Pamuk hava

A rossz nyelvek szerint a Karsot színhelyéül választó nagyregény nyugati sikere többek között a megjelenés – véletlenszerű – időzítésének köszönhető: néhány hónappal a New York-i Világkereskedelmi Központot ért terrortámadás után igencsak időszerűnek tűnt az iszlám fundamentalizmus és fatalizmus, a Kelet és a Nyugat, pontosabban a hagyományaiban „ragadt”, illetve a nyugatos törökök közötti feloldhatatlan, bár feloldandó ellentétek kérdéskörét (is) taglaló, kafkai hangulatú könyv. A történet szerint a hótól elzárt Karsban ragad Ka, a frankfurti száműzetésből hazalátogató isztambuli költő, aki azzal az ürüggyel utazik oda, hogy riportot készítsen a „fejkendős lányok” öngyilkossági járványáról. A városban pokoli fordulat történik: a helyhatósági választások előestéjén a katonaság egy színtársulat irányításával átveszi a hatalmat, és irtani kezdi a rend ellenségeinek tekintett iszlamistákat.
Orhan Pamuk a nyugati lapokban azonnal Kelet új csillagává avanzsált, a Hó című regényt a The New York Times 2004 tíz legjobb könyve közé sorolta, az isztambuli író 2006-ban Nobel-díjat kapott, az indoklás szerint azért, mert „szülővárosa melankolikus lelke után kutatva új szimbólumokat alkotott meg a kultúrák ütközésének és egymásba fonódásainak leírására”.
Kritikusai olyan szerzőnek tartják, aki – Norman Mailerhez, Philip Rothhoz, Updike-hoz vagy Nerudához hasonlóan – a Nobel-díjra készülve tudatosan építi karrierjét. Műveiben, és ez fokozottan igaz a Hóra, valóban tetten érhető az a törekvés, hogy az iszlám fundamentalizmustól rettegő európai és tengerentúli olvasók vonatkoztatási és elvárási rendszeréhez igazodva, egyszersmind nyugati, szekuláris szemszögből értelmezze hazája vallási és eszmei dilemmáit. Ellenségei szerint felszólalása a török állam ellen, amiért hazája még mindig nem ismerte el hivatalosan az örmény és kurd népirtást – ezért perbe is fogták 2005-ben az írót –, ugyancsak kampányként szolgált a Nobel-díjért.
Karsi bírálói, többek között a Pamuknak is több hónapig otthont adott Karabag Hotel kevés beszédű igazgatója szerint az író egyszerűen nem mond igazat: sétáljunk csak a városban – indítványozta –, nem látunk egyetlen fejkendőst vagy szakállast sem. Kérdésünkre beismerte, hogy egy sort nem olvasott a regényből, és nem is fog. Hogy miért? Nem, és kész. Ez az általános karsi hozzáállás ehhez az antiutópisztikus fikcióhoz, amelynek szerencsétlenségükre éppen náluk kellett nemzetközi hírű regénnyé formálódnia.