Gályarab Rómában

Két fontos szereplője a hitviták korának Szentiványi Márton és Otrokocsi Fóris Ferenc. Szentiványi Márton (1633–1705), a neves jezsuita tudós útja egyenesen vezetett a katolicizmushoz. Húszévesen lépett a jezsuita rendbe, s éveken keresztül vezette a nagyszombati jezsuita nyomdát. Háromkötetes munkája, a Curiosiora et selectiora variarum scientiarium miscellanea számtalan tudományágra vonatkozó érdekes írást tartalmaz. E könyvnek hajdan a máriagyűdi ferences rendházban őrzött példányát valószínűleg egyenesen Otrokocsi Fóris Ferencnek ajándékozta Szentiványi Márton, hiszen a kötéstáblán az alábbi, később kisatírozott szavakat betűzheti ki a türelmes böngésző: „Ex dono R. Dni Authoris Die 5. Sept. 1696 Tyrnaviae” – a másik oldalon viszont azt olvashatjuk a tintavonalak alatt, hogy a kötet Otrokocsi Fóris Ferencé, s talán még az is ott áll, hogy a szerzőtől kapta.
Mindenesetre Otrokocsi Fóris, a hajdani protestáns prédikátor, ha valóban 1696. szeptember 5-én kapta a könyvet, akkor mindössze néhány nappal az adományozás után indulhatott Bécsbe, hogy a nuncius ajánlólevelével és anyagi támogatásával egyenesen a korábban az Antikrisztus fellegvárának tartott Rómába utazzon, XII. Ince pápa színe elé. Nagy út volt ez akkoriban, legalább három hétig tartott, de még nagyobb utat tett meg a gályarabságot is elszenvedett protestáns prédikátor a katolicizmusig. A hányatott sorsú tudós teológus ugyanis protestáns családban született, és maga is a hitújítás elkötelezett és harcos híve lett. Előbb Magyarországon, majd a németalföldi franekeri egyetemen tanult, hazatérve pedig Rimaszécsen lett lelkész. A Wesselényi-öszszeesküvés utáni megtorlás sem törte meg: a börtön és a kényszermunka ellenére is megmaradt hitében. Hogy mit kellett kiállniuk a hitükért üldözést szenvedetteknek, azt Otrokocsi Fóris mellett többen is leírták. A rabokat gyalogosan, összeláncolva hajtották Nápoly felé, és a rendszeres verések és az elégtelen élelmezés miatt útközben többen is meghaltak. 1675. május 8-án a harminc megmaradt prédikátort fejenként ötven aranyért adták el gályákra, ahol török hadifoglyokkal kerültek azonos elbírálás alá. „Ott ültek meztelenül, és eveztek, vagy mikor a gályák álltak, összeláncolva, félmeztelenül erejük feletti munkát kellett végezniök vastag kötelek és súlyos gerendák cipelésével” – írta egy ismeretlen szerző az 1676-ban Amszterdamban megjelent Beszámolóban. Végül De Ruyter holland admirális 1676. február 11-én kiszabadította a protestáns gályarabokat, és így Otrokocsi Fóris Ferenc is visszanyerte szabadságát.
Holland hajókon utaztak Velencébe, majd Zürichbe. Fóris Ferenc Utrechtben kötött ki, ahol az egyetemen tanított is. 1679-ben hazatért Rimaszécsre, 1681-ben pedig Gyöngyös város prédikátora lett. Valószínűleg már korábban is megindulhatott valami a lelkében, de gyöngyösi hivatala idejére esik a látványos fordulat kezdete. Amit nem sikerült elérnie a katolikus egyháznak fenyegetéssel, kínzással, gályarabsággal, azt meghozta valami egészen más. Rövid ideig ismét fogságba került, de ezúttal a török vitte el a hatvani várba. Gyöngyösön nem igazán tudott szót érteni fogyatkozó számú református híveivel. Református források a megpróbáltatások miatt fellépő idegbajt említenek; Fóris Ferenc mintegy delíriumban rótta a Mátra hófödte magaslatait, kislányát vonszolva magával. Lehetséges, hogy hányatott élete okozott valamilyen magatartászavart, de e viselkedéshez talán az is elegendő volt, hogy nemcsak a gyöngyösi jezsuitákkal és ferencesekkel került konfliktusba, hanem saját híveivel is. 1687-ben távozni kényszerült a kisvárosból, és Kassán folytatta pályafutását. Búskomorság gyötörte, s három évvel később Udvarhelyi István főkurátor a kassai lelkészségről is elzavarta. Családjával is szakítani kényszerült.
Ekkor már a vallásegyesítés ideája járt a fejében, jó kapcsolatot ápolt a kassai katolikusokkal, majd ismét nyugatra indult, és az oxfordi könyvtárban – ahogyan fogalmazott – „csodálatos fény ragyogott fel elméjében”. A százötven évvel később élt John Henry Newman bíboroshoz hasonlóan számára is az ősegyház története és a patrisztika irodalma egyengette az utat a katolicizmus felé. Hazatért Kassára, 1694 húsvétja után életgyónást tett, és megáldozott, majd augusztus 29-én Nagyszombatban ünnepélyesen áttért a katolikus vallásra. A Szent Miklós-templom előtt beszélt az összegyűlt sokasághoz, tévelygő juhnak nevezve magát, akit megtalált a jó Pásztor.
A protestánsok értetlenséggel, a katolikusok kitörő örömmel fogadták a konverziót. Katolikusként írt műveiből megérthetjük a hatalmas lelki változás okait, és részben azt is, miért igyekezett negyvennyolc éves korában fáradságot nem kímélve eljutni Rómába, Szent Péter utóda elé.