Tizenkét évvel ezelőtt Sárai Rita addigi élete a másodperc töredéke alatt véget ért. Egy rossz lépés miatt a bábolnai óvónő, aki társastáncot, dzsesszbalettot tanított a helybelieknek, egy ház padlásáról a pince betonjára zuhant. Deréktól lefelé teljesen lebénult. – A baleset utáni első két év alatt teljes passzivitásba zuhantam, nem érdekelt senki és semmi, saját magam sem, bezártam a tudatomat – emlékezik. – Egyszerűen nem akartam elfogadni, hogy kerekes székben kell töltenem életem további részét. Egy ismerősöm, látva helyzetemet, tudtomon kívül jelentkezett a nevemben az Önálló Élet rehabilitációs táborba. Itt segítettek az embereknek új célokat találni, hitet adtak mindenkinek, erőt a továbblépéshez, az újrakezdéshez. A révészekkel folytatott léleklazító beszélgetések segítettek ismét elindulni az utamon. Többekkel együtt ekkor alakítottuk meg a Gördülő Tánccsoportot.
Így Rita folytathatta a megkezdett munkáját, csak kicsit másképp. A „Gördülők” első fellépésükön egy ötperces keringőt adtak elő, amit ő készített el egy régi koreográfiája alapján. A tizenhét tagból álló együttes mára már háromórás önálló műsorral járja az országot: kánkán, palotás, esőtánc mind szerepel a repertoárjukon. Esélyegyenlőségi és kulturális rendezvényeken, családi napokon szoktak fellépni, de táncoltak már Zsófia spanyol királynő előtt, és szerepeltek az osztrák nagykövetség egyik bálján is. Három évvel ezelőtt pedig a Veszprémi Összművészeti Fesztiválon Post Scriptum díjban részesültek. A csoport évekig honorárium nélkül adott műsort, volt, hogy útiköltségüket sem térítették meg, de mostanában mindez kezd megváltozni. Rita nemrégiben ott is hagyta marketinges munkáját, hogy figyelmét kizárólag a társulatra összpontosítsa.
Ez a tánccsoport egy békehadtest. Meg akarjuk mutatni mindenkinek, hogy mozgáskorlátozottként is lehet teljes életet élni – mondja elszántan Rita. – Régen a mozgássérült lét tabutémának számított, szinte értelmi fogyatékosként kezelték őket. Rejtve kellett élniük. Én a kórházban úgy érzetem magam, mintha elítélt lennék vagy egy munkaeszköz. Ott mindenki elfelejtette, hogy a gyógyuláshoz vezető út első lépcsőfoka a lelki sebek gyógyítása. A mi testi-lelki terápiánk a tánc. Van olyan tagunk, akit a közönség soraiból halásztam ki. Éreztem, hogy azzal, amit mi tudunk nyújtani, képes lesz az állapotán túllépni, újra megnyílni a világ felé. Az a rehabilitációs tábor, ahol én is kimásztam a saját gödrömből, már megszűnt, pedig elmondhatatlanul nagy szükség van az ilyen lehetőségekre, főleg a friss betegeknek. Hosszú ideje érlelődik bennem, hogy létrehozzak egy révészközpontot, amely elősegítheti a sérült emberek társadalmi integrációját. A központ adna otthont a tánccsoportnak is, ahol nyugodtan tudnánk próbálni, és talán egy új műsort is összehozhatnánk. De ezen a helyen az egészséges gyermekek is megismerkedhetnének a sérültek világával.
Rita odaadását mutatja, hogy amikor 2005-ben neki ítélték oda az egyik mobiltársaság által alapított Példakép-díjat, az ezzel járó egymillió forintot felajánlotta az együttesnek. Tavaly Bozsik Yvette felkérte őt és élettársát, Vágola Imrét, aki szintén a tánccsoport tagja, hogy vegyenek részt a Lélektánc című produkcióban, ahol az együttes táncosai értelmi fogyatékosokkal és mozgássérültekkel közösen dolgoznak. – Nagyon nehéz volt a próbák elején együtt mozogni Bozsik Yvette táncosaival – avat be a kulisszatitkokba Rita. – Ők is és mi is félve kezdtünk bele a próbába. Végül mindenki levetkőzte gátlásait, előítéleteit, és létrejött a csoda. Mások vagyunk ugyan, de a lelkünk a tánc által mégis közös. A Lélektánc sok mindent elmond az emberekben megbúvó előítéletekről, az elfogadásról, a kirekesztettek világáról. A lélektáncosok szeptemberben folytatják országjáró körútjukat, de Rita addig is saját tánccsoportjának szervezi a fellépéseket. A szabadság kerekes székes hírnökei legközelebb augusztusban tűnnek majd fel Százhalombattán és Balatonbogláron.
Thaiföld
Éles bevetésen a Gripenek + videó
