Átfaragott kőtáblák

A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa június 30-án fogadta el a szlovák államnyelvtörvény módosítását, amelyet több szlovák értelmiségi és a liberális sajtó is bírált. Nem tartják európainak, és főleg nem az emberi és kisebbségi jogokra egyre inkább fókuszáló XXI. századba valónak. A törvényt a szlovák ellenzéki pártok sem szavazták meg, etatistának nevezve azt, amely „semmi másra nem lesz jó, csak arra, hogy a hatalom buzgó hivatalnokai buzerálhassák az embereket”.

(Pozsony)

A szlovák nyelv védelmét szolgálja, a kisebbségi nyelvek használatára nincs hatással – érvel a szlovák kormánykoalíciós többség az államnyelvtörvény módosítása mellett. Ennek azonban ellentmond Robert Fico kormányfő azon véleménye, amelyet a Szlovákiában állami ünnepnek minősülő Cirill és Metód napi megemlékezésen mondott el, mely szerint az államnyelvtörvény „eszköz, amellyel védekezni tudunk a Duna túloldaláról egyre erőteljesebben felénk áradó veszélyes irredentizmus ellen”. A dolog pikantériája, hogy a beszéd Dévény vára alatt hangzott el…
– A szlovák társadalomban a XX. század első felében sikerült meggyökereztetni az ezeréves magyar elnyomás mítoszát, amely még ma is meghatározó a közgondolkodásban, a nem tudományos történelemszemléletben. Sajnálatos, hogy a szlovák kormány, amely egyébként támogatja a szlovák és a magyar történészek azon igyekezetét, hogy közös történelemtankönyvet, esetleg a magyarországi és a szlovákiai iskolákban is segédeszközként használt történelmi olvasókönyvet dolgozzanak ki egymás jobb megismerése és közös múltunk tisztázása érdekében, most e mítosz jegyében visszavágott, és a vélt ezeréves sérelmekért a szlovákiai magyarságon akar bosszút állni – ekképpen értékelte-értelmezte lapunknak az elfogadott szlovák államnyelvtörvény „filozófiáját” Kovács László történész, a somorjai gimnázium tanára, aki maga is több történelmi tankönyvet jegyez, amelyek az elmúlt években a szlovákiai magyar iskolák diákjainak készültek. – Sajnálatos – magyarázza –, mert a szlovák–magyar történelmi vegyes bizottság igen előrehaladott a tankönyv vagy történelmi olvasókönyv munkálataival, és gyakorlatilag kimondták, hogy a közös múlt első kilencszáz évében a nemzeti-nemzetiségi viszony semleges, tehát zavarmentes volt. Igazából az ellentétes nemzeti érdekek ütközése csak a XIX. században mutatkozik, lenne tehát mire építeni a közös jövőt is. De elsősorban el lehetne feledtetni a legendákra épülő, történelmietlen ezeréves elnyomás elméletét – legalábbis a jövő nemzedékeivel.
A törvény szeptember elsején lép életbe. Kovács László szerint alapvetően „rosszindulatú és kisebbségellenes”, paragrafusai között alig található olyan, amely ne befolyásolná valamilyen módon a szlovákiai magyarság életét, mégis „legriasztóbb megállapítását” a törvény indoklásában fedezte fel. A törvény elfogadásának fontosságát és szükségességét többek között azzal indokolják, hogy „a Szlovák Köztársaság egyetlen államalkotó nemzete a szlovák”. Igaz, a jelenlegi kormánypolitikusok gyakran hangoztatják, hogy ők – mármint a szlovákok – az urak ebben az országban, de a törvény indoklásaként vagy bármilyen más lépés magyarázataként ez a megállapítás semmilyen dokumentumban nem jelent meg.
– Azt hiszem, a jogfosztottság évei, a deportálások és kitelepítések ilyen mondat után okkal keltenek félelmet a szlovákiai magyarokban és németekben. Különösen akkor, ha azt is figyelembe vesszük, hogy ugyanez a kormánykoalíció alig két éve mondta ki parlamenti határozattal a kollektív bűnösség elvére épülő benesi dekrétumokról, hogy azok sérthetetlenek és megváltoztathatatlanok – véli a történész.
– Alig egy hónapja, az európai parlamenti választások előtt sokat foglalkoztunk azzal, hogy a kisebbségi jogok védelmében, megmaradásunk feltételeinek biztosításában immár nemcsak az Európa Tanács dokumentumaira hivatkozhatunk, hanem az Európai Parlament (EP) határozatára is, amely Catania-jelentésként került a köztudatba. Az EP-határozattá lett jelentés ugyanis az EU-tagországok számára hangsúlyozza a regionális és kisebbségi nyelvek védelmének fontosságát, egyben megállapítja, hogy az anyanyelv használatához és az anyanyelvi oktatáshoz való jog a legalapvetőbb jogok közé tartozik. Ennek fényében szörnyű tudomásul venni, hogy Pozsony e megfogalmazással szöges ellentétben akarja korlátozni a kisebbségi nyelvhasználatot az országban, s nemcsak hivatalos szinten, hanem még a magánéletben is. Ezt már Varga Péter, az egyetlen országos terjesztésű szlovákiai magyar közéleti hetilapot, a Szabad Újságot megjelentető Mediaimpress Kft. ügyvezető igazgatója mondja, és mutatja az elfogadott törvény 1. paragrafusának ötödik bekezdését, amely szerint „A törvény hatálya alá esnek az állami szervek, a területi önkormányzatok szervei, a közigazgatás egyéb szervei, a jogi személyek, a vállalkozó természetes személyek és minden természetes személy az e törvényben megfogalmazott mértékben és feltételek mellett”. Vagyis – magyarázza az igazgató – elsődlegesen mindenkinek minden szinten és mindenütt az irodalmi szlovák nyelvet kell használnia. Varga Péter szerint nem túlzás, amit mond, hiszen a törvény felsorolja a kivételeket, tehát többek között a kisebbségi nyelvhasználati törvényt, de az alapvetően a hivatalokkal való kapcsolattartásban engedélyezi az anyanyelv használatát a kisebbségek számára, és csak ott, ahol arányuk eléri a húsz százalékot. A jogi és természetes személyekkel nem foglalkozik a jogszabály, ennélfogva rájuk immár az államnyelvtörvény kitételei érvényesek. – Hogy mi köze van a minisztériumnak vagy akár a kormánynak és a törvényhozónak ahhoz, hogy például a mi cégünkben milyen nyelven beszélünk, azt nem tudom. Az ugyanis természetes számunkra, hogy valamennyien beszéljük a szlovák nyelvet, hiszen másként nem is tudnánk vállalkozni. Az is világos, hogy például egy pályázatot a minisztériumba szlovákul nyújtunk be, vagy újságíróink a sajtótájékoztatókon szlovákul kérdeznek. De azt már ne akarja megmondani senki, hogy amikor öszszejövünk tízen-tizenöten magyarok, szlovák nyelven beszéljük meg a teendőket, netán a Szabad Újság éppen aktuális számának a tervét, tartalmát államnyelven állítsuk össze! – háborog az igazgató.
A Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség – ismertebb és népszerűbb nevén a Csemadok – főtitkára, Görföl Jenő, aki a Pro Patria Honismereti Társaság társadalmi alelnöke is, azt mondja, „a puding próbája az evés”, de azt nem árulja el, ez optimista vagy pesszimista megfogalmazás-e. Szerinte a törvény több pontban egyértelműen fogalmaz, és egyértelmű terheket ró a szövetségre, mint minden más kisebbségi polgári társulásra, hiszen – például – a rendezvények plakátjait és az azzal kapcsolatos összes információt úgy kell szeptembertől elkészíteniük, hogy előbb minden szlovákul legyen rajtuk, majd fordításként a kisebbség nyelvén.
– Ez jelentősen megterheli a szervezetek költségvetését, és olyan pluszmunkákat ró a szervezőkre, hogy idővel inkább nem csinálnak semmit, semhogy kitegyék magukat a büntetésnek. Kinek van manapság akár csak száz eurója is arra, hogy bírságot fizessen olyan tevékenységért, amelyet jó szándékkal, a köz érdekében végez, egy cent ellenszolgáltatás nélkül? Miközben azt is tudjuk, a büntetés mértéke akár ötezer euró is lehet, ami sok esetben egy ember éves keresete – mondja a főtitkár, aki szerint vannak a törvénynek olyan „ambivalens megfogalmazásai” is, amelyek a jövőben „érdekes értelmezési vitát válthatnak ki, s amelyek már a szervezetek tartalmi munkáját szorítják korlátok közé”. Görföl ilyennek tartja a törvény 5. paragrafusának 6. bekezdését, amely kimondja, hogy a nyilvános kulturális, illetve oktató-nevelő rendezvények államnyelvűek. Igaz, a törvény azt is megfogalmazza, hogy „kivételt csak a kisebbségek, az etnikai csoportok és a vendégszereplő külföldi művészek kulturális rendezvényei, illetve az idegennyelv-tanulást segítő oktató-nevelő rendezvények, valamint az eredeti nyelven bemutatott zenei és színházi előadások élveznek”, azokon a törvény szerint csak a konferanszié szövegének kell szlovákul is elhangoznia.
– De minek minősülnek majd az évek óta közkedvelt nyári művelődési táboraink, szabadegyetemeink, amelyekre sok ezer ember jön el megvitatni közérdekű kérdéseinket, meghallgatni az irodalmi vagy tudományos ismeretterjesztő előadásokat? Idegennyelv-tanulást segítő rendezvénynek azt nem minősíthetjük, tarthatjuk-e hát magyarul? Ugyanez érvényes az olyan szaktáborainkra, mint a bábosok, a színházi rendezők, az énekkarvezetők nyári összejövetele. Azokat tarthatjuk majd magyarul? – kérdezi a Csemadok főtitkára, aki a szövetség munkáját illetően talált még egy „érdekességet” a törvényben. – Az 5. paragrafus 8. bekezdése szerint – és most idézem a törvényt – a Szlovák Köztársaság területén a tömegrendezvények és nyilvános rendezvények bármely résztvevőjének joga van államnyelven beszédet mondani. Ezt mondja ki tehát a törvény. Én meg azon gondolkodom, mi történik majd a forradalom és szabadságharc évfordulójára, Szent István napjára vagy a deportálások és kitelepítések emlékére megrendezett sok száz nyilvános rendezvényünkön, ha valaki élni akar ezzel a törvényes jogával? És mennyit kell majd fizetni büntetésként azért, ha – elkerülendő a súlyosabb konfliktust – a szervezők mégis nemet mondanak a jelentkezőnek? Lehet, hogy jobb nem belegondolni? — morfondírozik Görföl. A Pro Patria Honismereti Társaság tagjaként-aktivistájaként a törvény egyéb kitételei is aggasztják. – Honismereti társaságunk a rendszerváltás után vállalta, hogy szervezni fogja a helytörténeti kutatásokat, és támogatja e kutatások eredményeként született publikációk megjelentetését, de ennek a munkának része volt a magyar történelmi és kulturális tárgyi hagyatékok feltárása, a honvédsírok felkutatása és rendbetétele. Utóbbi munkánk eredményeként számtalan emlékmű vált ismertté és többségében látogatható emlékhellyé is – magyarázza Görföl Jenő. – Sok helyütt kezdeményeztük mi vagy a Csemadok, hogy például a forradalom és szabadságharc emlékére építsünk emlékművet, esetleg emléktáblával emlékezzünk meg kisközösségeink múltjáról. Többségében a helyi önkormányzatok segítségét is kérnünk kellett, mert az ilyen emlékhelyteremtő munka nem olcsó mulatság. A nyelvtörvény gátat szab ennek a munkának is, mert előírja, hogy minden új emléktábla vagy műemlék jellegű építmény szövegét a kulturális minisztérium hagyja jóvá, amit éppenséggel a cenzúra új formájának is tekinthetnék. De nagyobb baj az, hogy azokon is első helyen és lehetőleg nagyobb betűvel, szlovákul kell majd bevésetni a szöveget, csak aztán következhet a kisebbség nyelve. Ez gazdaságilag súlyos teher, de az alkotók szabadságát is korlátozza. Az meg egyenesen elképesztő, hogy a már kész műemlékeken és emléktáblákon is meg kell oldani a szlovák feliratozást, ami sok esetben azonos az emlékművek megbecstelenítésével. Akár történelemhamisítással is felér, mondjuk olyan esetben, amikor a szobor alkotója már nem él, s művét olyan korban alkotta, amikor még nem is volt Szlovákia – sorolja aggályait Görföl.
A törvényt a Magyar Koalíció Pártja (MKP) szakértői elemzik, mert Csáky Pálék szerint a jogszabály több pontban is ellentmond a szlovák alkotmánynak, illetve olyan nemzetközi dokumentumoknak, amelyek ratifikálásuk és törvénytári megjelenésük után a szlovák törvények fölé helyezhetők. Az MKP politikusai bíznak abban, hogy az államnyelvtörvénnyel kapcsolatos alkotmánybírósági beadványukat szlovák ellenzéki politikusok is aláírják majd, hiszen a taláros testület csak akkor köteles foglalkozni ilyen kezdeményezéssel, ha legalább harminc képviselő kéri az alkotmányossági vizsgálatot. Az MKP frakciójának pedig jelenleg csak 15 tagja van.