Júdások

E hét végén kezdik vetíteni Petényi Katalin és Kabay Barna Hitvallók és ügynökök című riport-dokumentumfilmjének kilencvenperces mozifilmverzióját Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A játékfilmelemekkel dúsított alkotás kétszer 52 perces változatát a Duna Televízió tűzi műsorára, a terjedelmesebb,mintegy kétszáz percnyi összeállítást – nyolc részben – a Magyar Televízió.

A katolikus püspöki kar tagjai 1950. augusztus 30-án a Parlament épületében aláírták az állam és az
egyház közötti megállapodást, amelyben kötelezték magukat, hogy fellépnek azon egyházi személyek ellen, akik vétenek a népköztársaság „törvényes rendje és kormányának építőmunkája ellen”

Isten vagy történelem címmel a magyarországi protestáns egyházak 1945 és 1956 közötti történetét bemutató dokumentumfilmet láttam 2003-ban a 34. magyar filmszemle információs programjában, és életemben először erős irigységgel gondoltam református és evangélikus felebarátaimra. A Németországban élő, tehetséges ifjú rendező, Szabó Eszter ugyanis két, vele nagyjából egykorú segítőtársával, a Magyarországon élő Kiss Réka történésszel és Böröcz Enikő egyháztörténésszel elvégezte azt a múlttal szembenéző, tényfeltáró s megtisztító feladatot, amelynek a katolikusok a közelébe sem jutottak. „Spirituális ÁVO lett az egyház” – mondogatták a Marcel Ophüls példája alapján készült, mozgóképes alkotásként is kiváló filmben hitvallók és áldozatok, valamint az utódaik. A protestáns egyházak megnyomorítását és kiszolgáltatottságát hitelesen ábrázoló alkotást nem sokan ismerik, az első részt kétszer ha vetítette a Magyar Televízió (másodízben a rendezőnő döbbenetesen korai halála után), az 1956 utáni időket bemutató második részt – ismereteim szerint – egyetlenegyszer sem. Vannak, akik azt állítják, nyoma veszett.
Hogy az ugyancsak Németországban élő rendezők, Petényi Katalin és Kabay Barna találkozott-e Szabó Eszter művével, nem tudom. De azt igen, hogy a magyarországi katolikusok történetét, 1945 és 1989 közötti szenvedéseiket, áldozataikat és árulásaikat megjelenítő filmjük sokkal nagyobb nyilvánosságot kap, mint az Isten vagy történelem. A Hitvallók és ügynökök című, játékfilmes elemekkel dúsított riport-dokumentumfilm kétszer 52 perces változatát a Duna Televízió tűzi műsorára, a terjedelmesebb, mintegy kétszáz percnyi összeállítást – nyolc részben – a Magyar Televízió. A kilencvenperces mozifilmverziót e hét végén kezdik el vetíteni Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Az a 104 perces dokumentumfilm láttán is nyilvánvaló, hogy tiszteletre méltó kutatómunka és minden eddig ismert egyház- és társadalomtörténeti összeállításnál jelentősebb dokumentumanyag alapján látott munkához a két rendező. Egyháztörténész szaktanácsadójukat is ügyesen választották ki, Szent Benedek rendjének magyarországi vezetője, a pannonhalmi főapát, Várszegi Asztrik pedig műsorvezetőként okosan és óvatosan vezette őket az ingoványos területen. Azáltal, hogy a tényfeltáró beszélgetések fókuszába az az ezeréves bencés apátság került, amelyik a legnehezebb időkben a földönfutóvá tett többi szerzetesi közösségnek, jezsuitáknak, cisztereknek, pálosoknak menedéket nyújtott, arra is jó alkalmat teremtett, hogy azokat is képbe hozzák, akiknek az 1950-es kommunista rendeletek értelmében a létezését is feledni kellett volna. A Pannonhalma-központú műnek persze Szent Benedek rendje a „főszereplője” hitvallóival és a kolostor falai közt élő árulóival egyetemben. Aligha véletlen, hogy a két legrészletesebb ismertetőt azokról az ügynöki jelentésekről kapni a Petényi–Kabay szerzőpáros filmjében, akik paptársaikról, egykori iskolatársaikról vagy szerzetes tanáraikról gyártották életveszélyes tudósításaikat. Kapuy Vitál bencés szerzetes tanár, 1956 előtt a győri bencés rendház gondnoka, később a pannonhalmi intézménykomplexum gazdasági igazgatója a dokumentumok szerint paptársai lehallgatásában, az erre alkalmas készülékek felszerelésében segédkezett kivételes szorgalommal. Kiszely István egykori bencés diák, aki a legkeményebb években próbaidős szerzetesként élt Szent Márton hegyén, a pannonhalmi kolostorban, többek között Hagemann Frigyes nevű iskolatársát juttatta börtönbe, a Rómában élő tudós szerzetesről, bibliafordítóról, folyóirat-szerkesztőről, Békés Gellértről szerkesztett terhelő iratokat.
Kapuy és Kiszely beszervezésének a körülményeiről és a más-más néven nevezett államvédelmi hatóságoknak tett szolgálataik megjutalmazásáról nincsen szó a filmben. (A legtöbbször Rieger József néven jelentő Kapuy aktív évei utolsó harmadában a katolikus gimnáziumok főigazgatója volt, fontos, de nem jelentős hivatalt kapott árulása fizetségeként. Kiszely István, a Feledy néven számon tartott, „rendkívül szorgalmas és operatív szempontból különösen fontos jelentéseket küldő” ügynök pedig szabadon utazhatott, publikálhatott, kutathatott, mint ilyen, egészen Barguzinig eljutott.) A többi „hívő ügynök” elő- és utóéletéről jóval több információt ad a német és magyar televíziós támogatással készült dokumentumfilm. Vörös Ferenc, Keresztes Szilárd, Zemplén György, Fábián Árpád, Bagi István „befogásának” történetét dokumentálja is. A kényszerpályára sodródó Vörös Ferenc históriáját, az újabb dokumentumfilmes divatoknak behódolva, játékfilmes elemekkel meg is jelenítik a rendezők. Igyekezetüknek semmi haszna nincs, miként a többi hasonló, ez az ügyetlenül összehozott jelenet is csak zavarja a nézőt, és értékes perceket rabol el a produkció részletesebb kibeszélést igénylő fejezeteitől. Ám esendő – s erősen vitatható – filmes megoldásaival együtt is hitelt érdemlően ábrázolja a Hitvallók és ügynökök című alkotás azt az egyháztörténeti és társadalom-lélektani szempontból egyaránt tragikus folyamatot, amelynek a hatására az istentagadó kommunista hatalom engedelmes eszközeivé váltak a magyarországi katolikus papok, főpapok. Szinte a teljes püspöki kar. A bomlasztás pszichológiai hadműveleteivel, zsarolással és ígérgetéssel az ÁVO s az Állami Egyházügyi Hivatal embereinek sikerült elérniük, hogy a papnevelde rektorától a Pápai Keleti Intézetbe kiküldött tudós magyar szerzetesekig, a püspöki konferencia – talán – teljes tagságától a zsinati küldöttekig az egyházi hierarchia valamennyi fokán ott voltak a szocialista hatalom beépített emberei. Petényi Katalin és Kabay Barna művének az a legnagyobb érdeme, hogy ezt a döbbenetes tényt körültekintően tanúsítja is, nemcsak az ügynökök, de tartótisztjeik nevét és fényképét is közreadva, a saját kezű aláírásokkal hitelesített jelentések szövegével együtt. Az első könyörtelenül határozott lépéseket az ő filmjük teszi meg annak érdekében, hogy a magyarországi római katolikus egyház a megtisztulás reményében, az iránta táplált össztársadalmi bizalom helyreállítása és megszilárdítása érdekében szembenézzen a múltjával.
Nem végeztek, talán nem is végezhettek teljes munkát Petényi Katalinék. Az általam ismert, 104 perces változatban például egyáltalán nem foglalkoznak azzal a „sakkjátszmával”, amelyet a kádári hatalom – az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedéket találó esztergomi érsekre, Mindszenty Józsefre hivatkozva – a Vatikánnal folytatott. Pedig ez a tizenvalahány éven át tartó huzavona, amely voltaképpen a magyarországi kommunisták akarata szerint és a Vatikán megvezetésével ért véget, már nyilvánvaló, sőt igazolható is. Ma már azt is tudni lehet, hogy ama híres vatikáni keleti politika, amely az elnyomott kelet-közép-európai keresztény egyházak életben tartása érdekében a szovjet birodalom tagállamaival való megbékélést szorgalmazta, a hitvalló magyar katolikusok sorsát csak megnehezítette, a „hívő ügynökökét” pedig szinte szentesítette. (A Hittudományi Akadémia gyilkos humorral felvértezett rektorhelyettese Hívő ügynök aláírással küldözgette jelentéseit a papnövendékekről és a többi oktatóról, ez is a Petényi–Kabay-féle filmből tudható.)
A forgatási helyszín és a műsorvezető személye miatt a Hitvallók és ügynökök című alkotáson kivédhetetlenül eluralkodó pannonhalmi bencés „túlsúly” ellenére sem kap teret a filmben az a főpap, Legányi Norbert, 1958-tól pannonhalmi főapát, akit – Mindszenty Józsefhez hasonlóan – semmi módon nem tudtak meggyőzni vagy megtörni. Csupán egyszer hangzik el a neve, a Kapuy Vitál ügynöki tevékenységét soroló részben, tettének lehetséges súlyos következményeit nem mérlegelve Legányi ugyanis saját kezűleg távolította el környezetéből a Kapuy finom és szabatos közreműködésével kiépített lehallgatókészülékeket. Pedig a hitéhez és hivatásához mindenáron ragaszkodó, a reá bízott közösséget felelősséggel oltalmazó Legányi Norbertről tanulságos és döbbenetes történeteket lehetne közreadni. A rendíthetetlen rendi elöljárót ugyanis céltudatos és következetes paptársainak az ellehetetlenítésével – bebörtönzésével – tudták csak sarokba szorítani, hogy a helyére az Állami Egyházügyi Hivatal által jóváhagyott, „kompromisszumkész” főapátot neveztessenek ki Rómában.
Legányi Norbertet egyszer említik a Hitvallók és ügynökök című filmben, a leváltása után a főapáti hivatalba beültetett Szennay Andrásnak egyetlen „pillanatkép” jut. A Legányi megregulázását „előkészítő”, több bencés diák életét követelő, máig titokzatos Aggteleki-barlang-balesetet, valamint az aggteleki tragédia után meghurcolt, megkövezett, de minden jogi fórumon ártatlannak nyilvánított pap tanárt, Pászthory Valtert végül börtönbe juttató, viharosan talányos balatoni cserbenhagyásos esetet szóba sem hozzák. Pedig itt volna az ideje, hogy tisztázódjanak végre ezek a bűntények is. Persze azt is be kell látni és el kell fogadni, hogy a Hitvallók és ügynökök csak a jéghegy csúcsát mutatja meg – a Vatikán szempontjait tiszteletben tartva, kötelmeit és titkait figyelembe véve. A Petényi–Kabay szerzőpáros munkája, melynek az elkészültét civil történészek nem vigyázták, azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy a magyarországi római katolikus egyház 1945 és 1989 közötti, viszontagságos történetének a teljes körű feldolgozását egyházi kötelmek nélkül kutató, tudós történészekre kellene bízni.
De így is ezreket fog megbotránkoztatni s letaglózni Petényi Katalin és Kabay Barna filmje. Dermedten fogadtam én is – a Kapuy Vitálról kapott információi miatt. Kapuy Vitált kisgyermekkorom óta ismertem. Pontosan emlékszem arra az 1954-es téli éjszakára, amikor nagyszüleim házán zörgetett. A zajra felriadó s ablakot nyitó nagyapám a váratlan éjszakai látogatóban legidősebb fia szerzetestársát, kisebb gyermekeinek a gimnáziumi tanárát felismerve hiába invitálta befelé, Kapuy ragaszkodott ahhoz, hogy az utcán beszélhessenek. A győri bencés rendház gondnokaként hozta a hírt a nagyszüleimnek: fiukat letartóztatták, szerzetesi szobáját lepecsételték, zárolták. Másnap este a család legfiatalabb szabadlábon lévő felnőtt tagja vonatozott el Győrbe, ahol egy Burgenlandból itt rekedt kedves apáca segítségével bejutott a lepecsételt szerzetesi cellába, s amit lehetett (kerékpárt, iratokat, könyveket), börtönbe vetett bátyja szabadulására számítva hazamenekített. Hogy a rendház gondnoka, aki a Repnik József, Tóth Lajos és Horváth Lajos ávós hadnagyok és főhadnagyok által kiállított jegyzőkönyvet és leltárt aláírta, tudott-e e bátor akcióról, nem tudom. Nagyszüleim életük végéig hálával és szeretettel emlegették Kapuy Vitált az 1954 telén tett éjszakai látogatása után. Csak azt nem értették, miért nem mert bejönni a házba. Ötvenöt év és a Hitvallók és ügynökök című film után én kezdem érteni.