hiszen Erfurt óta számtalanszor felmerült már a számítógépes játékok betiltásának és/vagy életkorhoz kötésének gondolata. Ez azonban mindig megbukott, mert szinte kivitelezhetetlen, hiszen az ilyen játékok viszonylag könnyen beszerezhetők a netről vagy külföldről. Hasonlóan nehéz ellenőrizni a Németországban legálisan magánkézben lévő hét–tíz millió fegyvert.
Sok szakértő egyetért abban, hogy a probléma túlmutat a politikán, annak oka a család és ezzel a modern társadalmak válsága. Amint egy elemző megfogalmazta, a család egyre kevésbé látja el nevelési feladatát. Hiszen az ámokfutók az esetek többségében a középosztálybeli, „jó családból” származó, visszahúzódó fiatalok. Ma Németországban, de jórészt az egész nyugati kultúrkörben a fiúk jelentős része – vagy a csonka család, vagy az apa munkával töltött ideje miatt – modellként választható apafigura nélkül nő fel. Ebben viszont tetten érhető a hagyományokat megszüntető modernitás, a hatvannyolcas ihletettségű európai oktatás- és kultúrpolitika csődje, amely nem vesz tudomást a felnövekvő fiatal férfiak nehézségeiről.
origo.hu
Orbán Viktor: Magyarország a középmezőny élére kerülhet a bérszínvonalban
